Paul Gauguin
1848 - 1903
Paul Gauguin (eredetileg: Eugene Henri Paul Gauguin) francia festő, van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője. Legismertebb műveit a Tahitin élő bennszülöttek és ősi hiedelmeik ihlették. Ez a csodálatos művész soha festeni nem tanult, és 27 éves korában alkotta első képét.
"Az úgynevezett kifinomult művészet kiindulópontja az érzékiség, s kiszolgálja a természetet. A természet az előbbinek szolgálólánya, az utóbbinak úrnője. A természet megalázza a szellemet, mikor engedi, hogy az imádja. Ezért estünk a naturalizmus szörnyű tévedésébe."
| 1848 - 1849 |
Már a gyerekkora is elképesztően kalandos volt. A radikális újságíró, Clovis Gauguin és perui származású felesége, Aline egyetlen gyermekeként született 1848. június 7-én. Anyai nagyanyja Flora Tristan, a híres feminista és irodalmár. Születése után néhány hónappal apja – tartva Louis Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) hatalomra jutásának következményeitől – úgy döntött, hogy a család Peruba költözik. 1849. augusztus 8-án elhagyták Európát, de Clovis Gauguin október 30-án a patagóniai Port-Famine-ben hirtelen meghalt. Aline Gauguin két gyermekével nagybátyjához Limába költözött, és a család öt évig ott élt. |
|
1854 |
|
|
Miután 1854-ben visszatértek Franciaországba, Orleans-ban telepedtek le, Gauguin itt kezdte meg tanulmányait. Mivel a Tengerészeti Akadémiára nem vették fel, a gimnáziumot félbehagyva 17 évesen tengerésznek állt, egy kereskedelmi hajón kezdett dolgozni. 1868-ban bevonult a haditengerészethez, a német háború idején Norvégia és Dánia vizein hajózott. 1868-tól a Jertme-Napoléon nevű korvett matrózaként a Földközi-, majd a Jeges-tengeren szolgált, hajója a francia-porosz háborúban is részt vett. |
|
1871 - 1885 |
1871 elején szerelt le. A kalandok - egyelőre - lezárultak, a tengerész békés polgári vizekre evezett. Édesanyja ekkor már halott, Gauguint a gyámja, Gustave Arosa, képgyűjtő és fényképész vette szárnyai alá. Gauguin az ő segítségével került Paul Bertin tőzsdeügynökségére. Itt ismerte meg Emile Schuffenecker festőt, akivel együtt festettek és rajzoltak. Itt születtek első képei. A volt tengerésztiszt hamarosan beilleszkedett az üzleti életbe. Mivel a hajókon fegyelemhez szokott, Párizsban is szerényen élt. A panzióban, ahol lakott, megismerte későbbi feleségét, a dán Mette Sophie Gadot, akivel 1873. november 22-én kötött házasságot. A házasságból tíz év alatt öt gyermek született. A házaspár jólétben élt, az irodában Gauguin pozíciója egyre erősödött, jövedelme is jelentős volt. Megengedhette magának, hogy festményeket gyűjtsön. Az 1874 és 1880 között kialakult gyűjteményben szinte minden jelentős impresszionista festő műve megtalálható volt. Közben szabadidejében tovább festett; 1876-ban egy tájképét ki is állították a párizsi Szalonban. Ebben az évben ismerkedett meg Camille Pissarroval, aki a következő esztendőkben a legnagyobb hatással volt rá. Több nyarat is nála töltött Pontoise-ban, itt ismerte meg Cézanne-t. 1880-ban az V. Impresszionista Kiállításon Gauguin már 7 képével és egy szobrával szerepelt, a következő évben egy aktképére nagyon jó kritikát kapott. A képet gyermekei nevelőnőjéről, Delacroix egykori modelljéről mintázta. 1882-ben is részt vett az impresszionisták kiállításán. A jómódnak az 1882-es tőzsdekrach vetett véget: Paul elvesztette az állását. Mivel képei az impresszionisták tárlatain feltűnést keltettek, elhatározta, hogy a művészi pályára lép. 1885-ben elhagyta a családját, és többé nem költözött vissza hozzájuk. A művészetnek lehetett élni, de a művészetből nem lehetett megélni, legalábbis Párizsban nem. Gauguin egy bretagne-i faluba, Pont-Avenba költözött, ahol lakhelye, a Gloanec fogadó a művészek törzshelyévé vált. |
"Szeretem
Bretagne-t. Amikor facipőm kopogása visszhangzik a grániton, hallani vélem azt a
tompa, fénytelen hangot, amit a
festészetben oly nagyon keresek."
