Bessenyei György műveiből

BARÁTSÁG

Ha feltaláltatik köztünk a barátság,
E földön egészlen egy kicsiny mennyország.



HARAG

Ez egy forró fazék, mellybe a tűz buzog,
Hévsége szikrázik s szüntelenül mozog.
Ha mást nem égethet, magát széjjelfőzi,
S cserépjével mérges tüzét elöntözi.



SZEGÉNYSÉG

Ez egy búsult térség, puszta és fövenyes.
Tele van tövissel, száraz, hitván, szennyes.
Csak bús barlangjai csikorognak benne,
Hol a szükség semmit hasznára nem lelne.
Rút szelek bújdosnak repdeső fövenyén,
Aki benne bolyong, csak sínlik reményén.
Éhség, rongy, gyalázat találtatnak rajta,
Hova a történet legtöbb embert hajta.
Világunk nagy része e térjen sóvárog,
Sív, rív s az avaron szomorún csavarog.
Itt csak a gazdagok átkoztatnak mindég,
Kiknél egy szegényült mindég kínos vendég.

unalom

Nem egyéb közöttünk a rágó unalom,
Mint egy erőszakkal reánk vetett álom.
Mindenfelé tekint; szüntelenül forog,
Ásítoz, hánykódik s lassan csak úgy morog.
Mint a lomha gyermek, szemeit dörzsöli,
S orrábul a piszkot vinnyogva körmöli.
Mindenhez hozzákap; de álmos, s csak eldül,
Soha nem tudja, ha fekszik, jár-é vagy ül.

öröm

Ez egy nyájas gyermek, kacag szüntelenül,
Sokfelé enyeleg; soha veszteg nem ül.
Valamit előkap, mindenre ránevet,
S mulattatja magán a vidámult szívet.

szépség

Ez egy isteni kép díszes formájával,
Egyenes termete; nyájas orcájával.
Mosolygással teszi többnyire szavait,
Rendesen vonítja széjjel ajakait.
Az egészség látszik vidám személyjébül,
Öröme szökdös fel mellyére, szívébül.
Édes titok tetszik tündöklő szemébe.
Gyakran elsóhajtja magát nagy hevébe.
Mosolygást, játékot ereszt maga körül,
Úgy mozog lankadva, a szépségének örül.

szerelem

Minden érzésünknek anyja a szerelem,
Ez olly nagy oltalom, melly nagy veszedelem.
Mind eget, mind földet bír hatalmassága,
Gyötrelmet, örömet osztogat vígsága.

mordság

Ez egy boglyás paraszt, az homloka ráncos,
Keresztül jár szeme, ábrázatja piszkos.
Szüntelen félrenéz; a világra mormol,
Valamihez férhet, mindent öszvekormol.