Naplóféle (részlet)

    Gyerekeimtől egy íróasztalt kaptam. Nagy átrendezés a régiből, fiókürítés. Több mint tíz éves iratok, jegyzetek. Egy kis bordó kötésű, 1999-es naptár kerül a kezembe. Régi nevek, címek még a MINSZ-ből. Már csak néhányukkal találkozom a Klárisnál vagy a Cserhátnál. Elmaradoztak. Az irodalmi kísérletezésről is lemondhattak. Telefonszámok, amelyek egyleti munkámhoz kellettek. Már nincs rájuk szükség. Tíz év nagy idő.
    Az egyik oldalon megpillantom Nagy Gáspár nevét. Mellette dátum: 2000. szeptember 14. Bük. A Szabadrabok kötetének bemutatója. Már nem is emlékeztem rá, de néhány kérdést tettem fel a költőnek a bevezető, bemutatkozó szavai után, amelyben a hit és a művészetek fontosságát is említette a megújuló társadalom életében. Ebben a régi naptárban megtaláltam a sebtében leírt válaszait.

- Ön szerint mi a feladata a művészeteknek és a hitnek a társadalom életében?
- A művészetnek és a hitnek abban kellene segíteni, hogy:
felkeltse a szolidaritás érzését,
elfogadtassa, hogy másnak is lehet igaza,
pozitív példaként szolgáljon,
beláttassa, hogy egymásra utaltak vagyunk,
emberileg el ne használódjunk!

- Hogyan látja és érzi, milyen lesz a magyar költészet arca, a 21. század első évtizedében?
- Közösségi költészet lesz! Figyelembe kell venni, hogy ki vagyunk téve a globalizáció hatásainak az irodalom terén is. Ellensúlyozza, hogy kitűnő műfordítók vagyunk. Lesz egy visszafordulás a kísérleti irodalomból a könnyebben érthető felé. A posztmodern irodalom után mesélni kezdünk. A kísérletezés azonban sok szinten megmarad. Lírai nemzet vagyunk. Nőnek az új költők. A nyelvünk nagy erő.

    Már nem tudom szembesíteni a tíz évvel ezelőtt mondott szavaival. Évek óta pihen Bérbaltavár súlyos rögei alatt. Leemelem a polcról a Szabadrabok dedikált kötetét. Beleolvasok. Egyik lapnál megtalálom a meghívót, amire válaszul elmentem az író-olvasótalálkozóra. Jó, hogy megtettem. A költő és életműve már történelem.