|
1887 |
Képeit azonban továbbra sem tudta eladni. Festőbarátjával, Charles Lavallal nagy fába vágta a fejszéjét, 1887-ben hajóra szálltak Panama felé. Javában folyt az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő csatorna építése, és a meggazdagodás reményében oda sereglők nem sejthették, hogy a munkálatok példátlan korrupciós botrányba torkollnak. Végül megépült a csatorna, a megvesztegetéssel, közpénzek elsikkasztásával történő csalás neve azonban mindörökre "panama" lett. Gauguin beállt földmunkásnak a Csatorna-társasághoz, de két hét múlva elbocsátották. A két festő ezután a gyönyörű Karib-tengeri szigetre, Martinique-re utazott. Saint-Pierre, a főváros közelében, egy kunyhóban laktak, és az ihletet adó trópusi táj még a rájuk törő betegségeket (vérhas, malária) is feledtetni tudta. Gauguint elbűvölték a sziget odaadó lányai. |
"Itt aztán nincs hiány Putifárnékban. Szinte valamennyien fekete bőrűek, a legsötétebb ébenszíntől a maori nők halovány fehérségéig itt minden árnyalat megtalálható... A nők attól sem riadnak vissza, hogy megbabonázott gyümölccsel próbálják behálózni az embert"
|
1888 - 1891 |
A következő év elején visszaköltözött Pont-Avenbe, ahol összebarátkozott Emile Bernarddal. Ez a barátság alapjaiban volt hatással Gauguin művészetére. Ugyanebben az évben Párizsban megrendezték első önálló kiállítását. A fiatal művészek a szimbolizmus mesterét látták benne. 1888 októbere és decembere között Arles-ban tartózkodott van Gogh-nál. Három hónapot töltött barátja házában, heves csetepaték közepette, mígnem a karácsony előtti napon van Gogh borotvával támadt rá. A tébolyodott festőnek ettől olyan lelkifurdalása támadt, hogy levágta egyik fülét. Áprilisban újra Pont-Avenbe költözött. Májusban a világkiállítás alkalmával Párizsban megrendezték az Impresszionista és Szintetista Csoport kiállítását olyan művészekkel, mint Gauguin, Bernard, Schuffenecker, Laval. Jóllehet egyetlen képet sem adtak el, a kiállítás nagy feltűnést keltett a fiatal művészek körében. Ezután termékeny időszaka következett, nagy képeinek egész sorát alkotta meg, de továbbra is nehéz anyagi helyzetben volt. Bretagne-ba már belefáradt, egzotikusabb helyekre vágyott. Olyan paradicsomra, ahol az élet könnyebb és a pénz alig játszik szerepet. 1890 decemberében visszatért Párizsba, és Schuffeneckeréknél lakott egészen addig, míg a férjet féltékennyé nem tette. Főleg útjának előkészítésével foglalkozott. 1891 februárjában a Hotel Drouot-ban kiállított képei közül 30 elkelt. Március 23-án búcsú-bankettet adtak tiszteletére, majd április 4-én hajóra szállt, és zsebében a képei árával és a minisztérium ajánlólevelével elindult Tahiti felé. Tahiti fővárosa, Papeete nem nyerte el a tetszését, inkább a sziget belsejébe vonult. Kunyhóját 13 éves "felesége" osztotta meg vele. |
"Reggelenként,
amikor felkelt a nap, a ház tele lett sugárzó ragyogással. Teha'amana arca
fénylett, mint az arany, mindent színessé tett csillogásával, és kettesben
kimentünk, felfrissültünk a közeli folyóban, olyan egyszerűen és természetesen,
akár az Éden Kertjében az első emberpár...
