francia
zeneszerző
(1875–1937)
A
dél-franciaországi Ciboure-ban született. Gyermekkorát Párizsban töltötte.
Hét évesen kezdett zongorázni Henry Ghys tanítványaként. Első művét 12
évesen komponálta
Változatok egy Schumann-dalra
címmel. Összhangzattani ismereteit Charles Renének köszönhette. A gyermek
Ravel mind az irodalom, mind pedig a zene területén kényes ízléssel
válogatott, ez a kifinomultság aztán a stílusára is rányomta bélyegét.
Kedvenc költői között ott volt Mallarmé, Poe és Baudelaire, a zenében pedig
Schumann, Liszt, Chopin és Weber stílusát kedvelte. Később Mozart vált
csaknem legfőbb példaképévé. Beszámolók tudósítanak arról, hogy nem volt
különösebben szorgalmas a zongorázás terén, anyja sokszor még úgy sem tudott
sikereket elérni, hogy jutalmat ígért, ha megtanulja a zenei leckét.
1889-ben felvették a Konzervatóriumra. A zongora-előkészítő osztályt kitűnő
eredménnyel végezte, ezért további tanulmányait Charles-Wilfrid de Bériot
osztályában folytathatta. Később André Gédalge-nál ellenponttant és Gabriel
Faurénál zeneszerzést tanult. 1899. májusában saját
Seherezádé - nyitányát
vezényelte a párizsi Konzervatórium koncertjén. Ez a műve több más alkotása
mellett kiadatlan maradt. Ravel fiatal korában társaságkedvelő, gyakran
bohém életvitelű művész volt, magatartása alapján dandynek számított.
1901-től (Myrrha
kiadatlan kantátájával második díjat nyert csak) kezdve próbálkozott a
fiatal francia zeneszerzők nagy álmának számító Római díj elnyerésével, de a
bizottság minden alkalommal elvitatta tőle az első díjat. Pedig Ravel ebben
az időszakban már ismert és elismert zeneszerzőnek számított, 1902-ben
bemutatott
F-dúr vonósnégyest
még Debussy is bámulta. 1905-ben a további jelentkezéstől is eltiltották,
mondván, hogy túllépett a megengedett koron (ekkor töltötte be 30. évét). Ez
olyan közösségi botrányhoz vezetett, hogy az akkori konzervatóriumi
igazgatónak le kellett mondania. Ravel súlyos csalódásként élte meg a
történteket, hiába állt mellette közönségének szeretete és elismerése, az
addigi társasági ember sértett büszkeségében magányossá, visszahúzódóvá
vált. Az Ötök tisztelőjeként szinte egész életét a zeneszerzés töltötte ki.
Egy-egy kompozícióján sokat dolgozott, míg az beért és végső "formáját"
elérte. Például a
Pavane egy infánsnő halálára
című művét eredetileg zongorára írta 1899-ben, de a mű zenekari átdolgozása
is megszületett 1910-re. Szvitjét, a
Lúdanyó meséit
négy kézre írta zongorára 1908-ban, majd 1912-ben nagy sikerrel mutatták be
annak balett változatát. Az Orosz Balett 1909-es párizsi vendégjátéka
alkalmával megismerkedett Gyagilevvel, a társulat akkori igazgatójával és
Fokinnal, az együttes koreográfusával. Gyagilev felkérte Ravelt a
Daphnis és Chloé
megkomponálására. A koreográfiai szimfónia három tételben 1912. április
5-ére készült el. Bemutatója júliusban volt a Chatelet Színházban. Az első
világháború előtti időszakban a Genfi-tónál élt, ahol együtt dolgozott
Sztravinszkijjal. Közben természetesen zeneszerzésre fordította ideje java
részét. 1914-ben kezdte komponálni a
Couperin sírja
c. művét. A háború kitörése után a hazafias érzelmű fiatalember szeretett
volna bevonulni katonának, de csak 1916-ban ölthette fel az egyenruhát.
Verdun közelében alakulatát be is vetették. 1917. nyarán szerelt le
megromlott egészségi állapota miatt. Csak azután fejezte be a Couperin
sírját. Az első világháború, mint annyi más művészt, Ravelt is alkotói
válsággal fenyegette. Általános pesszimizmusához anyja halála is
hozzájárult. Debussy 1918-ban bekövetkezett halálát követően a francia zenei
élet vezéralakja lett, visszahúzódó életmódja ellenére. Egy Párizs közeli
városkában élt magányosan, egzotikus növényekkel teli kertje és számos
macskája társaságában. A zeneszerzőnek 1920-ban odaítélték a francia
Becsületrendet, de nem vette át a kitüntetést. Csak a húszas években talált
ismét magára. Műveiben az impresszionizmusra jellemző, elmosódó, foltszerű
harmóniák helyébe ekkor lépett a tiszta, puritán dallamvonal. Érdeklődése
kiterjedt az egész világra. Utazásai során eljutott Spanyolországtól
Budapestig, Észak-Afrikától az Amerikai Egyesült Államokig. Meghangszerelte
Muszorgszkij Egy kiállítás képei (1922) című zongoraciklusát, az amerikai
Coolidge asszony felkérésére megírta
Madagaszkári dalait, a
magyar Arányi Jelly hegedűművésznőnek a
Tzigane
című hegedűrapszódiát ajánlotta (zenekarra átdolgozott változatát 1924-ben
mutatták be). 1928-as észak-amerikai turnéja során Hegedű-zongora szonátáját
Szigeti Józseffel együtt adták elő. Vonósnégyesét pedig az a Hart House
Vonósnégyes mutatta be, melynek alapítója Kresz Géza volt (Tzigane 1925-ös
torontói bemutatója is a magyar hegedűművészhez, és annak zongoraművész
feleségéhez fűződik). Ravel megbízást kapott egy táncjáték megírására, ez
lett a legnépszerűbb műve - a
Boleró. Utolsó éveiben
még írt zongoraversenyt és dalokat. Egy 1932. októberében történt
súlyos autóbaleset
következtében állapota egyre romlott. Ravel élete hátralevő öt esztendejében
elhatalmasodó neurológiai természetű betegsége miatt egyre kevesebbet
komponált. Az 1937 decemberében végzett agyműtét nem volt sikeres, így
hosszú szenvedés után Párizsban elvesztette életét.
