Legenda

1.

    Az Úr 1212. esztendejében fráter Francesco, aki Assisiból származott vala, kimene az havas mezőkre.
    Megláták űt az madarak, körülvevék, vállára es karjára szállván, kérlelék, tekintsen az ű állapotjukra. Begyük üres, tollukat szél tépte, karmukat fagy görbítette vala. Francesco megértette az ű testöknek es lelköknek sivár állapotját, elindul vala szállása felé. Láták a madarak, hogy az ű saruja nyomában elolvad vala az hó. Leröppenvén válláról, fölcsípegeték az magokat, az füveket, es jó érzés tölté el űket.
    Amikor elmúlván az nagy havak ideje, fráter Francesco lemenvén újra az mezőkre, körülvevék madarai. Együtt köszönvén az Úrnak, laudákat es himnusokat zengtek Francesco édes umbriai nyelvén.

2.

    Forgandó szerencsével tölt el a magyar nemzet históriája ezeregyszáz esztendőn át. Szórta űket szét a balsors, miként szél az útnak porát.
    Ezeregyszáz esztendő is elmúla az idő után, mikoron az magyar níp megkapaszkodék ezen a tájon, meg a hegyek vonulatain túl, es kezdenek esmét egymáshoz átjárni, azkik már jó ideje elszakadtanak. Hozván űk hírt, vala Beregszászon Pocsai Vince tiszteletes prédikátor, azki nagy hívséggel szolgálja magyar véreit.
    Ezen tiszteletes meghallá, az messzi Krím szigetén vagyon magyar beszéd. Es miként tevé fráter Julianus, indula megkeresni az ű víreit. Odaérvén, szóla magyar nyelven, es köréje gyűlének az ű szavát értők. Az tiszteletes penig hirdeté ékesen, magyarul az Úr Igéit a próféták szavával, es zengenek zsoltárokat édes magyar nyelven szűvökben örömmel, mivel egymásra találtak vala. Az ű számok pedig vagyon kettőszáznyolcvan lélek.
    Vince prédikátor visszatérvén Beregszászra, hozzák neki hírül, Kijev városában es vagynak magyarok, kiknek szép száma kétezer megvagyon. Elméne az Vince tiszteletes fel Kijev városába, es megtalálá az ű híveit. Űk szólítják atyjafiaikat, gyűljenek egybe, mert ide jövén egy magyar pap, kinek híre vagyon Krímben es. Ű megkeresztelé es megesketé űket, es dicséri velök az Urat megreformált hite szerént. Mén hozzájuk máskor es, az Krímbe es, vivé könyvek sokaságát szeretett véreinek, okosítja űket az ű népe nyelvén, szép érzéseket ültetvén az szívökbe.
    A tiszteletes penig el nem bízakodék az ű tettei során. Szerén marada. Nem panaszkodék, nem vádaskodék, nem ítél ellenei fölött. Az övéi és a véle nem egy nyelven beszélők között különbséget nem teve sem az Úr szolgálatában, sem emberségben, nagy tisztességben vagyon része mindenfelé.
    Mivel kevesen esmérik erős szeretetét, távoli atyjafiai között forgolódását, szólék rúla én, ki esmérem személlét. Esmérjék meg űt a csendes szívűek, a fennen kiáltozók es mellet döngetők, hogy tűle tanuljanak erős hitet es hív magyarságot.

Lejegyzém 2006-ban, Boldogasszony havában, Csepreg városában.