|
Naplóféle
(részlet)
Gyerekeimtől egy íróasztalt kaptam. Nagy átrendezés a régiből, fiókürítés. Több mint
tíz éves iratok, jegyzetek. Egy kis bordó kötésű, 1999-es naptár kerül a
kezembe. Régi nevek, címek még a MINSZ-ből. Már csak néhányukkal
találkozom a Klárisnál vagy a Cserhátnál. Elmaradoztak. Az irodalmi
kísérletezésről is lemondhattak. Telefonszámok, amelyek egyleti munkámhoz
kellettek. Már nincs rájuk szükség. Tíz év nagy idő.
Az egyik oldalon megpillantom Nagy Gáspár nevét.
Mellette dátum: 2000. szeptember 14. Bük. A Szabadrabok kötetének
bemutatója. Már nem is emlékeztem rá, de néhány kérdést tettem fel a
költőnek a bevezető, bemutatkozó szavai után, amelyben a hit és a
művészetek fontosságát is említette a megújuló társadalom életében. Ebben
a régi naptárban megtaláltam a sebtében leírt válaszait.
- Ön szerint mi a feladata a művészeteknek és a hitnek a társadalom
életében?
- A művészetnek és a hitnek abban kellene segíteni, hogy:
felkeltse a szolidaritás érzését,
elfogadtassa, hogy másnak is lehet igaza,
pozitív példaként szolgáljon,
beláttassa, hogy egymásra utaltak vagyunk,
emberileg el ne használódjunk!
- Hogyan látja és érzi, milyen lesz a magyar költészet arca, a 21.
század első évtizedében?
- Közösségi költészet lesz! Figyelembe kell venni, hogy ki vagyunk
téve a globalizáció hatásainak az irodalom terén is. Ellensúlyozza, hogy
kitűnő műfordítók vagyunk. Lesz egy visszafordulás a kísérleti irodalomból
a könnyebben érthető felé. A posztmodern irodalom után mesélni kezdünk. A
kísérletezés azonban sok szinten megmarad. Lírai nemzet vagyunk. Nőnek az
új költők. A nyelvünk nagy erő.
Már nem tudom szembesíteni a tíz évvel ezelőtt mondott
szavaival. Évek óta pihen Bérbaltavár súlyos rögei alatt. Leemelem a
polcról a Szabadrabok dedikált kötetét. Beleolvasok. Egyik lapnál
megtalálom a meghívót, amire válaszul elmentem az író-olvasótalálkozóra.
Jó, hogy megtettem. A költő és életműve már történelem.
|