Maurice Ravel

francia zeneszerző
(1875–1937)

A dél-franciaországi Ciboure-ban született. Gyermekkorát Párizsban töltötte. Hét évesen kezdett zongorázni Henry Ghys tanítványaként. Első művét 12 évesen komponálta Változatok egy Schumann-dalra címmel. Összhangzattani ismereteit Charles Renének köszönhette. A gyermek Ravel mind az irodalom, mind pedig a zene területén kényes ízléssel válogatott, ez a kifinomultság aztán a stílusára is rányomta bélyegét. Kedvenc költői között ott volt Mallarmé, Poe és Baudelaire, a zenében pedig Schumann, Liszt, Chopin és Weber stílusát kedvelte. Később Mozart vált csaknem legfőbb példaképévé. Beszámolók tudósítanak arról, hogy nem volt különösebben szorgalmas a zongorázás terén, anyja sokszor még úgy sem tudott sikereket elérni, hogy jutalmat ígért, ha megtanulja a zenei leckét. 1889-ben felvették a Konzervatóriumra. A zongora-előkészítő osztályt kitűnő eredménnyel végezte, ezért további tanulmányait Charles-Wilfrid de Bériot osztályában folytathatta. Később André Gédalge-nál ellenponttant és Gabriel Faurénál zeneszerzést tanult. 1899. májusában saját Seherezádé - nyitányát vezényelte a párizsi Konzervatórium koncertjén. Ez a műve több más alkotása mellett kiadatlan maradt. Ravel fiatal korában társaságkedvelő, gyakran bohém életvitelű művész volt, magatartása alapján dandynek számított. 1901-től (Myrrha kiadatlan kantátájával második díjat nyert csak) kezdve próbálkozott a fiatal francia zeneszerzők nagy álmának számító Római díj elnyerésével, de a bizottság minden alkalommal elvitatta tőle az első díjat. Pedig Ravel ebben az időszakban már ismert és elismert zeneszerzőnek számított, 1902-ben bemutatott F-dúr vonósnégyest még Debussy is bámulta. 1905-ben a további jelentkezéstől is eltiltották, mondván, hogy túllépett a megengedett koron (ekkor töltötte be 30. évét). Ez olyan közösségi botrányhoz vezetett, hogy az akkori konzervatóriumi igazgatónak le kellett mondania. Ravel súlyos csalódásként élte meg a történteket, hiába állt mellette közönségének szeretete és elismerése, az addigi társasági ember sértett büszkeségében magányossá, visszahúzódóvá vált. Az Ötök tisztelőjeként szinte egész életét a zeneszerzés töltötte ki. Egy-egy kompozícióján sokat dolgozott, míg az beért és végső "formáját" elérte. Például a Pavane egy infánsnő halálára című művét eredetileg zongorára írta 1899-ben, de a mű zenekari átdolgozása is megszületett 1910-re. Szvitjét, a Lúdanyó meséit négy kézre írta zongorára 1908-ban, majd 1912-ben nagy sikerrel mutatták be annak balett változatát. Az Orosz Balett 1909-es párizsi vendégjátéka alkalmával megismerkedett Gyagilevvel, a társulat akkori igazgatójával és Fokinnal, az együttes koreográfusával. Gyagilev felkérte Ravelt a Daphnis és Chloé megkomponálására. A koreográfiai szimfónia három tételben 1912. április 5-ére készült el. Bemutatója júliusban volt a Chatelet Színházban. Az első világháború előtti időszakban a Genfi-tónál élt, ahol együtt dolgozott Sztravinszkijjal. Közben természetesen zeneszerzésre fordította ideje java részét. 1914-ben kezdte komponálni a Couperin sírja c. művét. A háború kitörése után a hazafias érzelmű fiatalember szeretett volna bevonulni katonának, de csak 1916-ban ölthette fel az egyenruhát. Verdun közelében alakulatát be is vetették. 1917. nyarán szerelt le megromlott egészségi állapota miatt. Csak azután fejezte be a Couperin sírját. Az első világháború, mint annyi más művészt, Ravelt is alkotói válsággal fenyegette. Általános pesszimizmusához anyja halála is hozzájárult. Debussy 1918-ban bekövetkezett halálát követően a francia zenei élet vezéralakja lett, visszahúzódó életmódja ellenére. Egy Párizs közeli városkában élt magányosan, egzotikus növényekkel teli kertje és számos macskája társaságában. A zeneszerzőnek 1920-ban odaítélték a francia Becsületrendet, de nem vette át a kitüntetést. Csak a húszas években talált ismét magára. Műveiben az impresszionizmusra jellemző, elmosódó, foltszerű harmóniák helyébe ekkor lépett a tiszta, puritán dallamvonal. Érdeklődése kiterjedt az egész világra. Utazásai során eljutott Spanyolországtól Budapestig, Észak-Afrikától az Amerikai Egyesült Államokig. Meghangszerelte Muszorgszkij Egy kiállítás képei (1922) című zongoraciklusát, az amerikai Coolidge asszony felkérésére megírta Madagaszkári dalait, a magyar Arányi Jelly hegedűművésznőnek a Tzigane című hegedűrapszódiát ajánlotta (zenekarra átdolgozott változatát 1924-ben mutatták be). 1928-as észak-amerikai turnéja során Hegedű-zongora szonátáját Szigeti Józseffel együtt adták elő. Vonósnégyesét pedig az a Hart House Vonósnégyes mutatta be, melynek alapítója Kresz Géza volt (Tzigane 1925-ös torontói bemutatója is a magyar hegedűművészhez, és annak zongoraművész feleségéhez fűződik). Ravel megbízást kapott egy táncjáték megírására, ez lett a legnépszerűbb műve - a Boleró. Utolsó éveiben még írt zongoraversenyt és dalokat. Egy 1932. októberében történt súlyos autóbaleset következtében állapota egyre romlott. Ravel élete hátralevő öt esztendejében elhatalmasodó neurológiai természetű betegsége miatt egyre kevesebbet komponált. Az 1937 decemberében végzett agyműtét nem volt sikeres, így hosszú szenvedés után Párizsban elvesztette életét.   


