Janus
Janus, ki kapuk felett őrt áll
És két arccal néz a világba
Ha a titkokat egyszer kikotyogná,
Vajon mily történeteket mondana
Túl a valóság küszöbén
Túl a valóság küszöbén erőm szétsugárzott
S valami ismeretlen vibrált a légben
Tán mozdulatlan szél, talán egy hangtalan szó
Rideg, valóságmérő eszmélet-életem
Az álomtükörből még visszajátszott
Szívem úttalan nagy pusztáján megtört a varázs
A tűzvész után csak pernye, hűlt hamu maradt
Magányosan a lét végtelen mosta partján
Lelkem hiába madár, hogyha szárnytalan
Nem tud repülni, és így veszve van
A szerelem-part már halál-örvénybe hullott
Megtagadott démonná változott a fény is
Meggyötört, s ezer torz-kép emlékért árnyékba vont
Szívem mélyén káosz kavarog. És mégis,
Lavina-vágy űz, megtudni a titkot.
Tied vagyok és mégsem
Tiéd vagyok és mégsem tiéd
Szeretlek úgy, mint senkit se még
A rezgő idő parttalan hullám
Megbéklyózó ereje hull ránk
Álom-ködökbe örökre zárva
Nem múlik szívünk ifjúsága
Hangtalan dallam tűnt ütemén
Enyém lettél és mégsem enyém
Lelkem
Lelkem fényt ölő pusztájának
Te vagy észak sarkcsillaga
Az egyetlen élő gondolat
Mit árnyék még el nem takart
Talán te is sötétbe hullsz majd
Tán a végzet tőlem elragad
Az utolsó élő gondolat
S szívemben végső árny maradsz.