A hallgatás felé

    L. G. sikeres színházi író volt Kelet-Berlinben a múlt század nyolcvanas éveiben, a Honecker-i időkben. Szócikk volt, pedig még nem töltötte be a harmincat. Mutogatták társadalmi bírálatai, modern drámai megoldásai miatt. Színműveit játszották a fővárosban és vidéken egyaránt. Mégsem érezte jól magát.
    Rossz közérzetének forrása a Fal volt. Ott lakott közvetlenül mellette, és ablakából rálátott az őrtornyokra, az árammal teli drótokra, a géppisztolyos katonákra. Hogy ne menjen el mindjárt naponta a kedve már kora reggel, színes papírokból hosszú sugarú napokat ragasztott az ablaküvegeire. Tulajdonképpen a Fal volt a további baja is. Elzárta a nyugati világtól, rokonoktól, ismerősöktől, más országoktól és kultúráktól. Hiába ült fel az Unterbahnra, a Brandenburgi-kapunál le kellett szállnia. A szabadság korlátozott lehetősége megőrjítette.
    Eufóriában élte meg a falbontást. Ízlelgette Nyugatot. Utazgatott. Amikor dolgozni kezdett volna, kiderült, hogy a színházakat üzleti alapokra helyezték, a társulatok jó része a Fal törmelékeit átlépve, szerencsét próbálni indult. Az új színházvezetők is csak találgatták, mit is kell a felszabadulás után játszani. Bámult a keletnémet az új módi gazdálkodáson, szervezésen, velük L. G., a volt színházi szerző is.
    Tartalékai kimerülése után föliratkozott munkanélküli-segélyre. Nem járt a színházak tájékán, és nem írt le egyetlen sort sem. Aztán egy idő után úgy gondolta, valami tartós állapotot kell teremtenie az életében. Mivel a szabadság alapvető elemei nélkül képtelen volt létezni, úgy rendezte életét, hogy lelkének is, testének is jusson belőle, és valami pénzt is keressen felesége tanári fizetése mellé.
    Elvállalta a lakótömb gondnoki teendőit. Mellékunyerálta a ház körüli park gondozását. Egy szintén állás nélkül maradt színházi barátja beszerezte egy ifjúsági klubba, ahol deviáns és szociálisan lemaradt fiatalokat a drámapedagógia eszközeivel nevelget. Így tulajdonképpen kerek is lenne az élete, mert ha eljön az ideje, virágot ültet, bokrot nyes, avart söpör, ha itt az ősz, havat lapátol a csikorgó fagyban. Délután gyereket szelídít, ha üvöltöz a sorsa hiányaitól. Dolgozószobájában elkönyveli a ház kiadásait, kitölti az adóbevallását.
    Ha ráér, méricskéli maga körül a világot. Az írógépén azonban nem üt le egyetlen billentyűt sem. L. G., a volt színházi szerző a hallgatás csendjét választotta.