Felix Mendelssohn-Bartholdy

német zeneszerző, zongoraművész, karmester
(1809-1847)

Hamburgban született, szerencsés körülmények között, egy dúsgazdag családban. Nagyapja korának neves humanista gondolkodója, apja pedig egy híres berlini bankház megalapítója. Szüleinek 4 gyermeke közül Felix a második. A család 1811-ben Berlinbe költözött, áttért az evangélikus hitre, és nevét – hogy megkülönböztesse magát a család zsidó hiten maradt ágától – Mendelssohn-Bartholdyra változtatta. A gyereket nívós házitanítók oktatták, például Heyse, az elismert nyelvész. A festésre Rösel oktatja, a zenei nevelés Zelter kezében volt. Zongorázni Ludwig Bergertől, hegedülni Eduard Reitztől tanult. A politikai liberalizmus vonzásába került, szellemileg és művészileg egyaránt felvilágosult légkörű családnál megfordult többek közt Heinrich Heine is. Mendelssohn, akit a maga korában gyakran hasonlítottak Mozarthoz, 9 évesen lépett fel először mint zongorista, 12 éves korától már rendszeresen komponált. A zene mellett Wilhelm von Humboldt hatására az irodalomban, nyelvekben is jártas lett. 1825-ben – Cherubini elismerő szavai hatására – eldőlt a sorsa: zeneszerző lesz. Ettől kezdve opus-számmal látja el műveit. 17 éves, amikor már teljes művészi érettségről tesz tanúbizonyságot, ekkor írja mindmáig egyik legnépszerűbb művét, a Nyitányt Shakespeare: "Szentivánéji álom" c. mesejátékához. A berlini énekakadémia igazgatója, Goethe barátja révén 1821-ben megismerkedhetett a költőfejedelemmel, akivel levelezett. A Mendelssohn-ház vasárnapi hangversenyein fedezte fel Johann Sebastian Bach muzsikáját. 1829-ben európai körútra indul. Anglia és Skócia után Weimar (itt találkozott utoljára Goethével), Nürnberg, München, Bécs és Pozsony következett. Ezután Itália városaiba látogatott: Velence, Firenze, Róma, Nápoly. Hosszabb időt töltött Párizsban, majd ismét Angliába utazott. Benyomásait zeneművekben örökítette meg: Olasz- és Skót-szimfónia, Skót szonáta, Hebridák-nyitány stb. 1832-ben tért haza, később Düsseldorfban vállalt városi zeneigazgatói állást. 1835-ben lipcsei meghívásra elvállalta a Gewandhaus-zenekar vezetését. Itt jól érezte magát, kibontakoztathatta mindazokat az értékeket, amiket a zenében fontosnak tartott. A zenekart Európa egyik vezető együttesévé, Lipcsét nemzetközi rangú zenei központtá fejlesztette. Händel-oratóriumokat, Schumann-szimfóniákat, Beethovent és Schubertet vezényelt. 1829-ben mutatta be a Máté-passiót, amivel elindította Bach németországi reneszánszát. A zenei utánpótlás biztosítására 1843-ban megalakult a lipcsei konzervatórium, az első ilyen német intézmény. A lipcsei évek alatt születtek nagyszabású oratóriumai, a Paulus, később az Éliás, és a Szentivánéji álomhoz írt nyitányát kísérőzenévé egészítette ki. Magánéletében biztos támaszra lelt feleségénél, Cécile Charlotte Sophie Jeanrenaud-nál, akit 1837-ben vett nőül, és aki öt gyermekkel ajándékozta meg. Életét a család és a lipcsei munka töltötte ki. Mindeközben azért utazgatott is, hangversenyeket adott Birminghamben, Frankfurtban és más városokban. A szász király "udvari karmester" címmel tüntette ki, Berlinbe hívták zenei vezetőnek, de Mendelssohn Lipcsében maradt. Írt azért műveket Berlinnek is, elsősorban színpadi zenéket. Szülei halála (1835, 1843) nagyon megviselte, egyre inkább befelé fordult, elfáradt. Az Éliás bemutatója után még eleget tett egy angliai meghívásnak. Kedves Fanny nővére is elhunyt, Mendelssohnon erőt vett a teljes depresszió, 1847-ben agyvérzés érte és meghalt.