Teljesen áthatott engem a tahitibeli
noa noa (illat). Észrevétlenül suhantak az órák és a napok."
| 1892 - 1895 |
Mataiea-ban a tenger tárult elé és a háttérben hegy emelkedett. Ennek az útnak a szépségeit írta meg Noa-Noa című könyvében. Viszont franciaországi barátjának, Daniel du Monfriednek írt leveleiben ismét pénztelenségéről és betegségéről panaszkodott. Kenyéren és teán élt, vért hányt, de nagyszerű képek egész sorát alkotta meg. Tavasszal küldte Párizsba Vahine no te tiare című képét, amelyet a Boussod és Valadon Galériában állítottak ki. Az élethez szükséges anyagi eszközök hiánya és rossz egészségi állapota ellenére az 1892-es év a legtermékenyebb. De a nehézségeket nem sokáig bírta. 1893 júniusában, mivel az utazáshoz nem volt pénze, elintézte, hogy visszatelepítsék. Mikor 1893. augusztus 3-án megérkezett Franciaországba, a zsebében mindössze 4 frank volt, ám ekkor váratlanul rámosolygott a szerencse. Nagybátyjától 13000 frankot örökölt, amiből Párizsban műtermet rendezett be. Hogy a magával hozott emléktárgyak egzotikus hatását fokozza, egy jamaikai származású montmartre-i táncosnőt költöztetett be élettársnak. A november 4-én megnyílt kiállításán a közönség és a festőtársak értetlenül álltak művei előtt, egyedül Degas tartott ki mellette. 1894-ben Koppenhágába utazott. Ez volt utolsó találkozása a családjával. Visszatérve az év végéig Bretagne-ban élt Annah-val. Májusban egy csoport matróz beléjük kötött, és az egyik úgy bokán rúgta Gauguint, hogy a festő haláláig szenvedett ettől a sérüléstől. Míg ő ágyban feküdt, élettársa kiürítette a műtermet és odébbállt. Úgy döntött, visszatér Tahitire. 1895. február 18-án megnyílt második árverése, amely gyakorlatilag anyagi bukással végződött. 1895. július 3-án hajóra szállt Marseille-ben, és örökre elhagyta Franciaországot. |
"Hát nem értenek meg semmit ezek az emberek? Talán túlságosan egyszerűek a képeim ezeknek a párizsi rafinált szellemi ínyenceknek? Minthogy értetlenül állnak tahiti művészetem előtt, megkísérlem megmagyarázni azt. Épp ezért olyan kereteket kell adnom alakjaimnak, amelyben megfelelően hatnak. A szabad természetben folyik az élet, de azért mégis meghitt. A nők a bokorban, árnyas folyóparton úgy suttognak, mintha palotában lennének, amelyet maga a természet díszített fel Tahiti minden gazdagságával. így születnek ezek a meseszerű színek, a levegő lángoló, mégis nyugodt, csendes tónusa. De mindez nem létezik! Pedig hát mégis, létezik! Csakúgy mint Tahiti mélysége, nagysága és titokzatossága, ha az ember egy négyzetméternyi vásznon akarja kifejezni!"
|
1896 - 1897 |
A nyugati parton, Punaauiaban telepedett le. Pahurát, egy 14 éves lányt vett maga mellé vahinéként (asszonyaként). Nehéz hónapokat élt át. Törődött egészsége mellett a gyarmati kormányzat is sok fejfájást okozott, mert Gauguin egyre inkább a bennszülöttek pártját fogta. A magával hozott kevés pénze hamar elfogyott, és lassan ereje végén járt. 1896 júniusában már alig tudott élelmet venni, de tovább dolgozott. 1897-ben, abban az esztendőben, amikor legkedvesebb gyermekét, húszéves Aline lányát elvitte a tüdőgyulladás, öngyilkosságot kísérelt meg, a nagy adag arzéntól azonban erősen hányni kezdett, és életben maradt. Ebben az évben született meg végrendeleteként értelmezett műve, a Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?, amelynek 1898-as párizsi bemutatója a szezon eseményévé vált. |
"Úgy
vélem, hogy ez a kép nemcsak hogy felülmúl minden megelőzőt, de én magam sem
fogok nála jobbat,
vagy akár csak hozzá hasonlót festeni."
