Boross Teréz versei

Lepedők

Lepedők beszélgetnek a szárítókötélen egy kórház II. emeletén.

- Éjszaka álmot láttam - mondta az egyik, egy fehér lepedő kicsit szomorúan. Táncolt valaki a Holdban. Oly különös pezsgésben forgott, nem tudom, hogy nő vagy férfi volt. A látóhatár vörös színe alatt vibrált a Hold.

Távoli bolygón járt a másik. Furcsa hangok húzták. Nem takarta semmi piros foltjait. Lebegett a szárítón, sejtekből kibontakozó emlékek hívták.

Egy zöld lepedő, ki halvány zöldből olykor méregzöldre váltott, különös hangon szólt: - Fényévnyi távolságban jártam egy új kor hajnalán, hol nincsenek álmok és nincsenek vágyak csak megvalósult szánalom.

Kék flanel lepedő szégyellte szakadt széleit, a lyukaktól oly könnyű volt. - Álmomban virágok rügyeztek a fákon - mondta - a földeken búzát rejtett a Hold. Nyáj kolompolt a széles pusztaságon, madarak repültek virágzó földek felett. Pásztor sétált egy földön túli tájon. Tavaszi bálba siettek a hegyek.

Üzenet

Köszöntsd helyettem a pusztát s népét
Tüskés bokrokban szundító fényét
Napszítta sárguló szomjas ágat
Homokba bújó vad körtefákat

Köszöntsd halkan a lányos felhőket
Légtengerű cseppuszony szerzőket
Fehér hajukban vágyak vegyülnek
Fázós mosolyra kacagva ülnek

Köszöntsd a sziken vágtázó lovat
Párás szőrén érezd szabad magad
Ménesek csendjének kurjantását
Szivárvány karcsú tündöklő táncát

Köszöntsd szomszédod álmos kutyáját
Ha megsimítod pacsit dobál rád
Érzi szívednek kaláka gondját
Ábrándos szemű ugrása jár át

Köszöntsd csillogó csillagok ködét
Holdkaréj nyúló álmatag ölét
Sötétlő tanyán éj lebernyegét
Létezés élét éned erejét