gyermekként 1821 és jóval később 

Furcsa fintora a sorsnak, hogy – csakúgy, mint az általa újra felfedezett Baché –, az ő neve is csaknem feledésbe merült halála után, az életében kiadott 72 és 49 posztumusz műve közül is csak keveset mutattak be. Ehhez a Németországban erősödő antiszemitizmus éppen úgy hozzájárult, mint az az előítélet, amely szerint Mendelssohn muzsikája ugyan szép és elegáns, de "lapos". Reneszánsza 1959-ben kezdődött, amikor születésének 150. évfordulójáról emlékezett meg a világ. Mendelssohn zenei stílusa már a szülői házban kialakult. Itt szívta magába a barokk zene iránti szeretetet, a meleg családi szeretet, a tehetség gondtalan kibontakozása tette lehetővé, hogy már igen fiatalon, a legváltozatosabb zenei műfajokban, érett kompozíciókkal jelentkezzék. Már a Szentivánéji álom nyitányában (1826) megjelennek egyéniségének legjellemzőbb vonásai, amellyel – Carl Maria von Weber mellett – megalapozta a német zenei romantikát. Később a nyitány mellé kísérőzenét írt. A mű sajátos klasszikus, romantikus kétarcúságot mutat. Klasszikus a zenekar összetétele, a mű felépítése: szonátaforma. Romantikus a témaválasztás és a téma megragadásának módja, a zene erős ábrázoló hajlama. (A magas regiszterben elhelyezett moll karakterű, a vonóskaron sajátos zizegő hatást keltő zenei anyag érzékletesen simul a mesés színpadi kép hangulatához). A Nyitány a mesejáték 3 szereplőcsoportját varázsolja elénk: 1/főtéma - az első, gyors iramú, magas fekvésű téma Oberon, Titania és a tündérek világát idézi; 2/melléktéma - második, széles ívű dallam a szerelmeseké; 3/záró téma - a kissé vaskosan ható, esetlen mozgású harmadik téma az athéni kézműveseké. Zenekarának új atmoszférateremtő hangzásvilága még Webert is felülmúlja. Ezt igazolja az éjszakai tündér és mesevilág zenekari ábrázolása. Legnagyobb újítása talán a zenekar fafúvós hangszereinek kezelésmódja, például a Szentivánéji álom közzenéjében: a Scherzóban úgy táncoltatja a fafúvósokat, ahogyan senki azelőtt. További romantikus vonásai művészetének a barokk hagyományok tisztelete, az orgonamuzsika és a fúgaszerkezet reneszánsza, az úti élményeiből eredő tájköltészet. Egyik legfőbb eredetisége, hogy klasszikus külső keretbe foglalja a romantikus tartalmat. Zenéjében érzelmes dallamosság és könnyed játékosság vegyül. Szimfóniái tematikus és irodalmi kötődést mutatnak (Skót szimfónia 1842, Olasz szimfónia 1843). A természetfestő programnyitány jellegzetes romantikus műfaját képviseli a Hebridák (1830). Új műfajt teremt a Dalok szöveg nélkül 1830 és 1845 között zongorára írt sorozata. Maga két oratóriumot írt, az Éliást és a Paulust, mindkettőt bibliai szöveg nyomán. Angliai utazásai is hozzájárultak ahhoz, hogy Éliás (1846) c. művével a 19. századi oratórium jelentős képviselőjévé vált. Hegedűversenye (e-moll, 1841-44), jól szemlélteti a romantikus zene határtalanul áradó dallambőségét, a dallam gazdag romantikus hegedűirodalom máig egyik legüdébb alkotása.

Ízelítő műveiből - MIDI: