Ha
Ha valaki meditál
Miért fekszik és nem áll?
A szomszéd csak kiabál.
Miért is áll most a bál?
Ha valaki csendben ül,
Meditál, és némán tűr,
Miért marad egyedül?
S ki az, aki hegedül?
Szellemkép az ablakon
Úgy őriz meg a szívem
Hogy a téli éjszakán
Hó villan a hegyeken
Éltem szürke alkonyán
Ha eltűnnek a fények
Úgy tűnik fel majd arcod
Mint esős őszi éjben
Szellemkép az ablakon
Szobor vagyok
Szobor vagyok, finomra vésett kő
Az életből vágott örök láng-eső
Forró lángok és márvány hideg fő
Szobor vagyok, élő, titkot rejtő
Ha átölelsz, pörölyével eltör
Porrá összezúz a gonosz idő.
Mikor született?
Mikor született? Nem tudom
Egy vér velem, testvérem volt.
Álmomban visszatér
S mesél, de ha felébredek
Mit mesélt? Nem emlékezek
Ha él zenész lett volna tán
S uralkodna Harmónián
Ha, a húrok közé csapna,
Zengne az acél zokogva
Színész lenne, s a világnak
Játszana komédiákat
Kalandokat, vígat, szépet
Hőse lenne a meséknek
Tán a tudomány rabja volna,
Életében csak kutatna
Kórok leküzdője lenne
S áldaná őt minden ember
De késő, régen késő már
Köztünk idő, halál határ
S én csak könnyet ejtek az éjben
Megálmodom, elém idézem
S elhiszem, hogy ő üzen nekem.