A szerelem szentsége

Évek óta nem olvastam ilyen szép könyvet. Talán Knut Hamsun "Viktoriá"-jához áll legközelebb. Mintha a szerelem új fogalmazást kapott volna benne. Pedig ez milyen nehéz! Hiszen annyit írnak a szerelemről! Papír és érzés rettenetesen összekeverődött. A szerelmesek az írók fogalmazásait mondják. Az irodalom egy óriási szerelmi tanácsadó, melynek közkeletű frázisait számtalanszor ismétlik. S még a jó írók is, ha csak hirtelen új élmények nem sugallnak ihletett szavakat, nehezen tudnak valami új, megvilágító dolgot mondani. Bunin egészen szűzien beszél a szerelemről. Mintha ő maga volna Mitjá, a diák, aki számot ad arról a csodálatos, édes, mérgező érzésről, mely ha szerencsétlen körülmények folytán végleg elhatalmasodik, mint súlyos nagy betegség, halállal is végződhet.

Valami van ebben a szerelemben, ami a férfiszerelmek magyarázatát adja - anélkül, hogy a szerző rámutatna. A szerelem titokzatos keletkezése és kifejlődése ez, csaknem függetlenül attól a nőtől, aki köré az érzés kristályosodott. Mit tudja azt Katja, ez a súlytalan diákkisasszony, akiből száz és ezer szaladgál a világban, mit tudja, hogy mit érlelt fel e fiatal fiú szívében! A nő imádatát, az örök vágyat, az erotikus álmokat, melyek a legfinomabb érzésekké szublimálódnak, mert amit egy kék vagy barna szempár, a hang csengése, egy vonal az arcon, a haj színe, a járás kelleme megindít s egy nő felé terel, az a lassan felhullámzó érzés nem is a Katjáknak szól, hanem a nőnek, akit rögtön átformál a fantázia, mert sohasem lehetünk objektívek velük szemben. (S ezért vannak a borzasztó csalódások.)

Ugyanezt a hatást teszi-e a férfi is a nőre? Fizikai különbözősége már elég ahhoz, hogy más szemmel lássa - s a másik nem iránti titokzatos vonzások központjává tegye? Vagy: a nő tudja objektíven látni a férfit?... Behozhatatlan előny. Bunin szép könyve nem egyéb, mint a szerelem leírása attól kezdve, amint egy nőn keresztül kozmikus erővé válik. Nem több mint százhatvan oldal az egész könyv... s mégis ritkán írták meg a szerelem kimerítőbb lélek- és kórtanát. Minden sora valóságnak hat és milyen üdítő ez a valóság. Az is nagyszerű benne, hogy Mitja egyre növekvő érzése, melynek veszélyes jellegét először még nem is veszi észre, mennyire felfokozza a szem és a lélek érzékenységét s milyen tüzes színt kölcsönöz az egész világnak. A tájék, a kert, a természet, a fák, a levegő, a nap, a hold állandó tündéri színjátéka kigyullad körülötte. A könyv a legszebb tájképek leírását adja: így érezteti a szerelem hatalmas voltát. Sokáig zeng bennük a könyv. Fáradt érdeklődésünk feléled és új, szép szenzációk után vágyik.
 

Forrás: Lengyel Menyhért
Nyugat 1926. 24. szám

Falu

Forrás: Szőke Katalin: Ivan Bunyin alkotói útja

Arszenyev élete

Ezt a regényét 1927-ben kezdte írni, végül öt könyvből tevődött össze, végleges változatát 1938-ban nyerte el. A mű önéletrajzi indíttatású: egyfelől a múltba veszett, orosz nemesi lét epitáfiuma, másfelől igazi, modern művészregény – arról tudósít, hogyan születik meg a sajátos bunyini látásmód, a létben rejlő titkok és mélységek hogyan hatják át egy érzékeny ifjú életét. Az Arszenyev életében különös figyelmet érdemel a szerző és a hős szólamának egymáshoz való viszonya: a feloldódást a múltban elősegíti, hogy a hős tulajdonképpen a szerző koncentrált figurája, így a szerzői pozíció szubjektivitása természetesen szólal meg a hős lírai szólamában. Igazi hőse ugyanakkor ennek a regénynek az emlékezet: "Az emlékezetnek jó ízlése van" – írja Bunyin. Az emlékezet itt is szorosan összekapcsolódik a szerelemmel: Arszenyevnek Likához fűződő, erős érzelmi és erotikus kapcsolatával. A szerelem ebben a Bunyin-műben voltaképpen az alkotás ösztönzője, a művész beavatásának eszköze. Miután Arszenyev végigéli a szerelemmel járó ambivalens érzéseket, a gyengédségtől a pusztító szenvedélyekig s egy időre magára marad, megtalálja őt az alkotás öröme: immár szervesen az életéhez tartozik az írás, ebben leli meg nyugalmát, jelleme megváltozik – férfivá érik. Mikor visszatér hozzá Lika, már másképpen szereti őt, viszont Lika nem tud feloldódni ebben az új szerelemben, nem képes arra, hogy a művész igazi társa legyen, mivel önzését feladni képtelen. Elhagyja, és rövidesen meghal. Ám a szeretett lény fizikai megsemmisülése nem pusztítja el Arszenyev szerelmét, vele marad örökre a szerelmi emlékezet, mint az alkotás kiapadhatatlan, s szinte egyedüli forrása. Bunyin regénye összegezi alkotói útját: megszólal benne az író majdnem mindegyik fontos témája és újra teremtődnek azok a hangulati elemek, melyek a bunyini próza egyediségét adják. Például a természet iránti szenvedélyes vonzódás, az a felfokozott érzékenység, amellyel a látás és hallás, az illatok és a finom, majdhogynem tapintható formák jelenítődnek meg elbeszéléseiben.

Egyedül

Eső szemereg, fut a szél,
borzong a ködös tavi sík.
Az élet a télbe alél,
nem ébred a kert tavaszig.
Zord villa. Társtalan élet.
Festek. Sír a szél, besötétlett.

Itt jártál tegnap, igen.
Láttam: szemeden unalom.
De társnak hitt a szívem
a csapzott alkonyaton.
Eh, menj hát! Istenem áldjon!
Majd tűröm téli magányom.

Még tegnapi köd gomolyog,
ma is csupa sár a mező.
Tornácom előtt a nyomod
elmosta az őszi elő.
Csak nézek a ködbe. Hiányzol
e puszta, e szürke világból.

Lehetne kiáltani még:
"Jöjj vissza, nehéz egyedül!"
De a múlt neki már nem elég,
elhágy ha a szíve kihűl.
Iszom. Tüze huny a parázsnak...
Egy hű kutya kellene társnak.