Arany János 1817 március 2-án született, Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földműves volt. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektor helyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett. Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, 1840-ben meg is házasodott.

Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek és egy évvel idősebb Aranynál). Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat. 1845 júliusa végén hozzá fogott Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ebben az időben sok epikus művet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, valamint ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is. Az 1848-as forradalom külső szemlélője volt egy ideig. Rövid ideig nemzetőr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, Világos pedig még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött. 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi ill. lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála). 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költő. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte.

Utolsó éveiben az Akadémia albuma számára egy fényképész több felvételt készített róla. Neki kellett kiválasztania a legmegfelelőbb képet. Azt választotta, amelyik kalappal és bottal a kezében távozni készülő öreg embert ábrázó!. A kép alá irt négy sor megmagyarázza a választás okát: "Hogy melyik arcképem választom rajzai közül? Fényképíró úr! a botos és kalapost. Mint maradó vendég, ül s áll a többi nyugodtan, Menni csak egy készül; útja van: ez leszek én !" Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta az Őszikék (kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882. okt. 10-én Petőfi szobrának leleplezésekor meghűlt, betegségéből már nem épült föl. 1882 október 22-én halt meg.

A ballada műfaj végigkíséri egész életművét, annak legfontosabb pontjain jelenik meg. Okai:

a.) Alkotás lélektani ok:
Arany rejtőzködő alkat, személyiségét mintegy elrejtheti a ballada epikuma mögé.

b.) Eszmetörténeti, kultúrtörténeti ok:
Petőfi és Vörösmarty halála után fölvállalja az alkatától idegen, de erkölcsi szempontból kikerülhetetlen feladatot, a nemzeti költő szerepét. Balladáiban a nemzeti megmaradás, helytállás és hűség problémáit fogalmazza meg. A bukás után a műfaj lehetőséget teremt ezek áttételes, ám kihallható megfogalmazására.

c.) Poétikatörténeti ok:
A kortársi megítélés a balladákat tartotta az életmű csúcsának, de már a 19. század végén megfogalmazódott az a vélemény is, mely a balladákban a magyar líratörténet megkésettségét látta . Ez a felfogás erősödött fel a Németh G. Béla-iskola tanulmányaiban is, mely az Arany-balladákat az életmű második vonulatába helyezte. A balladák újraértékelése a Babits-kutatáshoz kötődik. Ekkor merült fel, hogy a balladák valójában túllépnek a romantika ihlet-költészetén, én-líráján, szerves forma elképzelésén, s Arany valójában kísérletet tesz egy objektív, tárgyias költészet létrehozására. Ezt jelzi a sokszor kimódoltnak ható szerkesztés, a szavak akusztikus és vizuális hatásának fölerősítése, a rendkívül sokféle verselés. Ily módon az Arany-balladák nem a megkésettség művei, hanem párhuzamosan futnak az európai líratörténet Mallarme, Rilke, T. S. Eliot, Ezra Pound nevével fémjelezhető vonulatával, melynek a magyar irodalomban Babits volt a képviselője és összegzője.

Lírai költészete a szabadságharc bukása után:
Kettős indíttatású és motiváltságú költészet. Feladatának érzi, hogy mint nemzeti költő számot vessen a szabadságharccal, a bukás okaival, ugyanakkor hitet is tegyen a forradalom és szabadságharc eszméi mellett. Arany a kritikai számvetéstől reméli a nemzet megújhodását, kapcsolódva a magyar irodalomban és közgondolkodásban Kemény Zsigmond felfogásához és köréhez. (Kemény Zsigmond: Forradalom után, Még egy szó a forradalom után) Ezek a költemények a reformkor–romantika gondolati verseinek stílusában, eszköztárával készültek, némileg leegyszerűsítve a Gyulai Pál-féle népnemzeti iskola követelményeinek megfelelően. Arany másik törekvése a magyar líra megújítására vonatkozott. A személyes dalt, a romantikus én-lírát akarta tárgyiasabbá, filozofikusabbá, bölcseleti érvényűvé tenni, kapcsolódva ezzel az európai líratörténet Poe, Mallarme, Rilke vonulatához.