német zeneszerző,
karmester
A szakirodalom sokféleképpen értelmezi Strauss szerepét a nemzetiszocializmusban. Egyes állítások szerint teljesen apolitikus volt, és soha nem játszott össze a hatalom birtokosaival. Mások szerint, mivel katonatiszt volt, szembe kellett volna szállnia a hatalommal, annak ellenére, hogy csak reprezentatív szerepet töltött be. Strauss Alice nevű menye fél zsidó volt, ezért unokái is részben zsidók voltak. Ez sokszor kényszeríthette ellenzékbe. Avval, hogy A hallgatag asszony librettóját egy zsidó, Stefan Zweig írhatta, Strauss sokat kockáztatott, a premierkor ragaszkodott, hogy az író neve a műsorfüzeten és a plakátokon is szerepeljen. Bár Adolf Hitler vonakodva ezt elfogadta, de a művet a második előadás után betiltották. Straussnak pedig le kellett mondania a birodalmi zenei kamara (Reichsmusikkammer) elnöki tisztségéről, amelyet egyébként azelőtt gyakran használt arra, hogy zsidó kollégáit védje. IMÍGYEN SZÓLA ZARATHUSTRA (Also sprach Zarathustra Op. 30-as) - szimfonikus költemény. A zenemű F. Nietzsche azonos című filozófiai műve alapján született. A bemutató 1896-ban volt. Richard Strauss érdeklődése – Liszt Ferenc példája nyomán – már pályája elején a szimfonikus költemények felé irányult, mert úgy vélekedett, hogy egy zeneszerző egy zenei program segítségével nyilatkozhat meg. Az Imígyen szóla Zarathustra megírásakor már ismert komponista volt, a szimfonikus költemények műfaján belül túl volt a Don Juanon, a Halál és megdicsőülésen és a Till Eulenspiegel vidám csínyjein. Mióta megismerte Nietzsche művét, folyamatosan foglalkoztatta a zenei megvalósítás gondolata. Ám míg a korábbi szimfonikus költeményekben a komponista saját személyes élményeiről és benyomásairól vallott, addig a Zarathustra a Nietzsche művének olvasása nyomán támadt érzéseket kellett tükrözni. Az elképzelés, bármilyen abszurdnak tűnik, a filozófiai alapmű zeneiségén alapul, amiben a filozófiai fogalmak szinte költeményszerű megfogalmazásban jelennek meg. A közvélemény elképedt már a terv nyilvánosságra kerülésekor is, nem tudták elképzelni, hogyan egyeztethető össze a filozófia és a zene. Strauss később így nyilatkozott erről: Nem szándékoztam filozofikus zenét írni, vagy akár zenei portrét festeni Nietzsche nagy művéről. Sokkal inkább kívántam zenébe átültetni az emberiség fejlődésének eszméjét a kezdeti primitív szinttől a valláson s a tudományon keresztül, Nietzsche emberfeletti ember fogalmának megfelelően. A szimfonikus költemény Nietzsche géniuszának hódol, s ez a géniusz az Imigyen szóla Zarathustra című könyvben mutatkozik leginkább meg. Ezért jelent meg a partitúra a következő alcímmel: "Friedrich Nietzsche után szabadon." A mű bemutatója 1896. november 27-én volt Frankfurt am Mainban, a szerző vezényletével. A közönség és a szakmabeliek is megosztottak voltak a bemutató után, de még később is. Hans von Bülow becsülte, Romain Rolland felemásan vélekedett róla. Az 1902-es magyarországi bemutató után a fiatal Bartók Béla lelkesedett érte, és éppen Strauss műve mozdította ki korai alkotói válságából. Strauss a darab előadásához meglehetősen nagy zenekart írt elő: 3 fuvola, 2 pikoló, 3 oboa, angolkürt, 3 klarinét, basszusklarinét, 3 fagott, kontrafagott, 6 kürt, 4 trombita, 3 harsona, 2 tuba, két üstdob, nagydob, cintányér, triangulum, harangjáték, orgona, két hárfa, tizenhat hegedű (I és II), tizenkét mélyhegedű, tizenkét gordonka, 8 nagybőgő. A mű kilenc fejezetre oszlik, amelyek azonban folyamatosan, attacca követik egymást. Az Imígyen szóla Zarathustra legnevezetesebb "filmszerepe" Stanley Kubrick "2001: Űrodüsszeia" című filmjében volt, ahol a zenemű híres napkelte motívuma hangzik fel. Ezt követően további filmek is felhasználták Strauss zenéjét, de többnyire Kubrick filmjére utalva. Ízelítő műveiből - videó:
|
Apja,
Franz Joseph Strauss, kora legjelentősebb német kürtvirtuóza volt, anyja,
Josephine a sörfőző-dinasztiából származó Pschorr családból származott,
amelyik egyike volt München leggazdagabb családjainak, így anyagi gondjaik
nem voltak. Már hatévesen komponált (a hangjegyeket ekkor még apja jegyezte
le), tizenévesen már játszották műveit, a zenekarban ott fújta apja is. Az
első korai darabok után, amelyek főleg zongorára és énekhangra íródtak,
megjelentek az első nagyobb szabású kompozíciók: versenyművek illetve egy
nagyobb szonáta, egy vonósnégyes, két szimfónia, valamint egy szerenád
fúvósokra. 1882-ben megkezdte tanulmányait a müncheni egyetemen, néhány
szemeszter filozófiát hallgatott, majd 1883-ban utazni kezdett. Drezdába és
Berlinbe is eljutott, fontos kapcsolatokat alakított ki - ezek közül a
legfontosabb a meiningeni udvari zenekar karmesterével, Hans von Bülow-val
kötött barátsága, aki 1885-ben maga mellé is vette és amikor nem sokkal
később nyugállományba vonult, az 1885/1886-os szezonig karmesternek is
szerződtették. Strauss első zenéi Mendelssohn, Brahms és Schumann hatását
tükrözték. Jelentős fordulat Alexander Ritterrel való találkozása után
következett be (hegedűs volt, R. Wagner unokahúgának férje). Ezután Liszt és
Berlioz szimfonikus költeményei és Wagner zenekari művei inspirálták.
