Animal Cannibals - magyar együttes
A banda 1989-ben alakult, akkoriban még hárman voltak és először csak
mixelgetéssel foglalkoztak. 1990. januárjában született meg az első
rap-dal (egy
Yozsefvárosi Klub indulója).
D. J. UBY (a harmadik tag) zenei karrierje előtt egy lemezboltban
dolgozott. Ö csak poénnak tartotta a rappelést. Miután vett magának egy
basszusgitárt inkább a bluesosabb dallamokat választotta. Sajnos 1991.
végén kivált az együttesből, így csak ketten maradtak. Mint minden kezdő
együttes, az Animal Cannibals is demó kazettákat készített, amit híres
rapperekhez próbált eljuttatni. 1990-ben jelentették meg az első ilyen
kazettát, és innen kezdve minden évben meglepték a magyar rap-re éhes
fiatalokat egy hatvan perces alkotással. 1995-ben 5 demó kazettával plusz
egy
Best of 1990-92
kazettával és egy kizárólag lemezlovasoknak készült "kettő-dalos
kis-kazettával" állítottak be Deseő Balázs stúdiójába, ahol 2 majdnem
lemezminőségű, négyszámos kazettát rögzítettek. A Warner-Magneoton kapott
az alkalmon és 1995 tavaszán megjelentette első kislemezüket a
Takarítónőt. Fila Rap
Jam - az országot járva, rengeteg rap bandával találkoztak, akik
segítséget kértek tőlük. Ezért hoztak létre egy olyan versenyt, ahol
mindenki megmutathatta magát, sőt értékes nyereményekkel is jutalmazták a
legjobbaknak. Az elsődleges cél az volt, hogy egy nagy bulin teret adjanak
a magyarországi rap együtteseknek, rappereknek. 1996. december 29-én volt
az első Fila Rap Jam és a nagy sikerre való tekintettel, minden évben
ugyanazon a napon (tehát december 29-én) megrendezték az év legnagyobb
rap-buliját. Bár, 2000 október 20.-án lezárták a Fila Rap Jam-t, de azóta
is foglalkoznak tehetségkutatással. Az együttes debütáló nagylemeze a
Fehéren fekete, feketén fehér.
Megjelent CD-n és műsoros kazettán. 1996-ban aranylemez lett (több, mint
25,000 eladott hanghordozó után). Az albumról 3 videoklip is készült, a "Takarítónő",
az "Ülünk a vonaton"
és a "Yozsefváros"
című dalokra. Még 10 nagylemezük jelent meg, közöttük a legújabb 2012-ben
Respekt
címmel, valamint több sikeres kislemezük van és folyamatosan készült róluk
videó klip is. A zenekar önmenedzselésű, vagyis az összes egyéb tenni való
(image kialakítás, szponzorokkal való tárgyalás, nagyobb fellépések
megszervezése, tévés-rádiós riportok leszervezése, új dalok megírása,
levelekre történő válaszadás, lemezborító-, plakát tervezés, stb.) az ő
vállunkat nyomja. Rendszeresen vannak fellépéseik az ország különböző
területein.
Qka Mc (1975-)
Ricsi Pí (1975-)
Honlapok az együttesről itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Animal_Cannibals |