lengyel
zeneszerző, karmester
A modern lengyel zene nagy mestere, az 1970-es évek második felében végleg hátat fordított az avantgárdnak. Ezzel - a hagyományokat vállaló lépéssel - egyik példaadója lett az európai neoáramlatnak. Nagy áttörését az 1980-ban komponált II. Karácsonyi szimfónia jelentette, amelyben amellett, hogy a késő romantikus zene, Bruckner, Reger - Wagner nyomán kialakított - tradícióit is vállalta, hatalmas meglepetést keltett három kulcsfontosságú helyen is a Stille Nacht kezdetű karácsonyi dal idézetével. Az azóta komponált Penderecki-szimfóniák sora igazolta, hogy az újra megtalált romantikus hang a közönség és részben a szakma elismerését is kivívta. 1987 és 1990 között a Krakkói Filharmonikusok művészeti vezetője volt, 1988-ban pedig az Észak-német Rádió Szimfonikus Zenekara első vendégkarmestere lett. A hetvenes években világhírű előadóművészekkel is szorosabb kapcsolatba került: I. hegedűversenyét Isaac Stern mutatta be 1977-ben, 1992-ben született Fuvolaversenyét Jean-Pierre Rampalnak, három évvel később befejezett II. hegedűversenyét pedig Anne-Sophie Mutternek ajánlotta. Életművében kiemelt helyet foglal el a cselló: két gordonkaversenye mellett 2003-ban fejezett be egy lírai hangvételű, csellóra és zenekarra írott tételt, amelyet ugyanannak a Msztyiszlav Rosztropovicsnak ajánlott, akinek még 1987-ben komponálta II. csellóversenyét, amelyért Grammy-díjat kapott a legjobb kortárs kompozíció kategóriában. A három énekes szólistára, vegyes karra és szimfonikus zenekarra írt eddigi legfrissebb, VIII. szimfóniáját 2005-ben fejezte be. Három évvel később azonban kibővítette, így született meg a körülbelül ötvenperces alkotás német költők, például Eichendorff, Hesse, Rilke verseire. A tizenkét zenekari dal egyfajta személyes hangvételű, önéletrajzi ihletésű dalciklus, amelynek Penderecki az Elmúlás dalai címet adta. A kamarazenei fogantatású, egytételes Kettősversenyét 2012 októberében mutatták be. Penderecki termékeny zeneszerző, aki számos műfajban alkotott, és több nagyszabású művet írt. Talán az eklektikus stílus az oka annak, hogy a Krakkóban, Luzernben és lengyelországi vidéki birtokán élő Penderecki ma is napjaink egyik ünnepelt komponistája: 1980 óta rendszeresen szentelnek művészetének fesztiválokat szülőhazájában és külföldön egyaránt. A Herder-díjas zeneszerzőt tizenhat egyetem avatta tiszteletbeli doktorrá, valamint nyolc tudományos akadémiának tagja Londontól, Stockholmon és Bernen keresztül Buenos Airesig. Ízelítő műveiből - videó:
|
Lengyelország
első számú kortárs zeneszerzője, a hatvanas évek európai avantgárdjának
meghatározó alakja - a szeriális technika és a szélsőséges hangszínek
mestere. Zenekarában főleg vonósok találhatóak. Fő törekvése az elektronikus
zene hanghatásainak megszólaltatása. Újszerű zenei eszközei: meghatározatlan
hangmagasságok, a "cluster" vagyis hangfürtök: kis és nagy szekundok
torlódó halmozása, váltakozó dinamikai effektusok – a hangszer testének
ütögetése, különböző tempójú vibrato technika. Zenéjét többször
felhasználták filmekben, pl.: Ragyogás, Az ember gyermeke, Viharsziget. A
művész három (különböző jeligékkel beküldött) alkotása 1959-ben első,
második, illetve harmadik díjat nyert a Lengyel Zeneszerzők Egyesületének
fiatal komponisták számára kiírt versenyén. Ezzel a Donaueschingeni Zenei
Napok igazgatójának a figyelmét is magára vonta, aki több művet rendelt tőle
a modern zene egyik legnagyobb fóruma számára. Ekkor született a
Gyászzene Hirosima áldozatainak
(1960) című vonószenekari alkotása is, majd hat évvel később a
Lukács-passió
(1962-65), amelyeknek köszönhetően Penderecki rövid idő alatt – kortárs
zeneszerzőhöz képest szokatlanul széles körben – rendkívül népszerűvé vált.
Karmesteri pályafutása akkor kezdődött, amikor 1972-ben a Lengyel Rádió
Szimfonikus Zenekarának élén az EMI szerzői lemezt készített vele. Ezt
követően Európa számos városában – köztük többször Budapesten – és az
Egyesült Államokban is fellépett dirigensi minőségben. Repertoárja egyre
bővült, így ma már Sosztakovics és a romantikus mesterek alkotásait is
gyakran vezényli világszerte.
