Aranykorrá varázsolta öregkorát
(Jászai Joli)
Nagy gonddal készülök kívül és belül. Szeretném, ha a vendég első
pillanatban elfogadna. A háziasszonyt jól ismerem. Atmoszférateremtő
képessége közismert. Majd segít. Megnyugodva indulok el, ahol ma fő vendég
Jászai Joli néni, a régi barát. Fölösleges volt minden szorongás, mert
csupa szeretet és közvetlenség. Ő faggat, pedig én érkeztem kérdezőként.
Könnyedén nyitja ki a vele szemben ülő lelkét. Intenzív egyénisége minden
teret kitölt. Szeme ragyog. Szebb, mint a fotókon. Mi jólesően sütkérezünk
körülötte. Kidobhatom az előre gyártott kérdéseimet. A beszélgetést ő
irányítja, nem én. Erős egyéniség.
Interjúhoz szokott magabiztossággal mesélni kezd az életéről:
- Szép gyermekkorom volt, és még gyönyörűbb diákéveim Győrött, az Állami
Tanítóképzőben. Tele voltunk energiával, szépséges élményekkel, holt
tiszta - így mondja – diákszerelmekkel. Én még színésznői ambíciókkal is
meg voltam verve. Az első színdarabomban képviselő voltan. Idéz belőle egy
részletet. Bizony, a mai parlamentben is aktuális lenne.
- Erre Jászai Mari inspirálta? – kérdezem, amikor szóhoz jutok.
- Nem. Ő a magyar színészek közül az egyik legnagyobb, mégsem miatta.
Belőlem fakadt.
A megvalósulás azonban sokáig váratott magára, mert Joli néninek sok más
feladata volt.
- Azt kérdezed, hogy melyek az életem sarkalatos pontjai? Hát az egyik,
amikor az én drága jó uram megtalált engem. Leszólt a lóról: - Hogy
megnőttél, Jolánka! Utoljára tíz éve láttalak, amikor a lovamat
megdobáltad. – Szép ember volt. Gyönyörű házasságunkból öt gyermekünk
született. Felneveltük őket. Aztán ő magamra hagyott. Lassan hetvenhét
éves lettem.
- 1984-ben Mari nénémnek szobrot emeltek Ászáron. Rengeteg vendéget hívtak
az avatásra. Ott voltak a Jászai – díjas színészek, a Jászai család
megmaradt tagjai, a hivatalok képviselői, a falu népe. Szép beszédek
hangzottak el. Iluska testvérem a magyartanárok fegyelmezett komolyságával
a Jászaiak összetartó szeretetéről beszélt. Bennem rettenetesen
fészkelődött valami. Odaszóltam Sinkovits Imréhez: - Mondani szeretnék
valamit! – Azonnal bekonferált. Tiltakoztam, hogy nem beszédet akarok
mondani, hanem a versemet elszavalni, amit az éjjel sötétben írtam, hogy
az alvókat ne zavarjam. Hagyták. Kitört a taps! Dörgött! Ez kell nekem!
Erre vártam! Majd megőrültem a boldogságtól! A fogadáson, az asztal végén
egy számomra ismeretlen férfi ült. Később odajött hozzám. - Bor József
vagyok, a Kisfaludy Színház igazgatója Győrből. Szerepeket ajánlok. - Édes
Direktorom! – ugrottam a nyakába.
Aztán a sógornőm beajánlott Vitray Tamás műsorába, mert az
átlagostól eltérő sorsú személyeket kerestek. Friderikusz Sándort küldte
el hozzám, hogy nézze meg már, ki vagyok. Szép barátságunk az óta is tart.
Én unokámnak fogadtam, ő nagyanyjának engem. Vitray műsorában megismert az
ország. Az emberek szeretetét, érdeklődését az óta is érzem. Sokat
dolgoztam Mészáros Márta filmrendezővel. Több feladat vár rám most is. A
napokban megjelent "Verseim" című kötetem.
- Már régi terv a versek kiadása – kapcsolódik beszélgetésünkbe Jezierski
Katalin, a kötet előszavának írója, nyomdakészre rendezője, az anyagiak
előteremtője. – Más terveink is vannak. Joli néni tárháza a derűs
történeteknek. Feljegyzéseiből, naplóiból rendezünk sajtó alá egy prózai
kiadást. A címe már megvan: "Öregkorom aranykora".
- Nem nagy dolgok az én verseim. Szeretetről, hitről szólnak. Belőlem
fakadnak. Üzenetek az emberekhez – mondja elcsendesedve.
A meghatódásnak nem ad teret, indul a zongorához. Mély, alt
hangon énekel. Magánhangzói Rábatamásit idézik. Gyönyörködve nézzük délceg
tartását, hófehér haját. Nem a versírót, nem a színészt csodáljuk benne,
hanem az embert, aki hetvenhét évesen hozzáfogott, hogy aranykorrá
varázsolja öregkorát. Tanuljunk Joli nénitől boldogságtant! Messze még a
fagy, hisz, udvaraink szegletében, a tél ellenére is, Nap-sárgán virít a
kenyérbélvirág.
(Csepreg, 1992. dec. 12.) |