A szürrealizmus első kiáltványa
1924

Szürrealizmus, hf. A léleknek olyan zavartalan önműködése (tiszta automatizmus), melynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését. Tollba mondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől.

Fordította: Bajomi Lázár Endre

A San Romano-i úton

A költészet ágyban sarjad mint a szerelem
Földúlt takarója a dolgok hajnala
A költészet az erdőben sarjad

A számára szükséges tér rendelkezésre áll
Nem ez itt hanem a másik amit meghatároz

A morgó hal szeme
Zsurlón a harmat
Tramieri palack emléke mely ezüsttálcán bepárásodott
Magas turmalin horgony szára a tengeren
És a szellemi kaland útja
Mely függőlegesen emelkedik
Rövid pihenő s azonnal elbozótosodik

Ezt nem szokás világgá kürtölni
Neveletlenség az ajtót nyitva hagyni
Vagy tanúkat odahívni

A halrajok a cinkesorfalak
A nagy állomás bejáratánál a vasúti sínek

A két part visszfényei
A barázdák a kenyér héján
A patak buborékjai
A naptár napjai
A tűzdelt levelű orbáncfű

A szerelem aktusa és a költészet aktusa
Nem egyeztethetők össze
A hangos újságolvasással

A napsugár iránya
A favágó fejszecsapásait összekötő kék villanás
A szív vagy a varsa alakú papírsárkány zsinórja
A hódok farkának ritmikus csapkodása
A villám gyorsasága
Az ódon lépcsők csúcsáról a drazséömlés
A hóförgeteg
A bájoló szoba
Nem uraim ez nem a nyolcadik Szoba
És nem a közös hálóterem párája vasárnap este

A tócsák fölötti derengésben előadott táncfigurák
A tőrdobálással egy asszonyi test körülhatárolása a falon
A füst fehéren gomolygó karikái
A hajad göndör fürtjei
A Fülöp-szigetiek szivacsának görbülése
a korallsikló gyöngyfűzére
A repkény betörése a romok közé
Van rá ideje bőven

A költői összefonódás akár a testi összefonódás
Ameddig fennmarad
Megvéd nem gondolunk a világ nyomorára

1948

Fordította: Parancs János

Elérkezés a "tökéletes gondolathoz..."
Egy Magritte-kiállítás megnyitója

Ebből a korból, a miénkből, amely köztudottan nagy változások előtt áll, de amelyben vergődő madár a szabadság, azok a művek fognak fennmaradni, amelyek a legszélesebben ölelik fel a pszicho-fizikai területet, és amelyek alkotója a leginkább mentes mindenfajta kényszertől. A rettegés küszöbére jutott szellem láttán ne késlekedjünk az efféle elsietetten feláldozott művészek világának kicsinységéhez fordulni, hogy adjon jelt magáról lebegő szerelmesek sokaságával vagy öreg palánkok szemhatáráig terjedő tömegével, sőt olyan állítólagos "jelek" imbrogliójával is, amelyeknek hatalmában áll megelőlegezni a jelzett dolgot. A művészeten kívüli fegyelmezőeszközöknek, illetve a divattal és a rutinnal szövetkezett kereskedelem nyomásának való alárendelődés a legbiztosabb záloga a stagnálásnak és a történelmen kívülre helyeződésnek.
Ha a korlátozásokkal és az egyhelyben topogással való szakításra keresünk példát, ma nem találunk jobbat René Magritte művészeténél. "Festményeim fantáziaképek - mondja -. Egy fantáziakép érvényes ábrázolása nem valósítható meg, ha gondolataink nem önnön szabadságuk felé haladnak".
Vegyük ezt figyelembe: akik rossz értelemben beszélnek Magritte "kép-produkció"-járól, akik a szemére vetik, hogy a pillanatnyi képzőművészeti kísérletek ellenében halad, azok csak saját felfogóképességük határait ismerik el ezzel.
Magritte állásfoglalása a figuratív művészet mellett nagyobb hatókörű, mint hinnénk: valójában két síkon mozog, amelyek közül csak az egyszerűbb közérthető. Eloször kétségtelenül a mindennapi világunkat meghatározó tárgyak, tájak és élőlények teljesen hu visszaadására törekszik, de ezen túlmenően - és ebből áll Magritte alapvetően eredeti és lényeges beavatkozása - arra, hogy egymás közötti viszonyaik fluktuálásának érzékeltetésével ráébresszen bennünket a dolgok rejtett belső életére. Túlfeszíteni, ha szükséges egészen a megerőszakolásig, ezeket a méretezésből, elhelyezésből, megvilágításból, váltakoztatásból, szubsztanciából, kölcsönös tűrőképességből és valamivé válásból származó viszonyokat annyit jelent, mint bevezetni egy másodlagos figuráció kellős közepébe, amely áthatja, felmagasztosítja az elsődleges figurációt, mindazoknak az eszközöknek az igénybe vételével, amelyeket a "szóképek" és a "gondolati képek" körébe sorol a retorika.
Ha a Magritte igényei szerint való konkrét figuráció az ábrázolás értelmében nem volna ennyire aggályosan lelkiismeretes, akkor szó sem lehetne a nagy szemantikai hídról, amely lehetővé teszi, hogy a szó szerinti jelentéstől eljussunk a jelképes jelentéshez, és egyetlen pillantással egyesítsük ezt a két jelentést, s hogy végül elérkezzünk a "tökéletes gondolathoz", vagyis a gondolat tökéletes felszabadításához.
Ebben nyilvánul meg Magritte lángelméjének elsődlegessége és folytonossága a maga teljességében. A szürrealizmus neki köszönheti egyik legelső - és legutolsó - dimenzióját.
1961

Fordította: Havas Lujza