"Az idő nemcsak az események egymásutánjának
mértéke, hanem a nyugalomé is."
(Feleki László)

Éjszaka

    Ha körülvesz a csend, ha lelkeden zaklatottság ül, ha álmatlan az éjszakád, érzékszerveid fogékonysága megnő, és az éj puha léptű macskaként hozza-viszi a ház tompult zaját.
    Bár látszólag pihen minden, az élet folytonos mozgás. Halk zajaival érezteti, hogy teszi a dolgát, leállás nincs, csak átmeneti lassulás... Bent rekedt egy bogár, és egy elsuhanó autó fényére mocorogni kezd, zümmög, csúszkál az ablak üvegén. Ha nem tudsz aludni, hallod. Ráfelel a bútor, pattog a szekrény száradó fája. Egy kendő lesiklik a szék hátáról, érzékeled selyme surranását.
    Egyenletesen lélegzik – figyelsz a szomszéd ágyra. Ő megérzi, fordul, mocorog. Visszatartod a levegőt és a gondolataidat. Alvó pózba fordulsz. Most esik le a könyv a takaródról, amit este olvastál. Tompa puffanás, a szőnyeg felfogja a hangot, csak te hallod, örök feledékeny... Sötét az éj, a kertben egy madár köszörüli a torkát hajnali ébresztőre.
    Nem kísérletezel. Halkan lecsúszol az ágyról, kezedben a papucs. Lopakodsz, ügyelsz arra, hogy ne kattanjon a kilincs. A konyhában vigyázva vizet csorgatsz egy pohárba... Újra kattan a zár. Kilépsz az udvarra. A friss levegő, a kert neszei fognak körül. Leülsz a nyírfa alá. Nyugalmát átveszi lelked és a tested. Anyádnak is kedves helye volt. Ebben a békében élte újra hosszú élete megtörtént eseményeit. Úgy érzed, itt van veled.
    Halkan moccannak a nyír könnycsepp alakú levelei. Terjed a fény a hajnali égbolton. Erősödnek a motozások a kertben, és egyszerre, ismeretlen intésre felhangzik a madárdal. Ez már nem nesz, hanem diadalmasan felhangzó himnusz, köszöntése egy új napnak.