Athénben született. Alighogy a férfikorba lép, és megteszi az első lépéseket komédiaírói pályáján, kitör a peloponnészoszi háború (431-404): ő túléli a nagy küzdelmet, s nemcsak megéri Athén vereségét, de belekóstol az utána következő korszakba is, amikor szülővárosa már csak árnyéka hajdani periklészi önmagának. Az ő életműve mutatja legszemléletesebben, mit jelentett ez a korszakváltás a komédia és általában a művészet számára. Pályája kezdetén minden hibát és bűnt felkutat, kortársai minden gyengeségét kipellengérezi, és minden közösséget érintő érintő kérdésről azonnal megformálja és hallatja a véleményét: harsány hangon átkozza a háború kisebb-nagyobb vámszedőit, vaskos szabadszájúsággal ront neki egy-egy bajkeverő államférfinak és kardcsörtető hadvezérnek, olykor a leghatalmasabbnak is, és kimeríthetetlen találékonysággal szórja gúnynyilait azokra az írókra (így Euripidészre) és gondolkodókra, akiket a régi Athén, a Marathónnál és Szalamisznál győzedelmeskedett athéni szellem aláásóinak, megrontóinak tart. A fegyverletétel után hangja lassan veszít élességéből, maró gúnyja szelídebbé válik, s a közélet sikamlós talaja helyett a magánélet biztonságosabb tájaira helyezi át komédiái cselekményét, amivel legjobb görög utódja, Menandrosz, és a római vígjátékírók útját készíti elő. S így, mire 385 táján eléri a halál, már ő is azon munkál, hogy a periklészi Athénból hidat verjen a jövő, a modern Európa felé.