|
A hallgatás felé
L. G. sikeres színházi író volt Kelet-Berlinben a múlt század
nyolcvanas éveiben, a Honecker-i időkben. Szócikk volt, pedig még nem
töltötte be a harmincat. Mutogatták társadalmi bírálatai, modern drámai
megoldásai miatt. Színműveit játszották a fővárosban és vidéken egyaránt.
Mégsem érezte jól magát.
Rossz közérzetének forrása a Fal volt. Ott lakott közvetlenül
mellette, és ablakából rálátott az őrtornyokra, az árammal teli drótokra,
a géppisztolyos katonákra. Hogy ne menjen el mindjárt naponta a kedve már
kora reggel, színes papírokból hosszú sugarú napokat ragasztott az
ablaküvegeire. Tulajdonképpen a Fal volt a további baja is. Elzárta a
nyugati világtól, rokonoktól, ismerősöktől, más országoktól és
kultúráktól. Hiába ült fel az Unterbahnra, a Brandenburgi-kapunál le
kellett szállnia. A szabadság korlátozott lehetősége megőrjítette.
Eufóriában élte meg a falbontást. Ízlelgette Nyugatot.
Utazgatott. Amikor dolgozni kezdett volna, kiderült, hogy a színházakat
üzleti alapokra helyezték, a társulatok jó része a Fal törmelékeit
átlépve, szerencsét próbálni indult. Az új színházvezetők is csak
találgatták, mit is kell a felszabadulás után játszani. Bámult a keletnémet
az új módi gazdálkodáson, szervezésen, velük L. G., a volt színházi szerző
is.
Tartalékai kimerülése után föliratkozott
munkanélküli-segélyre. Nem járt a színházak tájékán, és nem írt le
egyetlen sort sem. Aztán egy idő után úgy gondolta, valami tartós
állapotot kell teremtenie az életében. Mivel a szabadság alapvető elemei
nélkül képtelen volt létezni, úgy rendezte életét, hogy lelkének is,
testének is jusson belőle, és valami pénzt is keressen felesége tanári
fizetése mellé.
Elvállalta a lakótömb gondnoki teendőit. Mellékunyerálta a
ház körüli park gondozását. Egy szintén állás nélkül maradt színházi
barátja beszerezte egy ifjúsági klubba, ahol deviáns és szociálisan
lemaradt fiatalokat a drámapedagógia eszközeivel nevelget. Így
tulajdonképpen kerek is lenne az élete, mert ha eljön az ideje, virágot
ültet, bokrot nyes, avart söpör, ha itt az ősz, havat lapátol a csikorgó
fagyban. Délután gyereket szelídít, ha üvöltöz a sorsa hiányaitól.
Dolgozószobájában elkönyveli a ház kiadásait, kitölti az adóbevallását.
Ha ráér, méricskéli maga körül a világot. Az írógépén azonban
nem üt le egyetlen billentyűt sem. L. G., a volt színházi szerző a
hallgatás csendjét választotta.
|