A 18. század második felében élt ez a nagy tehetségű londoni könyvművész, aki költő, filozófus, próféta, festő, rézmetsző volt egy személyben. Az angol romantikának e titokzatos alakját kortársai nem értették meg, s csak negyven esztendővel halála után a preraffaeliták fedezték fel művészetének értékeit s hozták nyilvánosságra műveit, amelyek előtt még a mai néző is sok tekintetben kérdően torpan meg. Egyéni stílusa, amelyet a szimbolizmus előzményének tekintenek, elválaszthatatlan saját keresztény elemekkel átszőtt mitológiájától. A költészet és a művészet szerinte a költői és látnoki zsenialitás egyik megnyilatkozása, amely az örök igazság, a művészet igazi értelmének kifejeződése.

1767-ben belépett Henry Pars rajziskolájába, 1772-től 1779-ig James Basiére rézmetsző mellett a Westminster Abbey gótikus sírjait rajzolta. Fantáziáját szabadjára engedte a saját kedvtelésből született metszeteken, de hagyománytisztelőbb stílusban dolgozott a megélhetés reményében készített, eladásra szánt grafikákon. 1779-ben a Royal Academy Schools növendéke lett, de az oktatással elégedetlen volt, mert a mesterek a legfontosabbnak a természet utáni rajzolás elsajátítását tekintették. Korai alkotásaira egy erőteljes és finoman kidolgozott klasszicista formanyelv jellemző, ezt tanúsítja a József történetét (pl. Har és Heva fürdőzése) ábrázoló, 1785-ben kiállított három akvarell. Egyéni stílusának egyik első jelentős példája a Boldog Nap, vagy más címen Albion tánca (1793-96 k.). A hozzá készült rajzok 1780-as datálásúak, Blake azonban sokszor korábbinak tüntette fel műveit, inkább az első megfogalmazás "eszményi" idejét jelezte, semmint a tényleges kivitelezését. Szöveg és kép különleges együttesét alakította ki 1788-95 között. Először verseit helyezte el a lapokon, majd a rajzait és ezután színezte ki, így készültek például a következő sorozatok: Az ártatlanság dalai (1789) és A tapasztalás dalai (1794), Menny és Pokol házassága (1790-93), Amerika (1793) és Európa (1794). A lapokat akvarellel színezi, az Urizen könyvének (1794) esetében saját temperát dolgozott ki, s a reneszánsz óta használt tojás sárga helyett enyvvel keverte a festéket. Ennek eredménye a gazdag, súlyos textúra, amely jól illik a könyv tartalmához. Blake a könyvillusztrációit külön lapokon is megjelentette és ezeket pontosan ugyanilyen technikával festette. 1795-ben ugyanezen a módon készítette a tizenkét színes nyomatból álló sorozatát, amelyhez a Biblia, Shakespeare, Milton és a történelmi események nyújtottak témákat. A kegyvesztettség utáni emberiségről szólnak, az embert megosztó, ellentétes erőkről. Az Ádám teremtése negatív cselekedetként mutatja a teremtést, Nabukodonozor az állatias ember példája, Newton a racionalitásé. 1799-ben bibliai tárgyú, kis képeket kezdett festeni, először temperával, majd 1800-tól 1805 között akvarellel. Bár ezek a képek szorosabban kapcsolódnak a forrásokhoz, mint a nagy színes nyomatok, Blake személyes érzelmeit is kifejezik. E munkákat követte első akvarellsorozata a Jób könyvéhez, majd a Milton verseihez készített, számos illusztráció. Dante Isteni színjátékához több mint száz illusztrációt rajzolt (1824- 27). Ezek az illusztrációk Blake gondolatait tükrözik, azt, ahogy ő értelmezte az irodalmi alkotást.

Blake új rézmetsző eljárásában a maratásnak nagy szerepe volt, de ez nem a rézkarc enyhe maratása, hanem a képnek reliefszerű kiemelkedése a síkból, amelyet úgy ért el, hogy a képet és a betűt saválló lakkal a rézre rajzolta, s a szabadon maradt területeket egészen mélyen maratta. A maratásnak ez a technikája tulajdonképpen korai előfutárja volt az 50-60 évvel későbben feltalált fototípiának, azzal a jelentős különbséggel, hogy a sokszorosítás nem mechanikai módon történt.

Legszebb képzőművészeti alkotásai: Az idő és tér tengere c. festménye és Jób könyvének 21db illusztrációja (1826).

A Költői vázlatok (1783) című lírai kötet kísérletező alkotásai és burleszkregénye (Holdbéli sziget, 1784) után jelenik meg kiforrott verseskötete, Az ártatlanság dalai (1789). A szeretet érvényesülését a mindenségben, a minden létező egységességét hirdető kötet ellentéteként, szerves részeként jelent meg A tapasztalás dalai (1794) rézbe metszett, dialektikus látású kötete. Lázadó evangéliuma a Menny és Pokol házassága (1790). Szubjektív jellegű a két könyvből álló Milton (1804-1808), mely saját megvilágosodásának története, s ez mintegy előlegezi legnagyobb alkotását, a Jeruzsálemet (1804-1820), objektív látomását a mindenségben ható erőkről.

Forrás: ARC - Art Renewal Center