Georg Philipp Telemann

német zeneszerző, orgonista, karnagy
(1681-1767)

Magdeburgi protestáns lelkészcsaládból származott. Autodidakta módjára tanult meg hegedűn, fuvolán, oboán és zongorán játszani, tizenkét évesen a zene iránt cseppet sem érdeklődő helyi polgárok legnagyobb megdöbbenésére és rosszallására már első operáján is túl volt. Azt azonban nem engedték, hogy zenésznek tanuljon, a magdeburgi közvélemény ennél még a bohócot és a kötéltáncost is többre tartotta. Telemann így a lipcsei egyetem jogi fakultására iratkozott be - igaz, tett egy hallei kitérőt, hogy megismerkedhessen Handellel. Egyetemi éveiben inkább a templomi kantáták, az operák komponálásában jeleskedett. 1702-ben hátat fordított a jognak és elvállalta a lipcsei operaház vezetését. Az egyetemisták körében egyre népszerűbb, a hivatalos zenészek körében pedig egyre népszerűtlenebb lett. 1705-ben a soraui herceg udvari karmesternek hívta meg, a herceg rendelésére több francia stílusú darabot szerzett. A francia zene iránti érdeklődése a későbbiekben is megmaradt. 1708-tól az eisenachi herceg szolgálatába állt, és megismerkedett a Weimarban dolgozó Bachhal. Ezután Frankfurtban karmester (1712-21 között) és zeneigazgató lett, ő kezdeményezte, hogy belépőjegyet kérjenek a nyilvános templomi hangversenyekért. 1721-től haláláig Hamburgban működött kántorként, majd az öt főtemplom zenei igazgatójaként, idővel ő lett a hamburgi opera művészeti irányítója is. Hivatali kötelességként minden vasárnapra két kantátát írt, külön felkérésre egyéb egyházi zenét szerzett, éneket és zeneelméletet tanított. 1737-ben járt Párizsban is. Hamburgban olyan jól érezte magát, hogy visszautasította a lipcsei Tamás-templom kántori állását, így került a posztra Johann Sebastian Bach.    


metszetek (Georg Lichtensteger 1745 körül és Valentin Daniel Preisler 1750)

1709-ben nősült először, de felesége a következő évben belehalt a szülésbe. 1714-ben másodszor is megházasodott, nem tudván, hogy az asszony megrögzött szerencsejátékos, csak úgy menekült meg a csődtől, hogy a hamburgiak gyűjtést rendeztek számára; felesége úgy fejezte ki háláját, hogy faképnél hagyta egy svéd katonatiszt kedvéért. Telemann korának legnépszerűbb zeneszerzője volt, de halála után a neve gyorsan feledésbe merült. Minden bizonnyal a zeneirodalom legtermékenyebb komponistája, egyedül többet alkotott, mint Bach és Handel együttvéve, állítólag hamarabb megírt egy nyolcszólamú motettát, mint más egy levelet. 12 éven át minden vasárnapra 5 kantátát komponált az öt főtemplom számára. Több mint ezer alkotása között van még 40 opera, 44 passió (legismertebb a Márkus passió), 35 oratórium, számtalan triószonáta, több száz szvit, nyitány, kamaradarab szerepel (a hatalmas életmű egy része még mindig kiadatlan). A kamarazene területén legkedveltebb műfaja a fuvolanégyes volt. Átdolgozta Handel néhány operáját is, németre írva át az olasz recitativókat, beillesztve néhány saját áriáját is. Mindemellett ő alapította az első német zenei folyóiratot, a nyilvános előadások révén a zenét a szélesebb néprétegek számára is elérhetővé tette. Műveinek stílusa ötvözi az olasz, a francia és a német esztétikát. Csekély szabadidejében leginkább egzotikus növényeit, köztük a Handeltől kapott kaktuszokat ápolta. Emlékére szülővárosában rendszeresen tartanak Telemann-napokat, a Nemzetközi Telemann Társaság elnöke a 2005-ben Telemann-díjjal kitüntetett Székely András magyar zenetudós.

Ízelítő műveiből - MIDI: