A betolakodó

 

Zavar támadt a mágikus mezőben. – jelentette azonnal a határmester inasa. – Valami jön, iszonyú gyors.
A mester odafordult, aztán a fekete gömbre meredt. Karja a botjára támaszkodott, mellkasa feszes volt a beszívott levegőtől. Egy pillanat elég volt, hogy segédje megértse, mesterét legyőzték, még mielőtt megtudta volna ki is az ellenfele. Tisztában volt vele neki semmi esélye egy ilyen erejű ellenséggel szemben. Talán, ha a mester feletti igézetet megtörhetné, az segítene.
Nekivetődött. Súlyát és lendületét összesűrítve hatalmas ütést mért a feszes mellkasra. A mester a heverőre esett, de a légzése folytatódott. Nem tért magához, de élt. A semminél több. A fiú elégedett volt az eredménnyel.
Az ellenség úgy tudja, megölte a mestert. Talán óvatlan lesz, és ezzel némi esélyt ad. Aztán körülpillantott, keresve mit tehetne még.
Az ezüst kürt.- villant az eszébe. Tudta ezzel elárulja létezését, de jelt ad a többi mesternek, akik együtt talán megfékezik a betolakodót. Erőt vett rettegésén, és belefújt. A hang nem volt egészen tiszta, elárulva ezzel gyakorlatlanságát, de a célnak megfelelt. Hallható volt, riadó volt.
Aztán ravaszul csak a tükörből sandított a fekete gömbre. Szerencséje volt ismét. Sikerült félrekapnia a fejét az elősüvítő tűzgömb elöl.
Tehát az érkezőben is tudatosult az inas létezése. A fiú elvigyorodott. Veszélyesnek ítélték, és ezt hízelgőnek találta. Csak aztán értette meg, hogy komoly veszélyben van. Mestere tehetetlenné bénítva hever, aligha segíthet rajta. Egy reménye lehetett csak, hogy a mesterek harcra kényszerítik és legyőzik a betolakodót, mielőtt szembe kerülne vele.
Ismét a gömbre pillantott. A behatoló száguldva közeledett. Elnyújtott alakján is látszott, hatalmas, nem emberi lény.

• - Irgalom Ura ne hagyj el! – fohászkodott – Mi lehet ez?
• - Egy sárkány, mégpedig jó nagy. – hallatszott a válasz.

A fiú megpördült. Aztán megkönnyebbülten felsóhajtott. Akitől a választ kapta a határmesterek kapitánya volt. Ránézésre békés öregember. Mellette egy szépséges szőke lány állt, ugyanolyan csigás hajjal, mint az öregé. Talán a lánya, vagy az unokája, gondolta az inas és örömmel köszöntötte őket. A lány az eszméletlen határmesterhez lépett, majd maga mellé szólította a fiút.

• - Mielőbb magához kell térítenünk. – jelentette ki nyugodtan, és a tenyerét az eszméletlen férfi homlokára tette.

A határmester nyöszörögni kezdett, de aztán felnézett. Fel is ugrott nyomban. Bizonytalanul billegett még, de tiszteletteljesen fejet hajtott. Üdvözlés, mely hercegnőnek jár. A fiú bámulva nézte.

• - Hozz mentát és jeget. – utasította a lány és az inas szótlanul engedelmeskedett.

A határmester hamar túljutott a megrázkódtatáson. Aztán négy szempár figyelte hogyan ér földet a sárkány a közeli tavacska partján.
A sárkány elégedetten nézett körül. Sikerült földet érnie, szinte zavartalanul.
A két gyenge próbálkozás, amit oly könnyedén hárított el, igazán nem mutatta veszélyesnek ezt a világot. A tavacska és az azt körülvevő erdő nyugalmas helynek látszott, s a távoli sziklás hegyoldal ígéretesnek tűnt.
A sárkány egy megtermékenyített nőstény volt és barlangot keresett, ahol kiköltheti a tojásait és felnevelheti az utódait.
A hegy felé indult, és hamarosan rá is talált egy elég nagy sziklaüregre.
Gyorsan be is bújt. Hosszú volt az út, pihenésre vágyott. Aztán még beljebb húzódott. Megérezte, hogy eljött az ideje. Kínlódó hördülések közepette rakta le a tojásokat. Jól elrejtette őket a kőtörmelékek, apróbb repedések közé. Egyedül volt ezen a világon, nem kockáztathatott. Aztán kimerülten elnyújtózott és bár nem érezte túl kényelmesnek az ágyát, hamarosan elaludt.
Nem sejtette, hogy kutató szemek keresik.
Persze a határmesterek kapitánya, sőt a szőke hercegnő sem tudhatta, miért nyög úgy a sárkány. Akár megsebzett menekülő is lehet. Ez persze cseppet sem tette volna szelídebbé a sárkányt. Sőt, éppen arról árulkodott, hogy a sárkány harcolni fog, ha megzavarják.
Békében élni vele azonban nem lehet. Hatalmas étvágya miatt kipusztítja majd a környező táj állatait és embereit. Aztán, ha már nincs mire vadásznia, majd tovább költözik, a népesebb tájak felé. Képes néhány év alatt elnépteleníteni egy egész országot.
A sárkány aludt, és álmodott. A hegy tüzet lehelt, az üreg meleg volt, mint gyermekkorában. Testvérek tekeregtek, ficánkoltak mellette. Biztonságban volt. Egy darabig.
Aztán megtörtént a baj. Kalandorok találtak rájuk, kitanult sárkányölők. Anyjukat meglepték, lekaszabolták. Aztán rájuk omlasztották a barlangot. Testvérei közül sok elpusztult a lezúduló sziklák alatt. Neki szerencséje volt. Túlélte. Sokáig kellett ravaszkodva bujkálnia, féket vetve éhségére csak keveset vadásznia, míg végül sikerült odébb állnia. Az új hely sem volt biztonságos, de ott éltek más sárkányok is. Megerősödött és párt talált. Végül itt is jöttek a sárkányvadászok. Szomszédait, barátait, még a párját is megölték. Neki sikerült megszöknie előlük. Nem telepedett le ezután. Vándorolt és vadászott. Nem irgalmazott, nem taktikázott. Falt és falt, egyre nagyobb és erősebb lett.
A sárkány felriadt álmából. Hosszan töprengett mit jelent mindez. Fenyegető emlékek, mint álom. Nem értette, miért gyűlölik oly nagyon fajtáját az emberek. Félt attól, hogy rátalálnak, hogy megrohanják és legyűrik. A táj békéje, a környék nyugalma nem ringatta illúziókba. Tudta, hogy észre vették. A többi bizonyára csak idő kérdése.
Ő azonban most nem volt az idő ura. Az utódairól volt szó. Tartott tőle, hogy az anyja sorsa vár rá. Hosszan töprengett hogyan is menthetné meg őket, s hogyan élhetne túl ő egy csatát. Tisztában volt erejével, de tudott támadható pontjairól is. Sok dologra emlékezett, de még nem ismerte eléggé az embereket.
Rettentő éhséget érzett. Felkelt és kilépett a barlangból. Aztán már nem volt menekvés. A barlang előtt három férfi várta hatalmas kardokat emelve. Mögöttük egy szőke lány állt fegyvertelenül, de a sárkány érezte ő a legveszélyesebb. Tudta, ha visszamenekül a barlangba, ráomlasztják, s a hegy súlyát nem bírhatja el, ha pedig támad, lekaszabolják. Megadóan végignyúlt hát a füvön, a fejét is lehajtotta. Nem törődött a kardos férfiakkal, hanem a szőke lányhoz fordult.

