Orlando di Lasso

franko-flamand zeneszerző
(1532-1594)

A németalföldi Mons (ma Belgium déli határvidékén található) városában született Lasso (eredeti nevén Roland de Lassus), a 16. század egyik legsokoldalúbb zeneszerzője, modora és alakja a reneszánsz világfi típusa. Gyermekkorában szülővárosának tomplomi kórusában énekelt, később Ferdinando Gonzaga szicíliai alkirály vitte magával a szép hangú fiút először Palermóba, majd Milánóba. A mutálás idején Nápolyban, majd Rómában vállalt állást, mint a lateráni Szent János-templom karnagya. Ezután újabb utazások következtek, bejárta Franciaországot és Itáliát, működött Antwerpenben, és Angliába is eljutott. Az 1556-57-es esztendők fordulóján V. Albert herceg a müncheni udvar zene együtteséhez szerződtette. A müncheni Capella Európa legnagyobb együttese volt, a század 70-es éveiben 61 főt számlált. Ebből 40 fő alkotta az énekkart, a többiek hangszeres muzsikusok voltak. Lassus feladata kezdetben a fiúénekesek tanítása volt. 1563-tól már a teljes együttes vezetője, az udvari s az egyházi zene legfőbb irányítója. Vezetése alatt az itteni zenei élet európai hírűvé vált. Hírneve állandóan nőtt, művei egymás után jelentek meg. 1570-ben birodalmi nemességet kapott, majd 1574-ben a pápa aranysarkantyús vitézzé avatta. Müncheni működését többször szakították meg rövidebb-hosszabb ideig tartó utazások (Velence, Párizs, Róma stb.). Színes egyéniség volt, akitől mint a levelei is tanúsítják - a humor sem állt távol. Ennek ellenére 1590-ben súlyos depressziós állapot lett úrrá rajta, 1594-ben meghalt, alig néhány hónappal Palestrina halála után. Pályafutása alatt 52 misét, 100 magnificatot, 1200 motettát, 230 madrigált, 146 chansont, összesen több mint 2000 művet szerzett. Jelszava: Ne legyen nap alkotó munka nélkül! Nem volt nagy zenei újító, de minden zenei műfajban otthon érezte magát, rendkívül sokoldalú komponista volt. Számos stílust tett magáévá, flamand, francia, német hatásokkal ötvözve azokat. Érzéke volt a humor iránt, chansonjaiban tudott könnyed és szabad szájú lenni, madrigáljai olaszosak (legismertebb a Zsoldos szerenád), kórusdalai németek, motettáiban misztikus volt. Az életszerűség, emberközelség egyházi művei érett alkotói korszakában keletkeztek, az 1560-as években, a bajor hercegi udvarnál. Egyházi zenéjének csúcspontját a motetták (egyházi szövegek több, váltakozó szólamú, énekes feldolgozásai) jelentik. Már 23 éves korában az Antwerpeni Motettás könyvben megjelent darabok is meglepően érett stílussal bírtak: a fiatal zeneszerző szerencsés kézzel ötvözte bennük a németalföldi polifónia bizonyos elemeit az újabb, szabadabb itáliai törekvésekkel. Az egyes témák jellegét a szöveg jellege határozza meg, megformálásukban inkább szillabikusak (szótagonként egy-egy hang), mint melizmatikusak (egy szótagra énekelt dallam, több hang). Az imitációk fontos eszközt képeznek a zenei folyamatban, de a kontrasztokon alapuló ellenpontstílus lehetőségeivel is sűrűn él. Kísérletező törekvések is megfigyelhetők nála. Már a fentebb említett gyűjtemény darabjai között is, de főleg az azt követő motettasorozatában, a Prophetiae Sibyllarumban (Szibillák jóslata) a harmóniakapcsolások olyan újszerű módjaival találkozunk, amelyek merész, expresszív fordulatokkal bővítik a hangzásteret. Lassus szándéka itt s más hasonló esetekben a szövegi fordulatok minél hatásosabb kiemelése volt.

Ízelítő műveiből - MIDI: