Aragon sohasem szűnt meg felfedezni, rendkívül tudatos író volt, aki elmélettel is foglalkozott. Ő volt a szürrealizmus egyik teoretikusa, és az is, aki a szocialista realizmust Franciaországban megfogalmazta. Kiváló kommunista költő, író és publicista, a népek közötti béke érdekében folytatott tevékenységéért Nemzetközi Lenin Béke-díjjal tűntették ki.

 A képzelőerőt ma mindenekelőtt Aragon indulása ragadja meg, törvénytelen gyermekként született, aki előtt elködösítették a családi relációkat: anyját nővéreként kezelték, apja kilétét pedig sokáig nem tudhatta meg. Közéleti és írói tevékenységére azonban egyaránt erőteljesebben hatottak a külvilág eseményei, és az ezekkel kapcsolatos tudatos állásfoglalások, mint ezek a gyermekkori komplexusok. "Életem egyik jellemző vonása, hogy mindig jelen voltam, amikor olyan valami történt, ami később az iskolakönyvekben az esemény lejátszódása idején előreláthatatlan tényekre leegyszerűsítve fog szerepelni."

Átélte az első világháborút, igaz nem parancsnoki poszton. Tiltakozott, részben éppen a háborús élmények hatása alatt, Franciaország gyarmati háborúi ellen.

Versei	Kézírása és aláírása	Könyvborító	Tanulmány

A második világháború idején az ellenállási mozgalom egyik szellemi vezetője volt. A dadaizmusból és a szürrealizmusból indult ki. Később a szocialista realizmus híve lett. Verseiben és regényeiben a francia polgárság hanyatlásáról, a francia nép életéről, az ellenállási mozgalomról és a kommunisták harcáról rajzol eleven és valószerű képet (A bázeli harangok; Úri negyed; Az omnibusz utasai; Kommunisták; Nagyhét). Aragon 1940-ben visszatér a hagyományos költészeti formákhoz, nem azért, mert szembe akar fordulni az újítással, hanem azért, mert meggyőződése, hogy a hagyományos formákkal lehet hatni a tömegekre. Lírájában a szerelem és a társadalmi-politikai elkötelezettség egységben nyilvánul meg, elválaszthatatlan egymástól. Kevés költő van, aki olyan mély meggyőződéssel tudta dicsérni a "szelíd szerelmet", mint ahogy ezt Aragon tette, különösen azokban a versekben, amelyeket a második világháború után, az ötvenes-hatvanas években írt. Irodalmi tanulmányai és publicisztikája a marxizmus-leninizmus szempontjából tárgyalják a humanizmust, a művészet és irodalom problémáit (A kommunista ember; Ember és kultúra; Művészetről, művészekről). Sok versét lefordították magyarra.  "Életem örök küzdelme az volt, hogy kifejezzem azokat a dolgokat, amelyek rajtam kívül léteznek, melyek megelőztek ezen a világon s tovább fognak itt élni akkor is, amikor én már semmivé lettem. Elvont kifejezéssel ezt realizmusnak hívják, és róla beszélve igyekszünk elkerülni azt a tragikus hangvételt, melyre jómagam eléggé hajlamos vagyok. A realista olyan játszmát játszik, melynek nem csupán a tétje ő maga, de amelyben léte is kockán forog."