olasz zeneszerző
Élete nem volt látványos, nem bővelkedett kimagasló eseményekben. Egyházi zeneszerző volt, de mint ilyen, a legnagyobb. 1555-ben Missa Papae Marcelli c. miséjének megírásával az egyházi zene hivatalosan elismert mintaképévé vált, kinevezték a pápai kórus zeneszerzőjévé is. Stílusának nemes egyszerűsége, kompozíciós tökélye iskolát teremtett, amelyet Palestrina-stílus néven ma is mindenütt tanítanak. E stílus fő sajátossága: könnyen énekelhető melódiaképzés, egyszerű hármashangzatokra épülő világos harmóniavilág, dallamai a gregorián formálásra emlékeztetnek. Szöveg megválasztásában rendkívül igényes volt, megvalósította a szöveg, dallam és harmónia egységét. Művei hangszerkíséret nélküli kórusművek, "a capella" énekkari remekek. Több mint 600 művet komponált, kortársai a muzsika fejedelmeként tisztelték. Az egyházi zene minden műfajában alkotott (mise, motetta, madrigál, orgonaművek). Híres motetta ciklusa a Canticum, Canticorum (Énekek éneke), amelyben különösen szép motettákat találunk. Érződik benne a világi zene hatása, a madrigál kifejezésmódja. Szövegét a Biblia csodálatos szerelmi költeményéből, az Énekek énekéből állította össze, de ezt a szöveget a katolikus egyház másképpen, szimbolikusan értelmezte. (szerelem = a vallásos ember és az egyház kapcsolata). A ciklus különlegessége abból fakad, hogy a motetta és a klasszikus madrigálstílus egymásra hatásából egy könnyed, szabad stílus születik. A motetta ciklus egyik kimagaslóan szép darabja: Nigra sum (Fekete vagyok, de szép). A tétel kezdete imitációs, a szólamok egymás után ugyanazzal a jellegzetes dallammal lépnek be, majd a következő szólam belépése után ellenpont mozgás következik. A belépések kvint és oktávviszonya e stílus jellemző vonása. Ízelítő műveiből - MIDI:
|
A
Rómától mintegy 40 km-re fekvő olaszországi Palestrinában született, innen
kapta nevét. Egész életét szülővárosában és Rómában töltötte. Tanulóéveiben
a S. Maria Maggiore fiúkórusában énekelt. Először a palestrinai főtemplom
orgonistájaként és karnagyaként alkalmazták, majd a római Szt.
Péter-bazilikához tartozó Capella Giulia zenemestere volt. Már fiatalon
családot alapított. 1551-ben III. Gyula palestrinai püspököt kinevezték
Rómába a pápai trónra, ő magával vitte a tehetséges fiatal zeneszerzőt is.
1554-ben első nyomtatásban megjelent művét, a 4-5 szólamú misék első könyvét
III. Gyula pápának ajánlotta, aki elrendelte a pápai kórusba (Cappella
Sistina) való felvételét annak ellenére, hogy nem volt pap és nős is volt. A
következő évben a lateráni S. Giovanni-templom karnagyává nevezték ki, majd
Róma harmadik főtemplomában, a S. Maria Maggioréban volt karnagy. III. Gyula
halála után IV. Pál pápa nem engedte, hogy családos ember legyen a kollégium
tagja. E mellőzés fájdalmasan érintette, egészségi állapota is megrendült.
1561-ben visszatért abba a templomba, ahol mint énekes fiú kezdte a
pályafutását. Később a Collegium Romanumban és Ippolito d’Este kardinális
udvarában szolgált, végül 1571-től haláláig újra a Szt. Péter-bazilikában
működött. Családi tragédiája, hogy három fia közül csak egy élte túl az
apját, két fia és a felesége az 1572-80 között dúló pestisjárvány áldozata
lett. 1581-ben másodszor is megnősült, e házasság mentesítette az anyagi
gondoktól. A 16. században egyre bonyolultabbá vált a polifónia. Voltak
30-50, sőt még több szólamú művek is. A tridenti zsinat (1545-63) ezért ki
akarta tiltani a templomokból a többszólamúságot. Hogy mégsem így történt,
az Palestrina érthető szövegű, klasszikusan egyszerű, tiszta harmóniájú
alkotásainak köszönhető. Egy legenda szerint műveit lánccal a templom
oltárához erősítették, jelezve, hogy az egyházi többszólamúság nem térhet el
Palestrina stílusától.
