Leon
Battista Alberti
(1404-1472)
firenzei reneszánsz építész, humanista
Az Alberti család egyike volt Firenze tekintélyes és gazdag dinasztiáinak, vagyonuk gyapjú- és szövetkereskedésből származott. A családot 1387-ben száműzték a városból, ahova csak 1428 után térhetett vissza. Battista (a Leone név későbbi) 1404-ben született Genovában, apja, Lorenzo di Benedetto Alberti és egy genovai nemes hölgy, Bianca Fieschi kapcsolatából, másodszülöttként. Tanulmányait valószínűleg Velencében kezdte meg, ahova apja üzleti megfontolásból költözött, majd Gasparino Barzizza humanista iskolájában folytatta Padovában. Ezt követően beiratkozott a bolognai egyetemre. Kánonjogi tanulmányait azonban 1421-ben félbe kellett hagynia, amikor elvesztette apját. Életének ekkor igen nehéz korszaka kezdődött, mivel rokonaival folytatott sikertelen vagyonjogi vitája (akik származása miatt kizárták az örökségből), majd betegsége keserves megpróbáltatásokat rótt rá. Innen származik a több művében megnyilvánuló keserűsége és pesszimizmusa, amely a későbbiek során is megfigyelhető, de amely nem válik uralkodó motívummá. A bolognai években írt főbb művei: egy latin nyelvű komédia, valamint egy értekezés a bölcsészeti tudományokkal foglalkozó tudós szerény, de dicsőséges életéről. Ezekben az években matematikai, fizikai és optikai tanulmányokat is folytatott, amelyeket később a perspektíva-elmélet terén, valamint az építészetben gyümölcsöztetett. Kánonjogi tanulmányait végül 1428-ban fejezte be. ÍZELÍTŐ MŰVEIBŐL: (kisképre kattintás - teljes képhez vezet)
Alberti valószínűleg 1431-ben lett Biagio Molin gradói
pátriárka titkára, akivel Rómába költözött. Pártfogója ajánlására pápai hivatalt
kapott. E tisztség és javadalom megfelelő anyagi feltételeket biztosított
számára, és úgy tűnik, életének nyugodt, termékeny periódusa következett.
Kapcsolatba került a pápai udvarban működő humanistákkal, és megírta, olasz
nyelven, a Della Famiglia első három könyvét. Ebben a derűs, bölcs könyvben a
házasság, a családi élet, a gyermeknevelés máig szólóan alapvető tárgyalását
adta, amelyet később kiegészített egy negyedik könyvvel a barátságról.
Valószínűleg erre az első római korszakára esnek azok az optikai kísérletek,
amelyekről a traktátus első könyvében írt (I. 19.). A festészetnek ezeket a
„csodáit" (amelyekről csak az olasz nyelvű változatban tesz említést) a
barátainak mutatta meg, akiken talán a Rómába látogató Brunelleschit és
Ghibertit is érti. A római építészet iránt megnyilvánuló érdeklődése olyan nagy
volt, hogy tanulmányozni kezdte, sőt egy általa kigondolt „műszerrel" fel is
mérte az antik épületeket. Eredményeit a Descriptio urbis Romae című művében
gyűjtötte össze.
Alberti, az egyetemes képzettségű reneszánsz embertípus egyik
legkiválóbb képviselője. A tudomány és a művészet szinte valamennyi területén
otthonos volt. Ismerte a klasszikus nyelveket, az ókor irodalmát, foglalkozott
joggal, teológiával, csillagászattal, matematikával, geometriával, fontos
elméleti munkákat írt a szobrászatról, a festészetről és az építészet
kérdéseiről. Firenzében a kor legnevesebb tudósainak és mestereinek baráti
köréhez tartozott. |