Kedves Olvasóm!

     Személyes életünk a TÖRTÉNELEM gyalogösvényein zajlik. Letérni róla nincs lehetőségünk. Láthatatlan szálon, mint anya a köldökzsinóron a gyermekét, magához köt minden élőt. Bukdácsolunk göröngyein, kinyúlunk virágaiért, gyógyítgatjuk felsebzett talpunkat, ágak marta sebeinket.

     Próbálunk a történelem hieroglifikus jeleiből olvasni, tanulni, emberek és népek, de mintha a bölcsesség útjára nehezen térülnénk. Hibázunk, elkövetjük újra azokat a tévedéseket, amelyektől már egyszer sokat szenvedtünk. Közben elszakad száz meg száz sarunk, kicsorbulnak bütykös botjaink, amelyekbe kapaszkodtunk, s riadva fedezzük fel, hogy ismét ott vagyunk, ahonnan elindultunk: a négyes útelágazásnál. A négy közül kiválasztunk egyet, a sajátunkat, és azon indulunk, mert a négy közül csak az a miénk.

     Közben bekarcoljuk egy kőbe a nevünket, vagy bevéssük az IDŐ-t, legyen pillanat, perc vagy századok tűnő ideje. A népek vagy az egyén szempontjából fontossága van.

     Sokszor csak az út porába rajzolunk magunkról híreket, de elfújja a szél, széttapossa a láb vagy a gép. Az emberiség mégis jelhagyó. Építményeket, tárgyakat, gondolatokat hagy maga után. Szerényen én is ezt teszem ebben a könyvben. Összetartozom a korral, amelyben éltem, élek. Jeleket gyűjtöttem, amelyeket tovább adok, megélteket, vagy csak azokhoz hasonlókat. Sokan ismernek majd rá a saját vagy az ismerősök körében valaki életének hasonló történéseire. Bevéstem néhány ARCOT és ÉLETET is, mert sorsuk valamiért szíven ütött, a hirtelen jött találkozás nyomot hagyott bennem. Jelentősek és kevésbé jelentősek, ahogy a mindennapi élet utamba hozta őket. Írásaimban rögzítettem alakjukat.

T. Molnár Zsuzsanna