Franz Peter Schubert

osztrák zeneszerző
(1797–1828)

A korai német romantika egyik legjelentősebb zeneköltője két korszak, a klasszicizmus és a romantika határán élt és dolgozott. Lichtentalban, Bécs egyik külvárosában született, l2. gyerekként. Zenei tehetsége korán megmutatkozott. Édesapja szegény sorsú tanító, aki maga is zenekedvelő - első mestere. Amikor az apa úgy érezte, hogy ő már nem tud több zenei ismeretet átadni fiának, elvitte Michael Holzerhez, a plébániatemplom kántorához. Tőle azután az összhangzattan mellett orgonázni, énekelni és hegedülni tanult. Jó hallása és hangja révén 11 évesen felvették az udvari fiúkórusba, és azzal egyidejűleg a Városi Konviktusba, ahol 5 évig zeneszerzést tanult Antonio Salieritől, a császár és király főkarmesterétől. Schubert első művét 13 évesen komponálta. Ez a G-dúr fantázia egy több mint 30 oldalas négykezes zongoradarab. 1812-ben komponálta I. (C-dúr) vonósnégyesét. Ugyanabban az évben elhunyt édesanyja. Édesapja újranősült, de igyekezett első házasságából származó gyermekeire is figyelni. Franz 1813-ban elhagyta a konviktust, de mivel akkoriban - mecénás nélkül - nem lehetett megélni zeneszerzésből, ezért beiratkozott a Szent Anna Tanítóképzőbe és elvégezte a segédtanítói álláshoz szükséges 10 hónapos tanfolyamot, és néhány évig apja mellett segédtanító lett. A zene iránt elkötelezettséget érző fiú számára nehéz volt ez a munka. A komponálásban keresett kiutat. A lichtenthali plébániatemplom centenáriumi hangversenyén 17 éves fejjel vezényelte saját F-dúr miséjét. Ebben az időszakban alkotott dalai közé tartozik: a Nyughatatlan szerelem (Rastlose Liebe), a Goethe szövegeire komponált Margit a rokkánál (Gretchen am Spinnrade) és A rémkikrály (Erlkönig). 21 évesen szakít a számára terhes pedagógusi állással és saját műveinek jövedelméből akar megélni. Ez a törekvése azonban nem bizonyul túl egyszerűnek. Példátlan anyagi nyomorúság vár rá: nincs összeköttetése, rendszeres kereseti forrása, szűkös albérletben lakik. A műveinek kiadásából szerzett garasok a létminimumra sem elegendőek, ezért alkalmanként zenei leckeórákat ad, Esterházy János gróf két leányát kellett tanítania, így jut el két ízben (1818 és 1824 nyarán) is Magyarországra. Akkor már túl volt több szimfónia megalkotásán. Közismert művét, A Pisztráng ötöst 1819-ben komponálta. 1820-28 között hihetetlenül termékeny korszak következett. Sorra születtek operái, szimfóniái, vonósnégyesei. Esterházy Karolina grófkisasszony iránt érzett szerelme inspirálhatta alkotói tevékenységét. A Divertissiment a la hongroise c. műve a magyarokhoz kötődik. Barátai révén bekerül néhány bécsi arisztokrata családba, itt elhangzik egy-két dala, esetleg kamaraműve (a zongoraszólamot mindig maga játszotta). Legnagyobb zenekari műveit azonban (h-moll, C-dúr szimfóniák, C-dúr vonósötös) élő előadásban egyszer sem hallotta. Érett zeneszerzőként joggal pályázott a bécsi udvar karnagyi állására, de nem kapott lehetőséget a bizonyításra. Nyomorúságos életének csupán utolsó évei mondhatók boldognak, amikor barátai körében - írók, költők, festők, muzsikusok között - a felolvasással, muzsikálással, irodalmi vitákkal egybekötött társas összejöveteleken az ún. "Schubertiádákon" eljátszhatta műveit, bemutathatta dalait. Eszményképe Beethoven volt, de félszegsége miatt vele sem tudott találkozni, pedig egy városban laktak. Beethoven temetésén részt vett 1827-ben. A következő évben első és egyetlen nyilvános szerzői estjén, bécsi hangversenyén végre sikert aratott. A sors kiszámíthatatlansága folytán 31 éves korában, 1828 novemberében tífuszban megbetegedett. Néhány nap múlva magával ragadta a halál.  Életének tragikuma ellenére példátlanul gazdag életművet alkotott. Schubert nem lázadt fel a kor ellen, de nem is azonosult vele, inkább ösztönösen kitért előle, ezt a kitérést az alkotás jelentette számára. Benne adott hangot egy szebb és jobb világ utáni vágyakozásának. Ezek a vágyak, az intim, személyes érzésvilág nem kívánkozott a régi, nagy zenei formák közé, ezért került Schubert művészetének középpontjába a dal, mely a legalkalmasabb műfaj az egyéni vágyak és érzelmek tolmácsolására. 


