Anyám, Apám, Isten, Jézus és én...

Móczárné
Nagy Ilona harminchárom évesen
egy fiút szült kínnal, véresen.
Harminchárom évesen a fiú Móczár Csaba,
kinek Sándor az édesapja,
eszmélve ébredt: elteltek az évek.

Krisztus korba ért a gyermek.
Júdások!
Ácsolhatjátok a keresztet!

Üzenem:
A gyermek én vagyok emberek,
de nem halok meg értetek!
Nem értetek halok meg ha kell
bűnös lelkek.
Gyáva lennék, gyenge
a mártír szerepre.
S tudjátok mit?! Kedvem sem lenne!

De! Én vagyok a gyermek
és átírom a történelmet!
A bűnös is én vagyok!
két szemem felragyog,
s nem érdekel más, hogy
szabad Barabás,
nem érdekel más, csak az
Anya, Apa. Jó, hogy még velem vagy!

Bár templomom nincsen, s
csak szívemben van Isten,
mégis kérem őt,
adjon még időt!
Legalább harminchárom évet,
sok-sok színes mozgó képet,
így együtt!

Ám ha menni kell és ára van,
felajánlom önmagam,
értük, harmincháromszor-szívesen
szögre akasztom életem.