|
1898 - 1900 |
1898 áprilisában kénytelen volt állásba menni a kataszteri hivatalba. Most már többet írt, mint festett. 1899 januárjában kezdett újra festeni. Áprilisban született meg kisfia élettársától. Sok időt szentelt saját, Le Sourire (Mosoly) című szatirikus újságjának, amelyben védelmébe vette a bennszülötteket, és a gyarmati kormányzást ostorozta. Az 1900 novemberében írt levelében panaszkodott az emelkedő árakra és állandó betegeskedésére. Már nyolc hónapja nem festett komolyan. Ám helyzete lassacskán javult. Néhány gyűjtő több művet vásárolt tőle, és egy szerződésből kifolyólag Gauguin rendszeres jövedelemre számíthatott. |
| 1901 |
1901 novemberében átköltözött a Marquises-szigetek egyikére, Hiva-Oa szigetére, Atuanába a fenyegető pestis elől, valamint azért, mert a megélhetés ott a felébe került. A falu közepén cölöpökre felépítette a híres Örömök házát. Lelkesen kezdett festeni, de a lába miatt a műtermét alig hagyta el. Ebben az évben otthon a tudta nélkül kiadták a Noa-Noát. |
"Itt - magától szabadul fel a költészet, s elegendő mintegy álomba merülni festés közben, hogy szuggesztív hatást fejtsünk ki..."
| 1902 - 1903 |
1902 elején újra kínozta betegsége. Szeretett volna hazamenni Franciaországba, hátha javul az egészsége, de Monfried lebeszélte róla, mondván, Gauguin odahaza már legendás festő, aki Óceánia mélyéről küldi utánozhatatlan műveit, a világból eltűnt ember alkotásait. Már átlépett a művészettörténetbe, akibe az ellenségei nem tudnak belekötni. Gauguin Hiva-Oán is folyton összeütközésbe került a hatóságokkal. Mint az őslakosok pusztulásának szemtanúját, a hatóságok meg akarták félemlíteni, és koholt vádak alapján 3 hónapi börtönre és 1000 frank bírságra ítélték. A festő Tahitire készült, hogy fellebbezzen, de az utazásra már nem került sor. A betegsége ágyhoz kötötte, és 1903. május 8-án meghalt. Egy dombon temették el, sírját egy egyszerű kőlap jelzi. Hagyatékát árverésen kótyavetyélték el. A Vollard Galéria még ebben az évben 50 festményéből és 20 rajzából kiállítást szervezett, az Őszi Szalon pedig egy egész termet szentelt munkáinak. Képeit Berlinben is kiállították. Gauguin is azok közé a festők közé tartozott, akinek a művészetét csak halála után ismerték el. Álmodni, szuggerálni, íme ez Gauguin művészetének kulcsa: egész életében megőrizte magában a gyermeki és a barbár lelket, bódulataival, fantazmagóriáival, misztériumaival és képzelődéseivel, s ez benne a filozófus és metafizikus lelkével egyesült. Legjellemzőbb alkotásai a tisztán dekoratív törekvésű, pasztorál-hangulatú Tahiti-képei, amelyek a bennszülöttek derűs és nyugalmas életét ábrázolják. Gaugain igen kiváló volt mint grafikus és szobrász. |
Martin püspök levelet írt
franciaországi felettesének:
"Itt az egyetlen említésre méltó esemény, hogy hirtelen meghalt egy
Gauguin nevezetű, megvetésre méltó egyén, aki neves művész volt, de ellensége
Istennek és mindennek, ami erkölcsös."
|
|
|
|
|
|
Könyve |
Fotók |
Háttér |
|
