francia
zeneszerző Vidéki kereskedő családba született, zenét már Párizsban tanult, életének fő színhelye a francia főváros volt. Apja mezőgazdasági céget vezetett, mint agrármérnök, híres fia a második házasságából született. Édesanyja – Massenet elmondása szerint – igazi feleség és anya, elsősorban neki volt gondja arra, hogy Massenet zenei nevelését is biztosítsa. Jól zongorázott, sőt még zenét is szerzett. Erre sokkal több ideje maradt akkor, amikor férje nyugdíjba vonult, ők maguk pedig fiúk után Párizsba mentek. Mikor Massenet-t felvették a Conservatoire-ba, már teljesen világos volt, hogy csak és kizárólag zenei pályán fog dolgozni. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 1859-ben megnyerte a Conservatoire zongoraversenyét, majd 3 évvel később második díjat kapott a szolfézs- és ellenpontversenyen. Ambroise Thomas zeneszerzés osztályába került, tanáráról egész életében tisztelettel beszélt. Massenet nemcsak zongoratanárként tartotta fenn magát, hanem színházi munkát is vállalt: a Théâtre Lyrique zenekarában timpanizott. Ezt az állását 4 évig töltötte be, így alkalma volt közelebbről is megismerkedni a korszak francia operáival. Mély nyomokat hagyott benne az az előadás, amelyen Berlioz vezényelte a "Krisztus gyermekkora" című művét 1855-ben, hasonló hatással volt rá, amikor Wagnert láthatta dirigálni 1860 februárjában. Mindezen élmények ellenére viszonylag későn fogott komponáláshoz. 1861-ben kiadott egy Bravúrfantáziát (Meyerbeer dallamaira), egy évvel később már készen állt, hogy megpályázza a Római díjat. Akkor nem járt sikerrel, de egy évvel később már nyerni tudott David Rizzio című kantátájával. Két évet töltött Itáliában, sokat utazott, keveset komponált. Találkozott Liszttel, rajta keresztül egy fiatal francia nővel, Mlle de Sainte-Marie-val, aki később a felesége lett. Ösztöndíjának legfontosabb darabja a Requiem volt, ezen felül komponált még dalokat, egy zenekari szvitet és belekezdett egy szimfóniába is. Amikor 1866-ban visszatért Párizsba, megélhetését tekintve maradtak a zongoraórák és a komponálás. Írt jó néhány divatos dalt és zongoradarabot. Októberben feleségül vette Ninont (ez volt felesége beceneve), a házasságból két gyermek született. Az első egyfelvonásos (sikertelen) operája bemutatására 1867-ben került sor az Opéra Comiqueben (Esmeralda Itáliában címmel, nem maradt fenn). Eleinte úgy tűnt, az operaházak zárva maradnak előtte. Amikor Massenet vett részt operai versenyeken, soha nem nyert. Csajkovszkij és Gounod elismerését a drámai Mária Magdolna című oratóriumával vívta ki. A francia-porosz háborúban katonaként szolgált, így ez idő alatt nem komponált, de a háború 1871-es befejezése után visszatért eredeti hivatásához. A Magyar jelenetek című művét további szvit követte. A jelentősebbek közé a Scenes pittoresques 1874-ben, Scenes dramatiques, egy évvel később és a Scenes napolitaines 1876-ban sorolható. Massenet viszont számos művét megsemmisítette.
Bár sikert ért el A Lahore királyával (Palais Garnier, 1877), és 1878-tól kinevezték a párizsi zenekonzervatórium zeneszerzés professzorává, Massenet többre vágyott. Négy felvonásos Don César de Bazan című vígoperájával sem törte át a közöny falait, mindössze 13-szor játszották. Mindettől függetlenül színpadi alkotásai megalapozták hírnevét, nemcsak Franciaországban, hanem Itáliában is elkezdtek figyelni rá. Ricordit lenyűgözte, annyira, hogy megbízást is adott számára. Flaubert nemrég megjelent művét, a Heródiást ajánlotta figyelmébe, barátja, Hartmann pedig azonnal kapcsolatba lépett Paul Milliet szövegkönyvíróval. Massenet 1878 őszén kezdte meg a munkát, pontosan abban az esztendőben, amelyben professzori kinevezésének köszönhetően, már megkérdőjelezhetetlen zenei tekintélynek számított Franciaországban. 1879-ben fejezi be az operát, de Vaucourbeil, az Opéra igazgatója azonnal visszadobja, mondván a bibliai és a szerelmes témák ilyetén keveredése nem ízléses. Massenet nem esett kétségbe, valószínűleg azért sem, mert a brüsszeli Théâtre de la Monnaie lecsapott a darabra. A premier 1881-ben volt, amelyet azután számos más országban is megtartottak. Írt még két szvitet, majd egy teljesen más operai tervvel kezdett foglalkozni. A szövegkönyvet egyrészt Henri Meilhac (Offenbach egyik bevált szövegírója) és Philippe Gille jegyezte, alapjául pedig Prévost regénye, a Manon Lescaut szolgált. 1882 márciusában kezdett dolgozni rajta a komponista, és az év vége felé már el is készült a munkával. A bemutatóra ennek ellenére csak 1884-ben került sor: januárban, az Opéra-Comique-ban vitték színre a darabot. A siker akkora volt, hogy egy csapásra a világ legjobb operakomponistáinak sorába számított. A következő 28 évben még 20 operával gazdagította a francia opera irodalmát, melyek közül a legnagyobb sikert még az 1892-es Werther és az 1894-ben megírt Thais hozta meg számára. Későbbi említésre méltó operája még a Don Quichotte, amelyet Monte-Carlóban, 1910-ben adtak elő a legendás orosz basszista, Fjodor Saljapin címszereplésével. Más műfajokban jóval kevesebbet írt. Operái mellett komponált szvitkoncerteket, balettzenéket, oratóriumokat és kantátákat, valamint hozzávetőlegesen kétszáz dalt is. Néhány művének énekhang nélküli változata széles körű népszerűségnek örvend és gyakran játsszák, ilyen például a Méditation réligieuse a Thais című operából, amely zenekarral kísért hegedűszóló, de ilyen az Aragonaise a Le Cid operájából és az Élégie zongoraszóló. Az utóbbi két művet gyakran zongoratanulók játsszák. Massenet életének nagy részében nem írt zenén kívül semmi mást. Sem újságcikket, sem tanulmányt, sem kritikát. Nem szerette az interjúkat, azt sem, ha a közönség előtt kellett beszélni darabjairól. 1911 februárjában viszont az Echo de Paris mégiscsak lehozott 5 cikket Massenet tollából, "Souvenirs de théâtre" címmel. A következő év őszén ugyanitt heti rendszerességgel jelentek meg visszaemlékezései, melyeket később könyv formájában is kiadtak. Minden hibája ellenére a korabeli francia operajátszás nagyszerű leírását adja ez a mű. Ízelítő műveiből - videó:
|