• - Mi a szándékotok velem? Nem tettem semmi rosszat.
• - Harccal nyitottál magadnak utat, s ez nem vall békés szándékra. Miért jöttél?
• - Menekülök. Világról világra űztek. Egyedül maradtam. Kimerültem, nem tudtam tovább menni már.

• - Most, hogy pihentél, tovább mész?
• - Maradnék még, ha szabad.
• - Mi a szándékod?
• - Kell egy hely, ahol békében élhetek.
• - Ez a világ a miénk és meg is akarjuk őrizni, olyannak amilyen most.
• - Segítsetek, én alkalmazkodom. Éhezem. Legalább ennem adjatok, mielőtt tovább űztök.
  A sárkány viselkedése elgondolkodtatta az embereket.

• - Rendben, adok enni, de én döntöm el, mit.- felelte a hercegnő és elmosolyodott.
• - Ahogy kívánod, nem vagyok válogatós, csak nagyon éhes.
• - Szerintem jóllaksz vele. Gyere! 
• - Mi a szándékod, Úrnő? – kérdezte nyugtalanul a határvadászok kapitánya.
• - Dél urának ajándékait szánom neki.
• - Gondolod, képes lesz rá?
• - Éhes, nagyon éhes. Dél ura mágiára biztosan felkészül, de aligha számít egy kiéhezett sárkányra.
  A hercegnő néhány mozdulattal szelet kavart, majd egy felhőt is varázsolt, s kísérőivel felpattant rá. A sárkány repült utánuk. Aki látta őket fejvesztve menekült. A sárkány meglepetten látta meg a távolban a tengert. Arra gondolt, halat kap és már előre örült a lakomának. Mikor partot értek a hercegnő így fordult a sárkányhoz.

• - Látod ott messze a víz felett azt a felhő formát?
• - Látom. Olyan, mint a füst.
• - Sáskaraj az, és nem az egyetlen, csak az első.
• - Ezt szánod ebédre nekem?
• - Ezt és a többit is, ami jön. Képes leszel mindet megenni?
• - Még sosem ettem sáskát.
• - A madarak szeretik, de túl sok jön, nem bírnának velük. Te viszont azt mondtad nagyon éhes vagy és nem válogatsz.

• - Nem bizony. Felfalom őket, ha együtt jönnek, de ha szétszóródnak, gondban leszek.
• - A madarak majd segítenek összeszedni a sáskákat. A lényeg, hogy egy se érjen partra. Gondolom, elveri az éhedet, és képes leszel tovább menni. Dél Ura tízévente ellenünk küldi a sáskákat, ha kedvedre lesz ez az eledel, tízévente eljöhetsz felfalni őket.

• - Kár, hogy ilyen ritkán jutok ennyire könnyen lakomához. – jegyezte meg sajnálkozva a sárkány.
  Aztán szárnyra kapott és elrepült délnek.
  Esteledett mire visszaért. Alacsonyan repült, lába majdnem a vízbe lógott. Degeszre falta magát, látszott a hasán is. Ahogy a parthoz ért leereszkedett, a legközelebbi fához vánszorgott, és mindjárt le is feküdt mellé. Nem zavarta senki a pihenésben. Reggel azonban ott termett kísérőivel a hercegnő. A sárkány emlékezett az alkura, lógó orral, de békésen elhagyta ezt a világot.
  Egyedül itt hagyott tojásairól nem tett említést. Gondolta, tíz év múlva visszatér a sáskalakomára, akkor majd megtudja mi lett belőlük.