Perspektíva a művészetben: a háromdimenziós tér sík felületen történő ábrázolásának módszere. Festői módszerként csak a 15. század elején bontakozott ki Filippo Brunelleschi (szobrász, építész) és Leon Battista Alberti (építész, művészeti teoretikus, író) kísérletei nyomán. Alberti szerint a festmény  nyitott ablak, amelyen keresztül a lefestett tárgy látható”

Egy emberalak magasságán alapul, amit 3 „braccio”-ban határozott meg (kb. 1,8 m). A négyszög alakú képfelület alapvonalát bracciokra osztotta fel. Meghatározta az enyészpontot úgy, hogy az alapvonal középpontjából kiindulva 3 braccio hosszú, függőleges vonalat húzott. Ez a pont a művész szemével egy vonalban volt. Mindezek után „ortogonális” egyenesekkel kötötte össze az alapvonal beosztásait az enyészponttal.

A következő fázisok szemléltetésére Alberti oldalnézetet vázolt fel, amelyen a képsík éle látszik. Felosztotta az alapsíkot bracciokra és a képsík élétől balra megjelölte a nézőpontot (meghatározva ezzel a látótávolságot). Következő lépésként látósugarakat reprezentáló egyeneseket húzott a nézőpontból az alapsík osztópontjához. Ezek a vonalak és a képsík élének metszéspontjai jelölték ki a horizontális egyenesek helyét. Ezeket Alberti rárajzolta az első fázis ábrájára, s így rövidülésben látszó kockás padlót kapott eredményül.