ADELE (LAURIE BLUE ADKINS) - ANGOL ZENÉSZ
Énekesnő, zenész-dalszerző. Fiatal kora ellenére rendelkezik több díjjal,
valamint a Brit Birodalom Tagja (MBE) cím birtokosa. 4 éves korában
kezdett el énekelni, első dalát, a
Hometown Glory-t 16
évesen írta. Zenei tanulmányait a híres BRIT Schoolban végezte, amit 2006
májusában fejezett be. Egy iskolai projekt keretein belül felvett egy
háromdalos demót, melyet egyik barátja feltöltött a MySpace-re, ahol
hatalmas sikere lett a hallgatók körében. Ezek után futott be egy ajánlat
az XL lemezkiadótól. Eleinte voltak kétségei a kiadóval szemben, de
menedzsere, Jonathan Dickins szava és kedvenc előadója, Jamie T ottléte
elégnek bizonyult ahhoz, hogy 2006 szeptemberében ő is leszerződjön velük.
Adele debütáló dala, a Hometown Glory 2007 októberében jelent meg. Ez a
dal meghozta neki az áttörést: megkapta a BRIT Awardson a "Kritikusok
díját", és elnyerte a BBC szavazásán a "2008 hangja" címet.
2008. január 14-én jelent meg a második dala a
Chasing Pavements,
ami az angol kislemez lista 2. helyéig jutott. Január 28-án pedig
megjelent első nagylemeze, a
19.
Az album rögtön első helyen nyitott az angol albumeladási listán. 2008.
márciusában Adele szerződést kötött a Columbia lemezkiadóval, így albuma
Amerikában is megjelent. 2009-ben, az 51. Grammy Gálán megnyerte a "Legjobb
új előadó" és a "Legjobb női pop vokál előadás" kategóriáját.
Ezek mellett pedig még 2 kategóriában volt jelölve. 2010-ben ismét
Grammy-re jelölték a "Legjobb női pop vokál" kategóriában, de a
díjat Beyoncé nyerte meg.
Adele második stúdióalbuma 21 címmel 2011. január 24-én jelent meg Angliában, majd február 22-én Amerikában. Az album első kislemeze, a Rolling in The Deep Angliában a második helyig menetelt. Február közepén fellépett a BRIT Awards-on a Someone Like You című számával. A dal azonnal a lista elején nyitott, albumával hasonlóan. Ezek mellett pedig a 19 is feljött a lista 2. helyére. Ezzel Adele lett a The Beatles óta az első olyan előadó akinek az angol listákon 2 top 5-ös albuma és slágere is van egyszerre. Az album Amerikában első helyen debütált: 352 000 példányt adtak el belőle. 2011. májusában a Rolling in the Deep felkerült a Billboard Hot 100 élére, ahol több hétig vezette a listát. Someone Like You című kislemeze szintén vezette a Billboard Hot 100 listáját, 5 hétig állt az élen. 2011. március 21-én kezdte el Live nevezetű turnéját. A 66 állomásos körút során Európa több országába, Amerikába, és Kanadába is ellátogat. 2011. októberében törölnie kellett 2 fellépését is, hangszálproblémákra hivatkozva. 2011. október 28-án bejelentette, hogy a teljes gyógyulás érdekében kés alá fekszik. 2012-ben, az 54. Grammy-díjátadón 6 díjat nyert: a 21 lett az "Év Albuma" és a "Legjobb Pop Vokál Album", a Rolling in the Deep lett az "Év Felvétele" és az "Év Dala" illetve nyert díjat a "Legjobb Rövid Formátumú Videóklip" kategóriában. A Someone Like You pedig a "Legjobb Pop Szóló Előadás" kategóriában lett díjazva. Az énekesnő 2012. júniusában jelentette be hivatalos weboldalán keresztül, hogy első gyermekét várja barátjától, Simon Konecki-től. A kisfiú, Angelo 2012. októberében született meg. Adele 2011. nyara óta van együtt a nála 12 évvel idősebb férfival. 2012-ben ő énekelte a 23. James Bond film betétdalát, a Skyfall-t, amiért Golden Globe és Oscar díjat is nyert. Adele sosem tartozott a csont sovány énekesnők közé, ám őt ez egyáltalán nem zavarja, elégedett a testével. Bevallása szerint szeret finom ételeket enni és jó borokat inni.
Honlapok a zenészről itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Adele |