16 évesen (ceruzarajz Leopold Kupelweiser, 1813) és 1825-ben (akvarell Wilhelm Rieder) 

Schubert a romantikus dal műfajának legnagyobb mestere, több mint 600 dalt komponált. Dalaira jellemző a gazdag dallamosság, és a német népdal hatása. Népszerűségük titka talán az egyszerű, őszinte hangban rejlik. Ezt bizonyítja az is, hogy az osztrák falvakban több dalát népdalként éneklik. Témájuk zöme tipikusan romantikus, barangoló, vándorló, álmodozó, csüggedt, merengő, indulat gazdag, tündérvilágú vagy a szív igaz örömeit fejezi ki. Bármilyen témával azonosulni tudott. Megzenésítette Goethe, Heine, Schiller és Shakespeare számtalan versét, de csodálatos zenéje még a középszerű költők verseit is remekművekké változtatta. Ismertebb dalai: Pusztai rózsa, A halál és a lányka (dallamát a d-moll kvartett variációs tételében dolgozta fel), a Goethe verse nyomán készült - Margit a rokkánál, Pisztráng - című dala a romantikus dalirodalom kiemelkedő remekműve, melynek szövegét Christian Daniel Schubart írta. Az ének és a zongorakíséret egyenrangúak, egymást kiegészítve illusztrálják a zene eszközeivel a patak csobogását és a fürgén ficánkoló pisztrángok mozgását. Szintén Goethe versére komponálta az A RÉMKIRÁLY c. balladát. Goethe 1781-ben írta e versét, eredetileg betétdal volt egy daljátékban, melyet a weimari nagyherceg nyári kastélyának parkjában mutattak be. Egy akkor híres énekes színésznő - Corona Schrőter - énekelte és zenésítette meg a verset először (daljáték címe - A halászlány). Később is próbálkoztak a feldolgozásával, de Schubert megzenésítésében vált a dalirodalom kimagasló alkotásává. 17-18 éves korában készült el e remekműve. A vers rövid tartalma: az apa beteg gyermekével lóháton hazafelé vágtat. A lázálomban gyötrődő kisfiú a Rémkirállyal, a halállal viaskodik. Hiába a vad vágtatás, mire hazaérnek, a gyermek az apja karjában meghal. A zongora tragédiát sejtető dübörgő kísérete mellett a dalénekes hol a túlvilágra csalogató Rémkirályt, hol a lázálomban vergődő gyermeket vagy az aggódó apát személyesíti meg. Az éjszakai lovas vágta, az egész vers feszült alaphangulata ragadta meg képzeletét. Ezt a dalon végighúzódó egyenletes és állandó triolás mozgással érzékeltette a zene nyelvén. A szereplők párbeszédváltása - a gyerek, az apa, a halál - fokozza a mű drámaiságát. A zenei zárlatok általában megfelelnek a színek tagolódásának. Schubert a költemény 3 szereplőjét zeneileg megkülönböztethetővé teszi: a/a gyermek felkiáltásai mindig feszült, felfelé haladó dallamvonalak; b/az apa szólama mélyebb regiszterben mozog, gyakran kadencia szerű fordulatok jellemzik; c/a rémkirályé a legdallamosabb, legtágabb énekdallam. Az apa vagy a gyerek szerepénél az énekszólam jobban kötődik a zongoraszólam hangjaihoz. A Rémkirály szerepénél: az első két csábításánál a zongora szólam egyszerű kísérőszólam, szerenád jelleggel. A harmadik csábításánál a rémkirály leveti az álarcát, csábítása fenyegetéssé válik. Énekszólamának a zongora szólamához való viszonya megváltozik, a szerenádszerű kíséret eltűnik, szólama hasonlóan az apa szavaihoz, szorosan a zongorán felhangzó zenei anyaghoz kötődik. Ezzel Schubert jól érzékelteti, hogy a halál tulajdonképpen átvette az apa szerepét, a fiú az övé lett. Ez egyben a gyerek halálát is jelenti. Az apa és a Rémkirály gyermekért folytatott küzdelmében tehát az utolsó megszólalásakor billen át a mérleg végképp utóbbi javára. Ez a pillanat a drámai összeütközés tetőfoka. Dalciklusai: A szép molnárlány és a Téli utazás (utóbbi tele van önéletrajzi vonatkozásokkal. A tragikus sorsú téli vándor sehol nem leli nyugalmát. A ciklust záró utolsó dal a Verklis is önmaga sorsára utal). Schubert 1825 nyarát ismét Felső-Ausztriában töltötte, ahol lelkesen fogadták. Az utazás alatt írta Dalok Sir Walter Scottól ciklusát, amely a híres és kedvelt Ellens dritter Gesang dalt foglalja magában, ma inkább Áve Máriaként ismert, az Áve Mária ima latin szövegével (az eredeti dal szövege Scott versének Adam Storck-féle német fordítása volt). Szimfóniákat, zongoradarabokat, egyházi műveket és különböző összeállítású kamarazenét is komponált. Ezeket azonban csak jóval halála után fedezték föl. Kamarazenéje: a d-moll kvartett; C-dúr vonósötös - gyakran vett részt a felső-ausztriai Steyrben egy muzsikus barátja, Paumgartner zenés esti összejövetelein. Egy alkalommal, a Pisztráng című dal bemutatása után felkérést kapott a vendéglátótól, hogy írjon egy olyan zongoraötöst, amelyben az elhangzott művet dolgozza fel. Így született meg 1819-ben a PISZTRÁNG-ÖTÖS; A-dúr zongoraötös. Jelentős zongoraműve a Wanderer-fantázia, ami a Vándor c. dalának gondolataiból bontakoztatott ki. Összesen 8 szimfóniát komponált, ezek közül a legjelentősebbek: IV. c-moll szimfónia (tragikus) - V. B-dúr szimfónia - VII. C-dúr szimfónia - VIII. h-moll (befejezetlen) szimfónia.

Ízelítő műveiből - MIDI: