VERSEK:

 IFJÚKOR.

Fenn csapongás, fenn remény,
Képek vágyak, érzemény
Életem bájreggelén!
Könnyem hull utánatok -
Ti szép álmok voltatok!

ÉGIHÁBORÚ.

Ordít a zivatar mord szele, inganak
Már a rengetegek tölgyei, elborúlt
A mennybolt, lebegő barna homály lepi
A vídám liget ernyeit.

Felleg tornyosodik, s ím szakadozva hull
A villám, repeső tűzbe borítja el
A bércet, zuhogó habbal aládörög
A vészből gyüledett vizár.

Hol lengő zephyrek gyönge fuvalmai
A súdár jegenyék hajladozó fölén
Szállongtak, Boreás bús szele ott dühöng
S mindent összezavarva hágy.

A pásztor szalad a förgeteges hegyek
Csúcsáról, legelő nyájai bőgnek, s a
Sűrű bikkek alá búnak el, a hová
A zordon zivatar nem ér.

Jőjj, Émil, suhogó fenyvem alá, hol egy
Kis kunyhót a barátság raka s őriz: itt
Bátran nézzük az ég omladozó vizét
S a völgyet piciny ablakán.

Kisebb írásaiból

Catilina összeesküvése

„Rómában a Sulla-okozta változásoknak, és a mind inkább nevelkedő erkölcsi elfajulásnak egyik következése Catilina összeesküvése volt, mely míg Pompejus a birodalom határait Ázsiában messze terjeszté, benn a városban csaknem felforgatta a római állodalmat. Szertelen fényüzése s az ebből keletkező pénzzavar volt szülőoka eme fenyegető vésznek. A hajdani samnitai erkölcsök, melyek később ama keresetlenűl szép s a természethez még mindig közel álló görög-európai jelleget ölték magokra, kihaltak, és helyökbe keletiesen görög szín terjedt el a római életen. Mértékletlen tobzódás és hivalkodás lettek divattá, s az aristokratia még oly férfiai is, kik nem leltek bennök gyönyört, nem is voltak gazdagok, illedelem miatt is kénytelenek voltak követni a divatbalgaságait. E Pazar fény nem csak a magán, hanem a nyilvános életet is átözönlötte. A játékok példáúl, melyeket az aedílek a nép számára adni kényszerűltek, roppant pénzöszvegeket emésztének fel. A költségeket csak kevés család bírhatta meg sokáig, számosan merűltek adósságokba, melyekből békeuton nem volt menekvés. Már Sulla korában a többiek közt Crassus példát ada, mint lehet a zavarban halászni, mint lehet nem csak távol háborúkban, hanem otthon a városban is meggazdagodni. Ily viszonyokból fejlett ki a Kr. El. 63. évben Catilina összeesküvése, melynek feljei, nem annyira új rendet előhozni, mint a fennlévőt is felforgatva egy sullai kort előidézni, adósságaiktól megmenekedni, polgártársaik rovására meggazdagodni, és ellenségeiket megsemmisítni törekvének.
Lucius Sergius Catilina, az összeesküvés feje, azoknak egyike volt, kik a kicsapongó élet minden nemeivel eltékozlák vagyonaikat. Ö régi nemes családból származott, nagy erejével volt megáldva mind a testnek, mind a szellemnek, s képes ennélfogva a legnagyobb dolgok végrehajtására. De nagy tulajdonai mellett valódi erkölcsi szörnyeteg, ki előtt semmi vétek nem volt iszonyatos. Vad szenvedélyei nem tekintettek sem jogra vagy becsületre, sem emberiességre. A sors azért látszott őt nagy tehetségekkel felruházni, hogy annál erősebb eszközt készítsen benne az ártalomra. Már serdülő korában czivódás, verekedés és rablás, s polgári viszályok kedvencz foglalkozásai voltak, s ezekben gyakorlá ifjusága napjait. Merész, fondor, színlő, vágyaiban lángoló, eléggé szónokló, de kevésbé bölcs. Tömérdek szelleme mértékfeletti, hihetetlen, s rendkívűl nagyokra vágyódott. Miután vétkei által minden hitelét elveszíté, vagyonát teljesen elpazarlotta, csak a köz pusztulásban voltak reményei. És különben is megundokította, istenek s emberek által gyűlölt lelke sem ébren sem alva nem hagyott neki nyugtot; bűneinek tudata verdesé szűntelen felriadt elméjét. S íne vértelen, nézése undok, járása hol sebes, hol lomha. Már szemeiből látható volt feldúlt lelke. Sulla idejében saját testvérét ölé meg, és szűzeket áldoza fel buja vágyainak. Mind ezek mellett mégis a 69. évb. Praetorrá választatott, és a 63. évben, ugyanakkor midőn a híres szónok Ciceró, consulságra törekvék. Rómának és Itáliának legaljasabb gyülevész népeivel kötött szövetséget, hogy rablás, ölés gyújtogatás általszerezzen vétkeinek és pazarlásainak eszközöket. Czéljára nem csak az alantabb osztályban, hanem a magas aristokratikában is talált társakat. Tanácsbeliek, néptribúnok és quaestorok lettek czimboráivá, sőt a consulok egyike Caj Ant. Hybrida, maga Crassus és Caesar is gynúban voltak. Ily mélyen volt sülyedve Róma, hogy első férfiai nem iszonyodtak rablók és gyikosok közé vegyűlni. E czimborálkodás nem is volt már titok. Az aristokratia jobb része tudta, hogy az állodalom első tisztviselői szövetkezvén azon galád czimborákkal, s hogy Catilina nagy reményt táplál corsullá választása iránt. Azért igazságkedvelő férfiút kellett keresni azok közt, kiknek nincsenek patriciusi ősei. Az aristokraták e szerint Cicero megválasztatásán ügyekeztek, mivel Cataliniának ellensége volt és Rómának tisztább jellemű emberei közé tartozott. …”

A mívelt - érzékeny társalkodás

„Az újabb időknem több munka jelent meg, mely bennünket társalkodásra akarna tanítani, de valljuk meg végtére, hogy közöttök még a legjobb is nagyobb lehet czélhoz nem vezető, gyakorta pedig éen azt lehet belőle legkevésbbé tanulni, ami czímen áll: társalkodni. Enek okát kitalálni, úgy hiszem, nem nehéz. A társalkodás helyes vagy helytelen létét idő, nép, hely, személyek, szóval, a körülmények ezerféleségei határozzák el, melyeket előre látni s szerintök szabályokat intézni akarni czéliránytalan törekvés, s kivált akkor az, midőn a szabályok alkotói különösségekre ereszkednek le, s positivus úton akarnak az olvasónak utasítást adni. Mindent, amit e tekintetben czélirányosan tehetni, néhány közönséges intésekből lehet következtetni. …”