|
Buszon...
Utazunk
egyedül, ketten, páran, százan,
ülve, állva.
Az egyikük
fiatalon, szabadon hagyva
válla, rajta
a táska
büszkén megtelve, várva, vágyva
mindent bele
egy tarisznyába,
indul bátran a nagyvilágba.
És egy másik,
törődött
hajlott a háta, két kezében
táska-alján
eltemetett álma.
Ő már nem indul, érkezik a
nagyvilágba!
Öregek,
gyerekek, fiatal emberek.
Itt találkozunk,
s figyelek rájuk most,
mert a pillanat elmos mindent
egy következő
állomáson.
Én ezt az elillanó
pillanatot szeretném behajtani máson,
aki még marad velem itt
fenn ezen a guruló, füstokádó
édes szörnyetegen…
Csak megyünk előre a jövőbe,
vagy egy-egy múltidéző sétára,
messze valahová déja-vu országba,
de elkerülhetetlenül a végállomásra. |
|
