francia
zeneszerző
A francia zene minden jellegzetes vonása: kultúra, szellem, sokoldalú érdeklődés, humor és a kiváló formaérzék fellelhető életművében. Dallamainak tiszta vonalrajza, harmóniáinak változatossága különösen zongoraműveiben tűnik fel. Érdekes módon Ravel, akit a modern hangszerelés egyik legragyogóbb virtuózaként emlegetnek, zongorajátékával sohasem tűnt ki, bár legtöbb művét először zongorára képzelte el, és csak ezután írta át zenekarra. A komponálás mestere volt. Örömét lelte az anyag kezelésének, a zene technikájának problémáiban. Dallamvilágára hatott a folklór, a spanyol tánc és a keleti hagyományok. Alkotásaira jellemző a gazdag ellenpont, a könnyed stílus és a biztos formakezelés. A 20. század első éveiben remekműveket alkotott: a Vonósnégyest, a Miroirs c. zongoraciklust és a Szonatinát. Az 1910-es években keletkezett színpadi alkotásait Szergej Gyagilev híres társulata, a párizsi Orosz balett inspirálta. A Daphnis és Chloé című táncjátékot, a Lúdanyó meséit, valamint a La Valse c. szimfóniát táncjátékok kísérőzenéjének szánta: a művek igazán nagy sikert azonban koncertdarabként, szvitté alakítva arattak a hangversenytermekben. Két operája közül a Pásztoróra 1911-ben, A gyermek és a boszorkányok c. gyermekopera 1925-ben került színre. De tanulmányozta és műveiben felhasználta az amerikai jazzmuzsika elemeit is. Az 1930-as évek fordulóján írta zongoraversenyeit, köztük a híres Balkezes zongoraversenyt, melyre Paul Witthenstein kérte fel, aki az első világháborúban elvesztette jobb kezét. A harmincas évek kiemelkedő alkotása továbbá a Saljapin számára írt – befejezetlenül maradt – filmzene (Don Quichotte a Dulcinée). Érdeklődéssel harmonizált népdalokat, így többek között görög, héber és orosz dallamokat, többször is elismeréssel nyilatkozott Bartók és Kodály gyűjtőmunkájáról. Bartókkal személyesen is megismerkedtek, Ravel ugyanis 1932-ben a pesti Vígadóban szerzői estet adott, melyen részben az ő vezényletével hangzott el G-dúr zongoraversenye, a La Valse, az Egy kiállítás képei, valamint a Bolero. COUPERIN SÍRJA - a darabot 1914-ben kezdte komponálni, és 1917-ben fejezte be. Közben katonaként megtapasztalta a háború borzalmait, látta barátai hősi halálát, átérezte rokonaik fájdalmát. A mű tételeit a hősöknek ajánlotta. 1919. április 11-én került sor a zongoraszvit bemutatójára. Marguerite Long bravúros zongorajátéka olyan elsöprő sikert aratott, hogy visszatapsolta a közönség. Az eredeti mű hat tétele: Prélude; Fugue; Forlane; Rigaudon; Menuet; Toccata. A zeneszerző saját kezűleg rajzolta zeneműve címlapját. Ravel a későbbi - zenekarra áthangszerelt - változatból kihagyta a Fúga és a Toccata tételt. A mű színpadi változatát is elkészítette. 1920. november 8-án a Svéd Balett előadásában tekinthette meg a párizsi közönség. Néhány hónap múlva a balett feldolgozás századik előadásán maga a zeneszerző vezényelt. Ravel talán legismertebb és legnépszerűbb műve - BOLERÓ. A spanyol boleró, 16 ütemes táncritmusa és egy ehhez kapcsolt dallam a műben makacsul visszatér. S hogy ez a visszatérés, a zenekarra írt, közel 20 perces alkotásban nem válik unalmassá, az Ravel zeneszerzői tehetségét és bravúros hangszerelését dicséri. 1928. november 22-én mutatták be a párizsi Operában. 1930-ban a zeneszerző vezényletével hangversenyen adták elő. A darab megrendelője a vagyonos, művészetpártoló táncosnő, Ida Rubinstein táncolta a főszerepet. Érdekessége, hogy azon kevés klasszikus zenemű egyike, amelyben szaxofon is megszólal, és előadásainak hosszúsága akár 50 százalékkal is eltérhet egymástól. Modern tánctétel, teljesen azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása - így jellemzi Ravel a Bolerót. A crescendo alatt persze nem csak a hangerő fokozását, hanem a hangszerek korábban szokatlanul változatos kombinációját kell érteni – így kerülhetett (mindjárt két) szaxofon is a partitúrába. Bár Ravel már a Boleró megírása előtt is tervezte, hogy koncertdarabon alkalmazza az extrém zenekari színkeverés lehetőségeit, végül egy szerzői jogi malőr vezetett a mű megírásához. Ízelítő műveiből - MIDI:
|
A
dél-franciaországi Ciboure-ban született. Gyermekkorát Párizsban töltötte.
Hét évesen kezdett zongorázni Henry Ghys tanítványaként. Első művét 12
évesen komponálta
Változatok egy Schumann-dalra
címmel. Összhangzattani ismereteit Charles Renének köszönhette. A gyermek
Ravel mind az irodalom, mind pedig a zene területén kényes ízléssel
válogatott, ez a kifinomultság aztán a stílusára is rányomta bélyegét.
