lengyel zeneszerző
Állandó állása egyetlen zeneakadémián sem volt. Rengeteg kurzust ás alkotóműhelyt vezetett Angliától Svédországon keresztül az USA-ig. Karmesterként is sokat turnézott, a legkiválóbb zenekarok élén. Tevékenységét díjak garmadával jutalmazták, több lengyel kitüntetést kapott, elnyerte az UNESCO Karmesteri díját, a Jean Sibelius-díjat, a Maurice Ravel-díjat, a Royal Philharmonic Society aranyérmét, többek között. Akadémiák nevezték ki tiszteletbeli professzorrá, például a londoni, a svéd, a New York-i, a hamburgi. Zeneszerzői tevékenységét több szakaszra osztják. Korai művei neoklasszikus hatást tükröznek. Az ötvenes évek Lengyelországában választhatott: az elnyomó rendszert szolgálja, vagy szinte elhallgat. Lutoslawski az utóbbi mellett döntött, és többnyire gyermekeknek és fiataloknak komponált, főként lengyel népzenei ihletésű zenét. 1957-ben kezdődött dodekafón periódusa (Öt dal, Temetési Zene – utóbbit Bartók Béla emlékére). Következő ciklusára az "irányított/vezérelt aleatorizmus" volt jellemző. Ez nagy ritmikai szabadságot jelentett az előadónak, míg a hangmagasság és a harmónia adott volt. Ebben a korszakában legfontosabb művei a Vonósnégyes, a Második szimfónia, a Csellóverseny, Prelúdium és fúga tizenhárom vonós hangszerre, Mi-Parti, Novelette. A harmadik trend kísérletező művészetében a "lánctechnika", mely önálló zenei "cselekmények" sorozatát jelentette: Chain 1 (zenekarra), Chain 2 (hegedű és zenekar párbeszéde), Chain 3 (zenekarra). Legszívesebben vokális és szimfonikus műveket komponált. A zene számára az abszolút művészet volt. Alkotói stílusa tökéletesen független és egyéni, egyszerű, fegyelmezett, az "intellektuális érzelem" jellemzi. Új zenei nyelvet fejlesztett ki, ami egyszerre költői, kifinomult és képzelet gazdag. Ízelítő műveiből - videó:
|
Varsóban
született és ugyanitt halt meg 1994. február 7-én. A kelet-európai
avantgarde jeles képviselője volt. Családja 1915-ben Moszkvába költözött, és
csak 1918-ban tértek vissza Varsóba a bolsevik forradalom elől, melynek
édesapja és nagybátyja is áldozatul esett. Hat éves korban kezdett zenét
tanulni, először zongorázni, Helena Hoffmann-nál, Jozef Smidowicznál és
Artur Taube-nál. Később hegedült is, tanára Lidia Kmitowa volt. Ezalatt az
idő alatt a varsói Báthory Gimnázium matematika-természettudomány szakos
hallgatója volt. Négy évig zeneelmélet és zeneszerzés tanulmányokat
folytatott Witold Maliszewskinél, ekkor kezdett komolyabban komponálni.
1933-1937 között végezte tanulmányait a Varsói Konzervatóriumban. 1936-ban
diplomázott zongorából, és 1937-ben zeneszerzésből,
Requiem
című művével. Ezt szoprán hangra, zenekarra és vegyes karra írta. 1931 és
1933 között a varsói egyetemen matematikát is hallgatott. A
Szonáta
című művén kívül minden 1937 előtti szerzeménye elveszett a második
világháborúban. 1938-ban ugyan bemutatták
Szimfonikus variációk
című művét, de ígéretesen induló karrierjét a világháború kettészakította. A
megszállást Varsóban élte át, a lengyel földalatti mozgalom tagja volt, és
az ellenállóknak katonadalokat is komponált. Megélhetését bárzongoristaként
biztosította, Andrzej Panufnikkal együtt. Ebből a korszakból egyetlen műve
maradt fenn:
Variációk egy Paganini-témára,
amit két zongorára komponált. A háború után aktívabban alkothatott, mint
zeneszerző, szervező tevékenységet is vállalt. A Lengyel Zeneszerzők
Egyesületének is tagja volt, és részt vett a "Varsói Ősz" Nemzetközi
Kortárszenei Fesztivál szervezőbizottságának munkájában.
