olasz
zeneszerző
Az 1960-as évektől szinte kizárólag elektronikus zenével foglalkozott a milánói RAI Studio di Fonologiában. Elkészül és bemutatásra is kerül első operája - Türelmetlenség (Intolleranza) - "színpadi cselekmény" két részben, Angelo Maria Ripellino egy ötletére, Ripellino, Henri Alleg, B. Brecht, A. Césaire, Paul Éluard, Vlagyimir Majakovszkij, Julius Fucik és Jean-Paul Sartre szövegeire (1960/61). A velencei bemutató hatalmas botrány közepette zajlik le, ám a közönség kiabálásai ellenére a mű sikert arat. A darab egy idegenbeszakadt olasz vendégmunkás sorsáról szól, aki a legkülönbözőbb megpróbáltatásokon megy keresztül, megjárja a kínzókamrákat és a börtönöket is, majd hazafelé tartva egy folyó áradásában veszti életét. Szalagzenéin túlnyomórészt énekelt vagy beszélt vokális anyagokat használt fel. Mint az Olasz Kommunista Párt velencei szekciójának egyik vezetője, jelentős politikai tevékenységet is kifejtett. Műveinek elsöprő többsége vokális muzsika, születnek ugyan hangszeres alkotások is, de később úgyszólván minden darabja szöveges. A szilárd elvi alapokon álló és a zene társadalomformáló erejében hívő zeneszerző esetében ez magától értetődő. Már első jelentős műve, a Garda Lorca emlékét felidéző három Epitáfium a forradalom mellett tesz hitet. (1/Espana én el corazón - szoprán- és baritonszólóra, vegyes karra és zenekarra, Lorca és Pablo Neruda verseire 1952; 2/Y su sangre ya viene cantando - fuvolára és kiszenekarra 1952; 3/Memento, Romance de la guardia civil espanola - narrátorra, szavalókórusra és zenekarra, Lorca verseire 1952/53). Majd az Éluard versére készült A guernicai győzelem (La victorie de Guernica - vegyes karra és zenekarra 1954), a már említett Il canto sospeso, aztán a Cesare Pavese, Giuseppe Ungaretti és Antonio Machado verseire írt jelentős kórusművek folytatják a sort. Az 1964-es A kivilágított gyár (La fabbrica illuminata - énekhangra és elektronikus hangszalagra) szöveganyagában egy Pavese vers mellett a genovai Italsider vasműben felvett munkás megnyilatkozások kapnak helyet. A 60-as években Nono több ízben látogatást tett Kubában és Latin-Amerika más államaiban; ezeknek az utazásoknak és élményeknek zenei lecsapódása: a Contrappunto dialettico alla mente (elektronikus hangszalagra, S. Sánchez, N. Balestrini szövegeire és dokumentum felvételekre 1968); valamint És akkor megértette (Y entonces comprendió - 6 női hangra, kórusra és elektronikus hangszalagra, C. Franqui és Ernesto "Che" Guevara szövegeire 1969/70); a Mint az erő és a fény áradata (Como una ola de fuerca y luz - szopránszólóra, zongorára, zenekarra és elektronikus hangszalagra, J. Huasi versére 1971/72) és második operájának, A szeretettel teljes nagy nap sugarában (Al gran sole carico d'amore 1972/74) egyes részletei. Színpadi műveket és elektronika nélküli műveket is komponált, sok darabja azonban csak magnószalag segítségével vagy helyszíni elektronikus berendezéssel szólaltatható meg. Elektronikus zenei alkotásaiban mindig szerepet kap az emberi hang, masszív, elsöprő hangörvények és visszafogott, elmélyült líraiság kettőssége jellemzi. Életének utolsó évtizedében a zenei tér kitágításával és az élő hangzás térben történő elmozdításával kísérletezett. Ízelítő műveiből - videó:
|
Velencében
született, nagyapja korának eléggé ismert festőművésze volt, apja mérnök.
Zenei érdeklődése szüleitől eredt, akik amatőr muzsikusként óriási
lemezgyűjteménnyel rendelkeztek. 1946-ban jogi doktorátust szerzett a
padovai egyetemen, eközben 1943-tól két évig Malipierónál tanult a velencei
konzervatóriumban, ahol a reneszánsz vokál polifónián és
madrigálhagyományon, valamint a második bécsi iskola, Bartók és Stravinsky
zenéjén nevelkedett. Madernával és Dallapiccolával az ezt követő években
ismerkedett össze, akikkel a második bécsi iskola műveit még behatóbban
elemezte. 1949-ben Madernával együtt részt vett Scherchen karmesterkurzusán.
Ekkoriban tanulmányozta Bach, Beethoven, Schönberg és Webern kompozíciós
technikáit. 1950-ben Scherchen biztatására látogatott el a Darmstadti Nyári
Fesztiválra (Scherchen volt első bemutatójának karmestere is: az ő
vezényletével hangzott fel Nono opus 1-e -
Kánonikus variációk Arnold Schönberg op. 41-ének [Napóleon-óda] sorára -
zenekarra), amelyen
ezután minden évben részt vett - egészen 1959-ig (1957-től már tanárként),
és ahol alkalma nyílt műveinek előadására, bemutatására is. Itt került
személyes kapcsolatba a Schönberg-iskolával. 1955-ben feleségül vette
Schönberg lányát, Nuriát - két gyermekük született, Silvia és Bastiana,
mindkettőnek egy-egy művet ajánlott a zeneszerző (Eljött
- Dalok Silviának
- szopránszólóra és szopránkórusra, Antonio Machado verseire 1960;
Per Bastiana
- Tai-Yang Chen - elektronikus hangszalagra és hangszerekre 1967). 1956
őszén kerül sor arra a bemutatóra (Kölnben), amely Nonónak meghozza az első
világsikerét: felhangzott az
Il canto sospeso, a
halálraítélt ellenállási harcosok búcsúleveleiből vett szövegekre komponált
nagyméretű kantáta (szoprán-, alt- és tenorszólóra, vegyes karra és
zenekarra). Nono a schönbergi dodekafónia hívének vallotta magát. Az
1955-ben írt
Találkozásokban
(Incontri - 24 hangszerre) alkalmaz először egy olyan sort, amely egy
központi hangból kiindulva és onnan kisszekundonként tölcsérszerűen felfelé
és lefelé tágulva foglalja magába az összes hangközt. Ez az
Allintervallreihe négy éven keresztül (1955-58) minden művének alapja. Az Il
canto sospesóban viszont egy olyanfajta szövegkezelési technikát honosít
meg, amely teljesen újszerű. A szöveg szótagjait - sőt, néha magánhangzóit
is - a különböző kórusszólamok között osztja meg. 1959-ben szakított
Darmstadttal és előadást tartott a Ferienkurse hallgatói részére
Történelem és jelenkor a mai zenében
címmel. Az előadás nyílt hadüzenet volt az aleatória, John Cage és a
Cage-hatást magukba szívó komponisták ellen.
