Bajza József, Bajza Jenő költő fiaként látta meg a napvilágot a 19. század elején. A Heves vármegyei középbirtokos család gyermekeként előbb Gyöngyösön, majd egy pesti piarista gimnáziumban folytatta kezdet tanulmányait, ahol többek között olyan nevekkel tanult együtt, mint Vörösmarty Mihály vagy éppen Kossuth Lajos.

Egyetemei tanulmányait jogi fakultáson Pesten és Pozsonyban folytatta, a jogon kívül már ekkor is behatóan tanulmányozta az irodalmat, többnyire romantikus versekkel indult pályája, amelyek az Aurorában és az Aspasiában jelentek meg. Az ekkori nyelvújító mozgalomban is részt vett, a nyelvről szóló vitákban a neológusokhoz csatlakozott. 1824-ben kezdi ügyvédi gyakorlatát, még az országgyűlés munkájában is részt vesz írnokként. 1829-re megszerzi a diplomát és felesküdik ügyvédnek, de ezután ügyvédi gyakorlatot már nem folytatott. Miután vidéki birtokát bérbe adja, a fővárosba költözik és teljes idejét az irodalomnak szenteli.

1828-ban jelent meg első, nagy lélegzetvételű kritikai írása Az Epigramma theoriája amely körül azonnal jelentős irodalmi vita alakult ki. 1830-ban indította be a Külföldi Játékszín című könyvsorozatot, igaz ugyan a sorozatból csak egy kötet jelent meg. Még ugyanebben az évben volt egy másik irodalmi vita, mely Bajza győzelmével fejeződött be. A Conversations-Lexikonnal kapcsolatos vitat végeredményben megnyerte, és a diskurzus megszilárdította Bajza kritikusi tekintélyét. Érvrendszerében a polgárosodás eszméinek szószólója volt: szembeszállt a régi feudális rendszerű tekintélyelvű állami berendezkedéssel.

Közreműködött a Kisfaludy Társaság megalapításában és többnyire a Kritikai Lapoknak, az Aurorának és a Jelenkor társlapjának, a Társalkodónak volt a szerkesztője a harmincas években. 1837-től 1843-ig Vörösmartyval és Toldyval szerkesztette a kor legnagyobb irodalmi lapját, az Athenaeumot. 1837-től 1838 nyaráig az akkor megnyílt pesti Magyar Színház (a későbbi Nemzeti Színház) igazgatójaként is tevékenykedett.

1844-ben az ő szerkesztésében jelenik meg a Történeti Könyvtár című könyvsorozat ezzel, ő maga is állást foglal a reformkor politikai harcaiban. 1847-ben ő szerkesztette az Ellenzéki Kör magyarországi cenzúra miatt, külföldön, megjelenő Ellenőr című politikai zsebkönyvet.

Több lapot is szerkesztette 1848-ban, többek között a "Kossuth Hírlapja" című napilapot és az egy számot megért Futár című lapot. A Szabadságharc leverése előtt kinevezték még könyvtárigazgatóvá, de állását már nem tudta elfoglalni, 1851-ig bujdosni kényszerült. Élete utolsó éveiben műveit rendezte sajtó alá. Költészetében egyszerre merengő, és érzelmes hangú, ugyanakkor verseiben megjelennek a reformkor nagy eszméi is. A szabadságharc után írt verseiben leginkább a zsarnokság természetével és gyűlöletével, valamint a forradalomhoz való hűségről foglalkozik.