A. E. Bizottság - magyar együttes

Aktív évek: 1980–1985
Műfaj: underground, alternatív rock

Tagok
Bernáth(y) Maci (Sándor - gitár)
feLugossy Laca (László - ének)
ef Zámbó Öcsi (István - billentyűs hangszerek, gitár, ének)
Wahorn András (szaxofon, billentyűs hangszerek, ének)
Szulovszky Joni (István - gitár)
Bán Mari (Mária - dob)
Kukta Kokó (Erzsébet, Szabó Györgyné - ének)

A Dunakanyar és Magyarország valaha volt legjobb együttese szabadidő-zenekarnak hívta magát. Kiállítások megnyitóin léptek fel először. Szentendrei és pomázi képzőművészekből létrejött együttes. 1980. augusztus 23-án a Fekete bárányok koncerten mutatkoztak be először nagyobb publikum előtt, a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil elő zenekaraként. Nagy Ferónak Waszlavik (Gazember Petőfi Ullman Mónika) László - egyebek mellett kultúraszervező is, ajánlotta be a csapatot. 1983-ban jelent meg a Kalandra fel! című első Bizottság nagylemez (a gödöllői művelődési házban vették fel), ami több mint húszezer példányban fogyott el egy olyan zenekartól, amelyiknek a legkönnyebben fogyasztható szerelmes slágerében arról van szó, hogy "Köpni kell, pfu". 1984-ben igazi polgárpukkasztó filmet is csináltak (Jégkrém balett), de nem csak ettől jó. A filmet ugyan legálisan évekig nem mutathatták be, de második lemezük a film zeneanyaga lett. A Bizottság koncertek performanszok is voltak egyben - címmel és keretjátékokkal, általában a belvároson kívül, mert miniszteri szinten is ellenezték még a nevüket is, ezért kényszerültek az Albert Einstein előtagra. Pomáztól Csepelig játszottak - jelmezben, kellékekkel és a punktól jazzig ívelő produkcióval, nyafogástól az üvöltésig, buddhista izéktől a jó nagy seggig. 1985-ben nyugat-európai turnéra indultak. 1986 óta szüneteltetik működésüket. A Bizottság tagjai a feloszlás után sem váltak cikivé, majd mindegyikük csinált valahol valami jót. Az újraalakuláshoz akkor került legközelebb a Bizottság, amikor 1993-ban négyen, Laca, Jony, Koko és Wahorn közös kazettát adtak ki, de a Bizottság-albumok kollektív jellegével szemben az Edd meg a fényt minden szövegét Laca írta.

Ef Zámbó István (1950-)


 1980-ban az egyik alapító tag. 1965 óta foglalkozik festészettel, zenével, irodalommal, filmmel. A szentendrei Vajda Lajos Stúdió egyik alapító tagja volt. 1969-1979 között a szentendrei szabadtéri tárlatok egyik szervezője volt. 1974–1985 között a Fiatal Képzőművészek Stúdió tagja volt. 1980-ban az A. E. Bizottság együttes egyik alapító tagja, jelenleg az ef Zámbó Happy Dead Band kommandó-esztrádzenekar vezetője. 1985-ben barátaival megalakította az Új Modern Akrobatika music-performance csoportot, 1987-ben pedig a Vajda Lajos Művészeti Szabadiskolát. 1982–ben a svédországi Layota Art cég festészeti ösztöndíjasa volt. 1991 óta műgyanta szobrokat készít. 1993-ban létrehozza a Planetáris Űrharmonikusok 80 tagú együttest, és 4 űropera-előadást tartott.

Fe LUGOSSY LÁSZLÓ (1947-)


 Képzőművészettel, zenével, irodalommal foglalkozik. A középiskola után fotózást tanult. Autodidakta művész. A szentendrei Vajda Lajos Stúdió egyik alapítója volt. 1980–1986 között az A. E. Bizottság zenekar énekese és szövegírója, közben 1983-ban létrehozta az Inkaszámtan alkalmi társulatot. 1986–1992 között az Új Modern Akrobatika performance zenekarral dolgozott. Kecskeméti évei alatt Tóth Menyhért festészete volt nagy hatással rá. 1968-tól állítja ki műveit. 1990-ben Munkácsy-díjat, 1991-ben Hincz Gyula emlékdíjat, 2007-ben Média Wave Párhuzamos Kultúráért Díjat kapott. Kiadott könyvet (Atavisztikus levelek, Új Forrás Könyvek, 1993.), forgatott filmeket (Önuralom, 1988., Neoszarvasbika, 1993.) is. 1997-ben Szentendréről Sárospatakra költözött.

