A szovjet regények és drámák nagy része ma már nem pusztán naivnak tűnik, de gyakran még nevetségesnek is. Nem kevés író és költő műveit azonban ma is maradandóknak érezzük. És ketten alighanem halhatatlanként épülnek bele a világirodalomba: Gorkij és Bulgakov.

Gorkij már világnagyság volt, mielőtt létezett volna Szovjetunió és szovjet irodalom. Tisztelt - bár egyben gyanús is - a szovjet évtizedekben, amíg élt. Bulgakov azonban gyanús volt, ellenségnek tekintették még halála után is hazájában. Nem szerették sem a forradalmárok, sem az ellenforradalmárok, hiszen egész írói életében azt kereste, mi a mégis rossz a jóban, és mi a jó a rosszban. Ez maga volt a mindent megérteni akarás, amit nem tűrhetett az, akinek csak az a jó és rossz, amit ő annak vél. Odahaza a halála után is gyanús volt és még gyanúsabbá tette az a tény, hogy a hozzáértők a külföldi tájakon egyre nagyobbnak tartották. Az egész szovjet rendszernek kellett összeomolnia, hogy műveinek összességét nagy életműnek tekintsék és nagy regényét - amely életében meg se jelenhetett - "A Mester és Margaritát" besorolják a 20. század európai szépprózájának a fő művei közé. Apja a kijevi hittudományi főiskola professzora volt. Otthon egyszerre kapott vallásos nevelést és érdeklődést a felvilágosodás eszméi iránt. Ifjúkorától kezdve egyformán érdekelte a képzeletvilág és a természettudomány. Középiskolái után sem akart se teológus, se filozófus lenni. Orvos lett és néhány évig gyakorolta is a gyógyítás mesterségét, de közben egyre jobban vonzódott a színházhoz és benne a dráma művészetéhez. Három ifjúkori drámai kísérletét is bemutatta egy vidéki színház. A nagy klasszikusok olvasása mellett ezeknek a próbálkozásoknak a tanulságai érlelték meg írói tehetségét. 1921-ben költözött Moszkvába, ekkor már szélesebb körökben is kezdték elismerni írói tehetségét és sajátos egyéniségét. A győztes bolsevik forradalom fénykora kezdődött. Óriási kavargása volt a különböző eszméknek és különböző törekvéseknek. Ő maga lelkesen hitt a szocializmus emberséges eszméiben, de materialista soha nem tudott lenni, bár kritikával szemlélte az idealista elképzeléseket is. A szép eszme előterében észrevette a megvalósítás embertelenségeit. Bár az ellenforradalmat elutasította, de felismerte, hogy az ellenforradalmárok érveiben is található némi igazság. Ezért kezdettől fogva afféle "útitárs"-nak tekintették. Később már annak se, inkább belső emigránsnak, álarcos ellenségnek. Előbb újságíró lett. Szellemes, gyakran szatirikus krónikása a kavargó világnak. Közben személy szerint is egyre közelebb került a színházhoz. Közben megjelentek regényei. Ezeket a kritika néha igen dörgedelmesen bírálta, az olvasóközönség viszont elismeréssel fogadta őket. A legsikeresebb regények témáit drámaként is megírta. Jó érzéke volt a hatásos jelenetek felépítéséhez és a szemléletes jellemek megformálásához.

1925-ben az előbb regénynek megírt, majd dramatizált "A fehér-gárda" című, első
igazi remekművében egy jóindulatú, de zavaros elképzelésekkel élő családról van szó. Bulgakov valójában az ellenforradalmárok téveszméire akart rámutatni, de mivel a regény hőse egy becsületes férfi, a kritika úgy tekintette, hogy a szerző a múltat akarja igazolni és a jelent megrágalmazni. Hamarosan megjelent "Sátániáda" című elbeszéléskötete. Ebben fantasztikus történetek jelképesen adnak szatirikus képet az akkori közállapotokról. Megjelenik maga a Sátán is, aki ott tevékenykedik a Szovjetunióban. Már itt megjelenik Bulgakov elképzeléseiben a fő mű, "A Mester és Margarita" témavilága. A következő években drámáit általában vagy bemutatni sem engedik, vagy néhány előadás után betiltják. De közben megírja Cervantes "Don Quijoté" a dramatizált változatát. Talán a legjobb színpadi feldolgozása ez ennek a remekműnek. És megírja a "Moliere" című történelmi drámáját. Ennek főalakjai a nagy vígjátékíró és XIV. Lajos király. A történelmi hűségnek nem felel meg a drámai tartalom. Lajos király valójában kedvelte és mindig pártfogolta Moliére-t, ez a darab pedig a művész és a hatalom kibékíthetetlen ellentétéről szól. Mint társadalmi helyzetkép hiteles, de mint a személyek egymáshoz való viszonya tekintetében nem felel meg az egykori valóságnak. Ezt a kitűnő drámát még kevésbé kedvelte a hatalom és a hatóság. Az önkényuralmat megtestesítő királyban Sztálin paródiáját vélték felismerni. Bulgakov most már élete végéig nem írhatott olyan drámát, amelyet színpadra engedtek volna. Még vezető rendező se lehetett sehol. Abból élt 49 éves korában bekövetkezett haláláig, hogy segédrendező volt a "Művész Színház"-ban. Közben azonban megírta "A Mester és Margaritá"-t. Bizonyára nem is remélte, hogy megjelenhet, de írta a jövendőnek. Ez a különös regény sajátosan vegyít három cselekményvonulatot: egy fantasztikus történetet a Sátán kalandjairól és tevékenységéről a Szovjetunióban, egy reális eseménysort az akkori hétközbeni élet jellemző mozzanatairól, és egy nagyon érdekes, nagyon szép történetet Jézus és Poncius Pilátus helytartó kapcsolatáról. Ez a jelen idejű cselekményekkel párhuzamos mozzanatsor némileg kapcsolódik a "Moliere" konfliktusához: itt is a Szellem embere és a Hatalom között feszülő kibékíthetetlen ellentét jelenik meg. Bulgakov Pilátusa tulajdonképpen jóindulatú, becsületes ember, de a hatalom, a hivatal, az uralmi rend képviselője, akinek úgy kell ítélkeznie, ahogy a hatalom rendszere előírja. Természetesen életében nem jelenhetett meg, de még a halála után is évtizedeknek kellett eltelniük, amíg előbb a szovjet, majd a világirodalom köztulajdona lett ez a nagy regény. De ma már rendíthetetlen helye van a szerzőnek is, az életműnek is a múlhatatlan értékek sorában.

Forrás: Irodalmi Arcképcsarnok