Kedvenc költői között ott volt Mallarmé, Poe és Baudelaire, a zenében pedig
Schumann, Liszt, Chopin és Weber stílusát kedvelte. Később Mozart vált
csaknem legfőbb példaképévé. Beszámolók tudósítanak arról, hogy nem volt
különösebben szorgalmas a zongorázás terén, anyja sokszor még úgy sem tudott
sikereket elérni, hogy jutalmat ígért, ha megtanulja a zenei leckét.
1889-ben felvették a Konzervatóriumra. A zongora-előkészítő osztályt kitűnő
eredménnyel végezte, ezért további tanulmányait Charles-Wilfrid de Bériot
osztályában folytathatta. Később André Gédalge-nál ellenponttant és Gabriel
Faurénál zeneszerzést tanult. 1899. májusában saját
Seherezádé - nyitányát
vezényelte a párizsi Konzervatórium koncertjén. Ez a műve több más alkotása
mellett kiadatlan maradt. Ravel fiatal korában társaságkedvelő, gyakran
bohém életvitelű művész volt, magatartása alapján dandynek számított.
1901-től (Myrrha
kiadatlan kantátájával második díjat nyert csak) kezdve próbálkozott a
fiatal francia zeneszerzők nagy álmának számító Római díj elnyerésével, de a
bizottság minden alkalommal elvitatta tőle az első díjat. Pedig Ravel ebben
az időszakban már ismert és elismert zeneszerzőnek számított, 1902-ben
bemutatott
F-dúr vonósnégyest
még Debussy is bámulta. 1905-ben a további jelentkezéstől is eltiltották,
mondván, hogy túllépett a megengedett koron (ekkor töltötte be 30. évét). Ez
olyan közösségi botrányhoz vezetett, hogy az akkori konzervatóriumi
igazgatónak le kellett mondania. Ravel súlyos csalódásként élte meg a
történteket, hiába állt mellette közönségének szeretete és elismerése, az
addigi társasági ember sértett büszkeségében magányossá, visszahúzódóvá
vált. Az Ötök tisztelőjeként szinte egész életét a zeneszerzés töltötte ki.
Egy-egy kompozícióján sokat dolgozott, míg az beért és végső "formáját"
elérte. Például a
Pavane egy infánsnő halálára
című művét eredetileg zongorára írta 1899-ben, de a mű zenekari átdolgozása
is megszületett 1910-re. Szvitjét, a
Lúdanyó meséit
négy kézre írta zongorára 1908-ban, majd 1912-ben nagy sikerrel mutatták be
annak balett változatát. Az Orosz Balett 1909-es párizsi vendégjátéka
alkalmával megismerkedett Gyagilevvel, a társulat akkori igazgatójával és
Fokinnal, az együttes koreográfusával. Gyagilev felkérte Ravelt a
Daphnis és Chloé
megkomponálására. A koreográfiai szimfónia három tételben 1912. április
5-ére készült el. Bemutatója júliusban volt a Chatelet Színházban. Az első
világháború előtti időszakban a Genfi-tónál élt, ahol együtt dolgozott
Sztravinszkijjal. Közben természetesen zeneszerzésre fordította ideje java
részét. 1914-ben kezdte komponálni a
Couperin sírja
c. művét. A háború kitörése után a hazafias érzelmű fiatalember szeretett
volna bevonulni katonának, de csak 1916-ban ölthette fel az egyenruhát.
Verdun közelében alakulatát be is vetették. 1917. nyarán szerelt le
megromlott egészségi állapota miatt. Csak azután fejezte be a Couperin
sírját. Az első világháború, mint annyi más művészt, Ravelt is alkotói
válsággal fenyegette. Általános pesszimizmusához anyja halála is
hozzájárult. Debussy 1918-ban bekövetkezett halálát követően a francia zenei
élet vezéralakja lett, visszahúzódó életmódja ellenére. Egy Párizs közeli
városkában élt magányosan, egzotikus növényekkel teli kertje és számos
macskája társaságában. A zeneszerzőnek 1920-ban odaítélték a francia
Becsületrendet, de nem vette át a kitüntetést. Csak a húszas években talált
ismét magára. Műveiben az impresszionizmusra jellemző, elmosódó, foltszerű
harmóniák helyébe ekkor lépett a tiszta, puritán dallamvonal. Érdeklődése
kiterjedt az egész világra. Utazásai során eljutott Spanyolországtól
Budapestig, Észak-Afrikától az Amerikai Egyesült Államokig. Meghangszerelte
Muszorgszkij Egy kiállítás képei (1922) című zongoraciklusát, az amerikai
Coolidge asszony felkérésére megírta
Madagaszkári dalait, a
magyar Arányi Jelly hegedűművésznőnek a
Tzigane
című hegedűrapszódiát ajánlotta (zenekarra átdolgozott változatát 1924-ben
mutatták be). 1928-as észak-amerikai turnéja során Hegedű-zongora szonátáját
Szigeti Józseffel együtt adták elő. Vonósnégyesét pedig az a Hart House
Vonósnégyes mutatta be, melynek alapítója Kresz Géza volt (Tzigane 1925-ös
torontói bemutatója is a magyar hegedűművészhez, és annak zongoraművész
feleségéhez fűződik). Ravel megbízást kapott egy táncjáték megírására, ez
lett a legnépszerűbb műve - a
Boleró. Utolsó éveiben
még írt zongoraversenyt és dalokat. Egy 1932. októberében történt