 
fotók két korszakából - 1906, 1928
A francia zene minden
jellegzetes vonása: kultúra, szellem, sokoldalú érdeklődés, humor és a
kiváló formaérzék fellelhető életművében. Dallamainak tiszta vonalrajza,
harmóniáinak változatossága különösen zongoraműveiben tűnik fel. Érdekes
módon Ravel, akit a modern hangszerelés egyik legragyogóbb virtuózaként
emlegetnek, zongorajátékával sohasem tűnt ki, bár legtöbb művét először
zongorára képzelte el, és csak ezután írta át zenekarra. A komponálás
mestere volt. Örömét lelte az anyag kezelésének, a zene technikájának
problémáiban. Dallamvilágára hatott a folklór, a spanyol tánc és a keleti
hagyományok. Alkotásaira jellemző a gazdag ellenpont, a könnyed stílus és a
biztos formakezelés. A 20. század első éveiben remekműveket alkotott: a
Vonósnégyest,
a
Miroirs
c. zongoraciklust és a
Szonatinát.
Az 1910-es években keletkezett színpadi alkotásait Szergej Gyagilev híres
társulata, a párizsi Orosz balett inspirálta. A
Daphnis és Chloé
című táncjátékot, a
Lúdanyó meséit,
valamint a
La Valse
c. szimfóniát táncjátékok kísérőzenéjének szánta: a művek igazán nagy sikert
azonban koncertdarabként, szvitté alakítva arattak a hangversenytermekben.
Két operája közül a
Pásztoróra
1911-ben,
A gyermek és a boszorkányok
c. gyermekopera 1925-ben került színre. De tanulmányozta és műveiben
felhasználta az amerikai jazzmuzsika elemeit is. Az 1930-as évek fordulóján
írta zongoraversenyeit, köztük a híres
Balkezes zongoraversenyt,
melyre Paul Witthenstein kérte fel, aki az első világháborúban elvesztette
jobb kezét. A harmincas évek kiemelkedő alkotása továbbá a Saljapin számára
írt – befejezetlenül maradt – filmzene (Don
Quichotte a Dulcinée).
Érdeklődéssel harmonizált népdalokat, így többek között görög, héber és
orosz dallamokat, többször is elismeréssel nyilatkozott Bartók és Kodály
gyűjtőmunkájáról. Bartókkal személyesen is megismerkedtek, Ravel ugyanis
1932-ben a pesti Vígadóban szerzői estet adott, melyen részben az ő
vezényletével hangzott el G-dúr zongoraversenye, a La Valse, az Egy
kiállítás képei, valamint a Bolero.
COUPERIN SÍRJA
- a darabot 1914-ben kezdte komponálni, és 1917-ben fejezte be. Közben
katonaként megtapasztalta a háború borzalmait, látta barátai hősi halálát,
átérezte rokonaik fájdalmát. A mű tételeit a hősöknek ajánlotta. 1919.
április 11-én került sor a zongoraszvit bemutatójára. Marguerite Long
bravúros zongorajátéka olyan elsöprő sikert aratott, hogy visszatapsolta a
közönség. Az eredeti mű hat tétele: Prélude; Fugue; Forlane; Rigaudon;
Menuet; Toccata. A zeneszerző saját kezűleg rajzolta zeneműve címlapját.
Ravel a későbbi - zenekarra áthangszerelt - változatból kihagyta a Fúga és a
Toccata tételt. A mű színpadi változatát is elkészítette. 1920. november
8-án a Svéd Balett előadásában tekinthette meg a párizsi közönség. Néhány
hónap múlva a balett feldolgozás századik előadásán maga a zeneszerző
vezényelt. Ravel talán legismertebb és legnépszerűbb műve -
BOLERÓ.
A spanyol boleró, 16 ütemes táncritmusa és egy ehhez kapcsolt dallam a műben
makacsul visszatér. S hogy ez a visszatérés, a zenekarra írt, közel 20
perces alkotásban nem válik unalmassá, az Ravel zeneszerzői tehetségét és
bravúros hangszerelését dicséri. 1928. november 22-én mutatták be a párizsi
Operában. 1930-ban a zeneszerző vezényletével hangversenyen adták elő. A
darab megrendelője a vagyonos, művészetpártoló táncosnő, Ida Rubinstein
táncolta a főszerepet. Érdekessége, hogy azon kevés klasszikus zenemű
egyike, amelyben szaxofon is megszólal, és előadásainak hosszúsága akár 50
százalékkal is eltérhet egymástól.
Modern tánctétel, teljesen
azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül
jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása
- így jellemzi Ravel a Bolerót. A crescendo alatt persze nem csak a hangerő
fokozását, hanem a hangszerek korábban szokatlanul változatos kombinációját
kell érteni – így kerülhetett (mindjárt két) szaxofon is a partitúrába. Bár
Ravel már a Boleró megírása előtt is tervezte, hogy koncertdarabon
alkalmazza az extrém zenekari színkeverés lehetőségeit, végül egy szerzői
jogi malőr vezetett a mű megírásához.
Ízelítő műveiből - MIDI:
|