AZ ARCOK ÉS ÉLETEK

28. oldal

Aranykorrá varázsolta öregkorát
(Jászai Joli)

    Nagy gonddal készülök kívül és belül. Szeretném, ha a vendég első pillanatban elfogadna. A háziasszonyt jól ismerem. Atmoszférateremtő képessége közismert. Majd segít. Megnyugodva indulok el, ahol ma fő vendég Jászai Joli néni, a régi barát. Fölösleges volt minden szorongás, mert csupa szeretet és közvetlenség. Ő faggat, pedig én érkeztem kérdezőként. Könnyedén nyitja ki a vele szemben ülő lelkét. Intenzív egyénisége minden teret kitölt. Szeme ragyog. Szebb, mint a fotókon. Mi jólesően sütkérezünk körülötte. Kidobhatom az előre gyártott kérdéseimet. A beszélgetést ő irányítja, nem én. Erős egyéniség.
Interjúhoz szokott magabiztossággal mesélni kezd az életéről:
- Szép gyermekkorom volt, és még gyönyörűbb diákéveim Győrött, az Állami Tanítóképzőben. Tele voltunk energiával, szépséges élményekkel, holt tiszta - így mondja – diákszerelmekkel. Én még színésznői ambíciókkal is meg voltam verve. Az első színdarabomban képviselő voltan. Idéz belőle egy részletet. Bizony, a mai parlamentben is aktuális lenne.
- Erre Jászai Mari inspirálta? – kérdezem, amikor szóhoz jutok.
- Nem. Ő a magyar színészek közül az egyik legnagyobb, mégsem miatta. Belőlem fakadt.
A megvalósulás azonban sokáig váratott magára, mert Joli néninek sok más feladata volt.
- Azt kérdezed, hogy melyek az életem sarkalatos pontjai? Hát az egyik, amikor az én drága jó uram megtalált engem. Leszólt a lóról: - Hogy megnőttél, Jolánka! Utoljára tíz éve láttalak, amikor a lovamat megdobáltad. – Szép ember volt. Gyönyörű házasságunkból öt gyermekünk született. Felneveltük őket. Aztán ő magamra hagyott. Lassan hetvenhét éves lettem.
- 1984-ben Mari nénémnek szobrot emeltek Ászáron. Rengeteg vendéget hívtak az avatásra. Ott voltak a Jászai – díjas színészek, a Jászai család megmaradt tagjai, a hivatalok képviselői, a falu népe. Szép beszédek hangzottak el. Iluska testvérem a magyartanárok fegyelmezett komolyságával a Jászaiak összetartó szeretetéről beszélt. Bennem rettenetesen fészkelődött valami. Odaszóltam Sinkovits Imréhez: - Mondani szeretnék valamit! – Azonnal bekonferált. Tiltakoztam, hogy nem beszédet akarok mondani, hanem a versemet elszavalni, amit az éjjel sötétben írtam, hogy az alvókat ne zavarjam. Hagyták. Kitört a taps! Dörgött! Ez kell nekem! Erre vártam! Majd megőrültem a boldogságtól! A fogadáson, az asztal végén egy számomra ismeretlen férfi ült. Később odajött hozzám. - Bor József vagyok, a Kisfaludy Színház igazgatója Győrből. Szerepeket ajánlok. - Édes Direktorom! – ugrottam a nyakába.
    Aztán a sógornőm beajánlott Vitray Tamás műsorába, mert az átlagostól eltérő sorsú személyeket kerestek. Friderikusz Sándort küldte el hozzám, hogy nézze meg már, ki vagyok. Szép barátságunk az óta is tart. Én unokámnak fogadtam, ő nagyanyjának engem. Vitray műsorában megismert az ország. Az emberek szeretetét, érdeklődését az óta is érzem. Sokat dolgoztam Mészáros Márta filmrendezővel. Több feladat vár rám most is. A napokban megjelent "Verseim" című kötetem.
- Már régi terv a versek kiadása – kapcsolódik beszélgetésünkbe Jezierski Katalin, a kötet előszavának írója, nyomdakészre rendezője, az anyagiak előteremtője. – Más terveink is vannak. Joli néni tárháza a derűs történeteknek. Feljegyzéseiből, naplóiból rendezünk sajtó alá egy prózai kiadást. A címe már megvan: "Öregkorom aranykora".
- Nem nagy dolgok az én verseim. Szeretetről, hitről szólnak. Belőlem fakadnak. Üzenetek az emberekhez – mondja elcsendesedve.
    A meghatódásnak nem ad teret, indul a zongorához. Mély, alt hangon énekel. Magánhangzói Rábatamásit idézik. Gyönyörködve nézzük délceg tartását, hófehér haját. Nem a versírót, nem a színészt csodáljuk benne, hanem az embert, aki hetvenhét évesen hozzáfogott, hogy aranykorrá varázsolja öregkorát. Tanuljunk Joli nénitől boldogságtant! Messze még a fagy, hisz, udvaraink szegletében, a tél ellenére is, Nap-sárgán virít a kenyérbélvirág.

(Csepreg, 1992. dec. 12.)

T. Molnár Zsuzsanna

Gyalogösvényeken