BERNÁTH (Y) SÁNDOR (1949-2012)


  Az A.E. Bizottság alapítójaként kezdte zenei pályafutását, 1980 és 1983 között volt a magyar újhullám kulcsfontosságú zenekarának egyik gitárosa. Később több avantgárd formációban is megfordult (Dr. Újhajnal, Matuska Silver Sound, Konnektor), továbbá más zenekarok fotósaként, lemezborítók, plakátok tervezőjeként (Bikini, Beatrice) is kapcsolatban maradt a zenei világgal. A kilencvenes évek első felében fiával, Zsigával megalapította az első magyar live act duót (Bernáthy & Son), és a hazai parti élet és techno-kultúra egyik úttörőjeként tevékenykedett (Lovebarikád névvel parti sorozatot indított, Gépszava címmel újságot adott ki és ő volt a Supersonic, illetve a Vörös Yuk és Kék Yuk klubok alapítója is). 

WAHORN (eredetileg pintér) András (1953-)


  Autodidakta avantgárd festőművész, grafikus, webdizájner. Zenével és filmmel is foglalkozik. Kimaradt a hivatalos művészképzésből. 1972-ben csatlakozott a szentendrei Vajda Lajos Stúdióhoz, ahol 1979-ben alkotásaiból kiállítást rendezett. Az 1980-as évek elején az A.E. Bizottság egyik alapítója. Mielőtt rutinná, munkahellyé vált volna, 1986-ban abbahagyták a zenélést. 1991-től 2004-ig Kanadában, majd az Egyesült Államokban, Los Angelesben élt. A festés mellett különféle grafikai munkákat végző cégeknél dolgozott. 2004-ben a felkérték a Millenáris Parkbeli Jövő Háza koncepciójának kidolgozására mint programigazgató, de végül nem vállalta. 2006-ban Fábry Sándorral közösen készített road movie-ját Cadillac Drive címmel mutatta be az RTL Klub. 2006 óta Mezőszemerén él. 

Szulovszky István (1951-2006)


 Kitűnő gitáros, a Dunakanyar emblematikus figurája volt. Underground zenekarokban játszott már az 1960-as évek elejétől, majd tagja lett az 1979-ben alakuló A. E. Bizottság együttesnek, amellyel az első szélesebb körben ismert alternatív zenei anyagokat rögzítették. A Bizottság után fontosabb zenei állomása az ef Zámbó Happy Dead Band és a Vajda Lajos Stúdió Zenei Szekciója lett. Kevesen tudják, hogy kiváló operatőr is volt. Több játékfilmben közreműködött szereplőként, zeneszerzőként és alkotótársként is (Jégkrém balett, Rend a lelke mindennek, A tisztaság fél egészség). 

Kukta Erzsébet


 Énekes képzőművész férjével (Szabó György - BP Szerviz) Los Angelesben él. Az egykori kirakatrendezői iskolába járó énekes 1979 előtt a dzessz-rock felállású Tepertő együttesben énekelt és 1980-1985 között volt a Bizottság énekese. Ezután FeLugossy László zenekarával (Batu Karmen) turnézott Szlovákiában, Magyarországon, Erdélyben. 1996-ban egy rajzfilmes cég meghívására grafikusi és dekorálási munkák révén Amerikába költöztek. 

Bán Mari - Kecskés Kriszta


 B. Mari 1980-1985 között volt a Bizottság dobosa, majd azután eleinte lány zenekarokkal próbálkozott nem sok sikerrel. A felbomlás idején (a Jégkrém baletten már Dorozsmai Béla dobolt) költözött egy zselici faluba - többévnyi nélkülözés után jelenleg egy alapítvány munkatársaként roma gyerekeket korrepetál és zenélni is tanít a szomszéd faluban (mellette két dokumentumfilm szereplője).  - Legtávolabbra a Bizottság koncertjein többnyire külön vendégként színpadra lépő Kecskés Kriszta másik énekes került a társaságtól (Berlinbe költözött). 


2011, Kokó, Kecskés Kriszta és Wahorn András

A. E. Bizottság nevű zenekarnak 2011. szeptember 2-án monstre tárlatot nyitott a Műcsarnok.

Honlapok az együttesről itt:

http://rockbazis.hu/?q=node/365
http://foldalatti.hu/zenekarok/bizottsag
http://www.kreutz.hu/subhtml/biz/bizolap.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/A._E._Bizottság