Boross Teréz versei

Halványuló

Felhők úsznak a szélben
Fehéren lebegő lányok
Úszom velük ma én is
Lassan áttetszővé válok

Asszony

Asszony áll a sugárúton
Jelzőlámpa villog zölden
Sugárúti forgalomban
Sávok között terelőben
Vörös arcán színes pecsét
Kéklő dombja fájón lüktet
Újságjával körbesétál
Reményvesztett szeme fürdet

Fájdalomból hurkol sálat
Nyirkos fázós téli este
Melegítse szikkadt testét
Lucskos latyak ne fürössze
Ne bámulja megvetően
Gúnyolódók pillantása
Sorsrondító öntudatok
Kimerítő kacagása

Karja ölel fagyott vágyat
Álom paplant kínja bélel
Kerítésnél ácsorogva
Könnye árad minden éjjel
Szaladgáló lányát látja
Ismeretlen óvodában

Kicsim édes gyere hozzám
Hívogatja jég magányban

Hívogatja újra s újra
Térden állva úgy könyörög
Rácsok között lesi árván
Kócos haján szél nyöszörög
Takaróján semmi zörög
Sorsot vetett aprójára
Erőszakot szült a nappal
Koldusoknak zord királya

Sajgó hátán sötét árnyak
Verekednek hideg kéjjel
Fagyott hóban sír az ének
Csikorogva süvít széllel
Deszka bódé rései közt
Szárnya nő a félelemnek
Szegények közt búvó madár
Tollasodó kegyeletnek

Ébredő nap szelíd fénnyel
Gyermekemnek mesél bújva
Rózsa arcán szirom bomlik
Szemén csillag körfonatja

Asszony áll a sugárúton
Fiamra néz elmerengve
Piros lámpa szabadra vált
Tovább hajtok keseregve