Művészetén nyomott hagyott Mahlerrel való megismerkedése, viszonyukat
ugyanakkor beárnyékolta a feleségek egymás iránti utálata. Első szimfonikus
költeményét Liszt hatására, és a wagneri vezérmotívum technikáját alkalmazva
írta 1886-ban itáliai utazásai nyomán (Itáliából
- 4 tételes). De az ezt követő műveiben került fölénybe, amelyeket
Zenekölteményeknek (Tondichtungen)
nevezett (ezek a művek egytételes-programzene jellegű zenekari művek,
egyértelmű jelentéssel). Ezt követte a
Macbeth
(3 feldolgozás is), a
Don Juan
(Lenau nyomán, 1888–1889), a
Halál és megdicsőülés
(1888–1890) - kialakítva egyéni stílusát, ami egy csapásra ismertté és
híressé tette. A
Till Eulenspiegel vidám csínyjei,
az
Imígyen szóla Zaratusthra,
a
Don Quijote, és a
Hősi élet
a romantikus stílus végső határát súrolják. 1887-ben kezdett el dolgozni
első operáján
Guntram
címmel, aminek egyetlen érdeme, hogy női főszerepét a komponista
menyasszonya, Pauline de Ahna, későbbi felesége énekelte (bemutatva 1894).
Strauss szívesen írt neki dalokat és koncertezett is feleségével. Több
sikert hozott a
Tűzínség
(1901), de az igazán nagy áttörést az Oscar Wilde nyomán íródott Salome és a
Hugo von Hofmannstahl librettójára írt
Elektra
(ősbemutatója 1909-ben Drezdában) hozta meg. Zeneileg a tonális bázist
kezdetben soha nem vesztette el, az Elektra volt az első olyan műve, ahol
igen. Hugo von Hofmannsthal költővel a továbbiakban is összedolgoztak;
miközben Strauss zenei nyelvezete megváltozott, kirobbanó sikereket értek
el, mint például
A rózsalovag
(1910) című operával, ami a wagneri harmóniavilág és a mozarti forma
összefonódása. 1942-ig még számos egyéb operát írt -
Ariadné Naxosz szigetén, Arabella, Egyiptomi Heléna, A hallgatag asszony,
de az
Árnyék nélküli asszonyban
(1919) elérte operastílusának csúcsát, ami innentől már nem fejlődött
tovább. Kései éveiben írta
Capriccio és Daphne
című remekét, ami egy könnyedebb, klasszicizmusát összefoglaló mű. Szinte
összes operája sikeres volt. Jelentősek dalai is. Strauss kiváló karnagy is
volt, 1919-1924 között ő volt a bécsi Staatsoper főzeneigazgatója. 1933-35
között a birodalmi zenei kamara elnöke. Ezt követően csak a zeneszerzésnek
és a vezénylésnek élt Garmisch-Partenkirchenben (itt van ma a Strauss
Intézet) haláláig. 1948-ban fejezte be utolsó nagy művét, a
Négy utolsó éneket, ami
magas hangra és zenekarra íródott (ősbemutató 1950-ben Kirsten Flagstad
közreműködésével, Wilhelm Furtwängler vezénylete mellett Londonban), amely a
legismertebb vokális kompozíciója. Eredetileg ezek a dalok nem ciklusnak
készültek. Utolsó befejezett alkotása is dal volt, a
Malven, amelyet
november 23-án fejezett be. Gyászszertartása 1949. szeptember 12-én volt a
müncheni Ostfriedhofban. A város operazenekarát Solti György vezényelte.
