Leon Battista Alberti
 (1404-1472)

firenzei reneszánsz építész, humanista

Az Alberti család egyike volt Firenze tekintélyes és gazdag dinasztiáinak, vagyonuk gyapjú- és szövetkereskedésből származott. A családot 1387-ben száműzték a városból, ahova csak 1428 után térhetett vissza. Battista (a Leone név későbbi) 1404-ben született Genovában, apja, Lorenzo di Benedetto Alberti és egy genovai nemes hölgy, Bianca Fieschi kapcsolatából, másodszülöttként. Tanulmányait valószínűleg Velencében kezdte meg, ahova apja üzleti megfontolásból költözött, majd Gasparino Barzizza humanista iskolájában folytatta Padovában. Ezt követően beiratkozott a bolognai egyetemre. Kánonjogi tanulmányait azonban 1421-ben félbe kellett hagynia, amikor elvesztette apját. Életének ekkor igen nehéz korszaka kezdődött, mivel rokonaival folytatott sikertelen vagyonjogi vitája (akik származása miatt kizárták az örökségből), majd betegsége keserves megpróbáltatásokat rótt rá. Innen származik a több művében megnyilvánuló keserűsége és pesszimizmusa, amely a későbbiek során is megfigyelhető, de amely nem válik uralkodó motívummá. A bolognai években írt főbb művei: egy latin nyelvű komédia, valamint egy értekezés a bölcsészeti tudományokkal foglalkozó tudós szerény, de dicsőséges életéről. Ezekben az években matematikai, fizikai és optikai tanulmányokat is folytatott, amelyeket később a perspektíva-elmélet terén, valamint az építészetben gyümölcsöztetett. Kánonjogi tanulmányait végül 1428-ban fejezte be.

ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL: (kisképre kattintás - teljes képhez vezet)

San Andrea

Tempio Malatestino

Santa Maria Novella

palazzo Rucellai

Alberti valószínűleg 1431-ben lett Biagio Molin gradói pátriárka titkára, akivel Rómába költözött. Pártfogója ajánlására pápai hivatalt kapott. E tisztség és javadalom megfelelő anyagi feltételeket biztosított számára, és úgy tűnik, életének nyugodt, termékeny periódusa következett. Kapcsolatba került a pápai udvarban működő humanistákkal, és megírta, olasz nyelven, a Della Famiglia első három könyvét. Ebben a derűs, bölcs könyvben a házasság, a családi élet, a gyermeknevelés máig szólóan alapvető tárgyalását adta, amelyet később kiegészített egy negyedik könyvvel a barátságról. Valószínűleg erre az első római korszakára esnek azok az optikai kísérletek, amelyekről a traktátus első könyvében írt (I. 19.). A festészetnek ezeket a „csodáit" (amelyekről csak az olasz nyelvű változatban tesz említést) a barátainak mutatta meg, akiken talán a Rómába látogató Brunelleschit és Ghibertit is érti. A római építészet iránt megnyilvánuló érdeklődése olyan nagy volt, hogy tanulmányozni kezdte, sőt egy általa kigondolt „műszerrel" fel is mérte az antik épületeket. Eredményeit a Descriptio urbis Romae című művében gyűjtötte össze.
Rövid, pár évnyi római tartózkodás után 1434-ben a pápai udvarral Firenzébe ment, ahol kisebb megszakításokkal egészen 1442-ig maradt. Ekkor teljesedett ki kapcsolata a város művésztársadalmával, és ezzel függ össze a festészetről szóló traktátusának megírása 1435-ben. A De pictura eredeti latin változatának a következő évben készíttette el a vulgáris nyelvű, vagyis olasz változatát: a Della pitturát. Az olasz változat megszületése a firenzei légkör terméke, amelynek Alberti egyik meghatározó egyéniségévé vált. A művészekhez fűződő kapcsolata mellett nem kevésbé volt fontos a latin és a vulgáris nyelv elsőbbségéről folyó vita: Alberti nemcsak vitatkozott, hanem műveivel érvelt. Bizonyítani akarta, hogy a latin mellett a vulgáris nyelv is alkalmas az elvont, tudományos témák tárgyalására. Megírta az első olasz nyelvtant, megszervezte - Pietro de'Medici támogatásával - a „Certame coronario" költői versenyt, amelyen maga is részt vett olasz nyelvű, hexameterekben írt művével.
A pápai udvar 1443-ban visszatért Rómába. Ettől kezdve Alberti is itt élt (1472-ben bekövetkezett haláláig), és csak rövid időszakokra távozott el. Tevékenységében az építészet mind nagyobb szerepet kapott, főként 1447 után, amikor barátja, Tommaso Parentucelli da Sarzana lett a pápa, V. Miklós néven.

Alberti, az egyetemes képzettségű reneszánsz embertípus egyik legkiválóbb képviselője. A tudomány és a művészet szinte valamennyi területén otthonos volt. Ismerte a klasszikus nyelveket, az ókor irodalmát, foglalkozott joggal, teológiával, csillagászattal, matematikával, geometriával, fontos elméleti munkákat írt a szobrászatról, a festészetről és az építészet kérdéseiről. Firenzében a kor legnevesebb tudósainak és mestereinek baráti köréhez tartozott.
Nagy jelentőségű elméleti műve, a Tíz könyv az építészetről az ókori szerző, Vitruvius azonos című munkája alapján tárgyalja az építészet meghatározó tényezőit és az építészettel szemben támasztott korszerű követelményeket. Építészként "mint kiválóan képzett humanista" arra törekedett, hogy az antik szelleméhez hűen alkalmazza a római formákat. Legfontosabb alkotásai Firenzében a palazzo Rucellai (1446-) és a Santa Maria Novella templom homlokzata (1457), továbbá a mantovai San Andrea-templom (1472-).

ALBERTI MÓDSZERE: