Dublinban született 1906. április 13-án.  1927-ben franciából és olaszból szerzett bölcsészdiplomát a dublini Trinity College-ban. 1928-30-ban a párizsi École Normale Supérieure-ön dolgozott angol lektorként, majd 1931-32-ben francia előadó volt a Trinity College-ban. 1932-36 között felváltva élt Londonban, Német- és Franciaországban. 1937-ben Párizsban telepedett le, ahol előbb Joyce-szal ismerkedett meg (titkári teendőket látott el mellette, tanulmányt írt róla, szellemi örökösének vallotta magát), majd Duchamp és Giacometti környezetéhez tartozott. Ekkor kezdődött az a kétnyelvűség (angol és francia nyelven alkot), mely későbbi írói munkásságának kivételes sajátosságot adott. Tevékenyen részt vett az ellenállásban, de a felszabadulást követően azonnal visszavonult a politikai szerepléstől, mert úgy vélte, hogy a művész csak magánemberként lehet társadalmilag elkötelezett. Rövid Proust-monográfiája, 1931 a szakirodalomban máig kiemelkedő teljesítménynek számító, filozófiai igénnyel megírt értelmezés. Világképe már ekkor körvonalazódik: szerinte az életben a szenvedés és az unalom időszakai váltakoznak. Beckett, esztétikai önmeghatározásai szerint, annak kifejezését becsülte, hogy „nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége”; olyan művészetről álmodott, mely „nem lázad saját fenséges jelentéktelensége ellen.”

Whoroscope, 1930 című költeményében - Poroszkóh; igazából lefordíthatatlan szójáték - Descartes tölti be a lírai én szerepét, akinek dualista világképe és racionalizmusa Beckett egész életművére döntő hatást tett. Visszhangcsontok, 1935 című verseskötetét a szürrealista automatikus írás és T. S. Eliot költői példája ösztönözte. Több fricska, mint rúgás, 1934 című novelláskötete és első regénye, a Murphy, 1938 pedig a szürrealisták által kedvelt fekete humor egyéni változata. 1940-42 között a Murphyt lefordította franciára, 1942-44 között Watt címmel angolul, 1945-ben Mercier és Camier címmel franciául írt regényt. Felfogása szerint a művész csak magánemberként lehet társadalmilag elkötelezett, s minthogy a háború utáni években a francia közönség elkötelezett irodalmat igényelt, Beckett művei sokáig nem találtak kiadóra. Teljes ismeretlenségben, 1947-49 között írta legjelentősebb műveit: regénytrilógiáját és első két drámáját, amelyek közül a terjedelmesebb Eleutheria máig kiadatlan. Jelentős csavargónovellái (A kitaszított, 1947; Első szerelem, 1970) nagy regénytrilógiáját készítették elő. A 60-as években műveit már egyre szélesebb körben olvasták, s 1969-ben megkapta a Nobel-díjat „művéért, mely a regény- és drámairodalomban új formákat honosított meg, s az emberi nyomorúság ábrázolásán keresztül az ember felemelkedését kívánja szolgálni.” Amint meghallotta a hírt, összecsomagolt, s ismeretlen helyre távozott: nem kívánt nyilatkozni, interjúkat adni. 1989. december 22-én halt meg Párizsban. További főbb drámái: A játszma vége (1957), Az utolsó tekercs (1958), Némajáték; Ó, azok a szép napok (1961). Beckett drámáit számos nyelvre lefordították, s világszerte játsszák.