fotók két korszakából - 1906, 1928 

A francia zene minden jellegzetes vonása: kultúra, szellem, sokoldalú érdeklődés, humor és a kiváló formaérzék fellelhető életművében. Dallamainak tiszta vonalrajza, harmóniáinak változatossága különösen zongoraműveiben tűnik fel. Érdekes módon Ravel, akit a modern hangszerelés egyik legragyogóbb virtuózaként emlegetnek, zongorajátékával sohasem tűnt ki, bár legtöbb művét először zongorára képzelte el, és csak ezután írta át zenekarra. A komponálás mestere volt. Örömét lelte az anyag kezelésének, a zene technikájának problémáiban. Dallamvilágára hatott a folklór, a spanyol tánc és a keleti hagyományok. Alkotásaira jellemző a gazdag ellenpont, a könnyed stílus és a biztos formakezelés. A 20. század első éveiben remekműveket alkotott: a Vonósnégyest, a Miroirs c. zongoraciklust és a Szonatinát. Az 1910-es években keletkezett színpadi alkotásait Szergej Gyagilev híres társulata, a párizsi Orosz balett inspirálta. A Daphnis és Chloé című táncjátékot, a Lúdanyó meséit, valamint a La Valse c. szimfóniát táncjátékok kísérőzenéjének szánta: a művek igazán nagy sikert azonban koncertdarabként, szvitté alakítva arattak a hangversenytermekben. Két operája közül a Pásztoróra 1911-ben, A gyermek és a boszorkányok c. gyermekopera 1925-ben került színre. De tanulmányozta és műveiben felhasználta az amerikai jazzmuzsika elemeit is. Az 1930-as évek fordulóján írta zongoraversenyeit, köztük a híres Balkezes zongoraversenyt, melyre Paul Witthenstein kérte fel, aki az első világháborúban elvesztette jobb kezét. A harmincas évek kiemelkedő alkotása továbbá a Saljapin számára írt – befejezetlenül maradt – filmzene (Don Quichotte a Dulcinée). Érdeklődéssel harmonizált népdalokat, így többek között görög, héber és orosz dallamokat, többször is elismeréssel nyilatkozott Bartók és Kodály gyűjtőmunkájáról. Bartókkal személyesen is megismerkedtek, Ravel ugyanis 1932-ben a pesti Vígadóban szerzői estet adott, melyen részben az ő vezényletével hangzott el G-dúr zongoraversenye, a La Valse, az Egy kiállítás képei, valamint a Bolero. COUPERIN SÍRJA - a darabot 1914-ben kezdte komponálni, és 1917-ben fejezte be. Közben katonaként megtapasztalta a háború borzalmait, látta barátai hősi halálát, átérezte rokonaik fájdalmát. A mű tételeit a hősöknek ajánlotta. 1919. április 11-én került sor a zongoraszvit bemutatójára. Marguerite Long bravúros zongorajátéka olyan elsöprő sikert aratott, hogy visszatapsolta a közönség. Az eredeti mű hat tétele: Prélude; Fugue; Forlane; Rigaudon; Menuet; Toccata. A zeneszerző saját kezűleg rajzolta zeneműve címlapját. Ravel a későbbi - zenekarra áthangszerelt - változatból kihagyta a Fúga és a Toccata tételt. A mű színpadi változatát is elkészítette. 1920. november 8-án a Svéd Balett előadásában tekinthette meg a párizsi közönség. Néhány hónap múlva a balett feldolgozás századik előadásán maga a zeneszerző vezényelt. Ravel talán legismertebb és legnépszerűbb műve - BOLERÓ. A spanyol boleró, 16 ütemes táncritmusa és egy ehhez kapcsolt dallam a műben makacsul visszatér. S hogy ez a visszatérés, a zenekarra írt, közel 20 perces alkotásban nem válik unalmassá, az Ravel zeneszerzői tehetségét és bravúros hangszerelését dicséri. 1928. november 22-én mutatták be a párizsi Operában. 1930-ban a zeneszerző vezényletével hangversenyen adták elő. A darab megrendelője a vagyonos, művészetpártoló táncosnő, Ida Rubinstein táncolta a főszerepet. Érdekessége, hogy azon kevés klasszikus zenemű egyike, amelyben szaxofon is megszólal, és előadásainak hosszúsága akár 50 százalékkal is eltérhet egymástól. Modern tánctétel, teljesen azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása - így jellemzi Ravel a Bolerót. A crescendo alatt persze nem csak a hangerő fokozását, hanem a hangszerek korábban szokatlanul változatos kombinációját kell érteni – így kerülhetett (mindjárt két) szaxofon is a partitúrába. Bár Ravel már a Boleró megírása előtt is tervezte, hogy koncertdarabon alkalmazza az extrém zenekari színkeverés lehetőségeit, végül egy szerzői jogi malőr vezetett a mű megírásához.

Ízelítő műveiből - MIDI: