francia
zeneszerző, orgonista
Zenéjének meghatározó eleme a szín. Ebben közrejátszik az a tény, hogy Messiaennek színhallása volt. Előszeretettel alkalmaz szimmetrikus mintákat mind ritmus, mind hangmagasság tekintetében. A limitált transzpozíciós lehetőségekkel rendelkező módusok határozzák meg harmónia- és dallamvilágát. Ezek olyan hangsorok, melyeket 12-nél kevesebbféleképpen lehet transzponálni. 1952-től kezdve Messiaen egyre inkább zenéjébe integrálta a madarak énekét. Hihetetlen pontossággal jegyezte le a madárcsicsergéseket, amik sokszor egész művek alapanyagául szolgáltak (Le merle noir). Az Egzotikus madarak c. műben Messiaen a keleti népek, a hinduk és a kínaiak ritmuselemeiből rendhagyó módon megalkotta saját ritmusvilágát, amelyben nem számol a hagyományos hangsúlyozással, kissé megnyújtja az egyes hangokat, és az így nyert szabad ritmusba helyezi a madárhang - földolgozás dallamát. Érdekessége még a műnek, hogy vonós hangszerek nem is szerepelnek benne, de a zongora és még inkább a különböző ütőhangszerek kiemelt szerepet kapnak. Legfontosabb kompozíciói - Tizenkét pillantás a gyermek Jézusra (1944, zongora), Chronochromie (1960, zenekar), Quatre études de rythme (1949-50, zongora), Des canyons aux étolies (1971-74, zenekar). Életművének kiteljesedése az Assisi Szent Ferencről írott opera (1983). Néhány művében, legszembetűnőbben a Mode de valeurs et d'intensités címűben, Messiaen a szerializmus technikájához fordul. Ezeknek a műveknek azonban nem tulajdonított akkora jelentőséget, mint amit a muzikológusok tulajdonítanak nekik. Elméleti írásai között fontos helyet foglal el a Technique de mon langage (2 kötet, 1944 és 1956). Tanítványa volt többek között Boulez, Stockhausen, második felesége, a billentyűs Yvonne Loriod, P. Henry, Amy és Barraqué. Ízelítő műveiből - videó:
|
A
20. századi programzenét megújító zeneszerzők közül figyelemre méltó a
mélységesen Isten-hívő, római katolikus ornitológus. Avignonban született
Cécile Sauvage költőnő és Pierre Messiaen angoltanár, Shakespeare-műfordító
idősebb gyermekeként. 11 évesen vették fel a párizsi Conservatoire-ba, ahol
Marcel Dupré tanította orgonálni és improvizációra, valamint Paul Dukas
növendéke volt zeneszerzés tanszakon. Már gyermekkorában is érdeklődött a
természet iránt. Ennek hatását jelzik a korai művekben megjelenő
madárdal-idézetek. 1931-től haláláig (azaz 61 évig) a párizsi Sainte-Trinité
templom orgonistája volt. 1936-39 között az École Normale de Musique és a
Schola Cantorum tanára. A második világháborúban besorozták katonának,
fogságba esett és egy hadifogolytáborba került. Itt írta egyik leghíresebb
művét (Quatuor pour la
fin du temps), melynek
bemutatója is a táborban volt, 1941-ben. 1932-ben feleségül vette a hegedűs
és zeneszerző Claire Delbos-t, aki hosszú betegség után 1959-ben meghalt.
Két évvel később Messiaen Yvonne Loriod-val kötött házasságot, aki
zongoristaként zongoraműveinek hiteles tolmácsolója és ihletője volt.
1941-től 1978-ig a párizsi Conservatoire tanára lett (1942-től zeneelmélet-,
1947-től zenei elemzés tanár, majd 1966-tól zeneszerzést oktatott).
Vendégoktatóként 1947-ben Budapesten is tanított. 1950-53-ig Darmstadtban
vendégprofesszorként működött. 1956-58-ig összegyűjtötte és rendszerezte
Franciaország madárdalkincsét. Japánban, valamint Észak- és Dél-Amerikában
is tartott előadásokat. 1992-ben Párizsban halt meg. Zenei nyelve
félreismerhetetlenül egyedi, műveit mély áhítat, erő és tisztaság hatja át,
zenéjét mély vallásossága határozza meg. Műveinek témaválasztása gyakran
teológiai kérdések köré szerveződik. Zeneszerzési stílusában erőteljesen
megmutatkoznak a hindu és görög ritmika, a népzene, a gregorián, illetve az
idő és időtartam elméletének hatásai. Zenéjének jellemzője a mesterséges
skálák (modusok) és ritmikai képletek használata, szövegek átalakítása
zenévé.
