magyar
zeneszerző, zongoraművész
1998-ban megkapta a zenei Nobel-díjként számon tartott Ernst von Siemens Stiftung díjat, illetve másodszor is oda ítélte neki az osztrák kormány az európai komponistáknak járó nagydíjat. Ezután ismét meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe. A következő évben különböző francia zenei intézmények-fesztiválok hívták meg egy két éves párizsi tartózkodásra (Ensemble InterContemporain, a párizsi Conservatoire, a Cité de la Musique és a Festival d´Automne a Paris). Még ebben az évben megkapta a Tudományért és Művészetért érdemérmet Berlinben, 2000-ben pedig a John Cag-díjat New Yorkban. 2001-ben tiszteletbeli tagjává választotta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia, valamint ebben az évben megkapta a Hölderlin-díjat is a Tübingeni Egyetemtől. A következő évben feleségével Franciaországban, Bordeaux közelében telepedtek le. 2006-ban nyolcvanadik születésnapja alkalmából a zeneszerzőt egy ötnapos fesztivállal köszöntötte a Budapest Music Center majd megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét - április 20-án a Louisville University Grawemeyer Díjjal is kitüntette. 2010-ben elnyerte a Zürichi Fesztivál Díját. Kurtág Györgyöt a zenei élet az egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzőként tartja számon, aki elsősorban a kamarazene területén tudta kibontakoztatni tehetségét. Igazán újat kamarazene darabjaival alkotott. Művészete Bartók zenéjéből indult ki, de nagy hatást gyakorolt rá az osztrák zeneszerző, Anton Webern impresszionista hangzásvilága is. Műveire jellemző nagy koncentráció, az eszközök és a formavilág tömörsége. A zeneszerző mindig is szerette az irodalmat, így több híres költő-író munkáit is megzenésítette: Négy dal Pilinszky János verseire, A megboldogult R. V. Truszova üzenetei (Dalos Rimma orosz nyelvű verseinek megzenésítése), József Attila-töredékek, Nyolc kórus Tandori Dezső verseire, Kafka-töredékek. A nemzetközi hírnevet az 1981-ben bemutatott A boldogult R. V. Truszova üzenetei című kamarazenekar-kíséretes, orosz nyelvű dalciklusa hozta meg számára. Ezt követően az 1980-as években a közép-európai zenei örökség új aktualitását teremtette meg. Legismertebb alkotásai között tartják számon az 1973–1976 között komponál Játékok zongorára című, négy füzetből álló sorozatot. A négy füzetben található darabok a Mikrokozmoszhoz hasonlóan, a zongorán tanuló növendékeket egyre nagyobb technikai nehézségek elé állítják. Kurtág túl nyolcvanadik élet évén, még mindig aktívan dolgozik: 2009-ben mutatták be az amerikai magyar kulturális évadra komponált új művét, Anna Ahmatova verseire írt dalciklusát. Ekkor adta elő feleségével közösen, a washingtoni Kongresszusi Könyvtár felkérésére írt, Bartók előtt tisztelgő másik új művét is. A mindenütt a barátságos, szerény jelzőkkel illetett zeneszerzőről azt tartják, rettentő kíváncsiság és tapasztalat-éhség jellemzi. Mindent meg akar ismerni, mindenről tudni szeretne, és mindennel megpróbálkozik. Rengeteget dolgozik, állandóan az újat, az érdekeset, az egyedit keresi, de ugyanakkor visszanyúl a klasszikusokhoz, hogy belőlük merítsen sosem hallott, csak rá jellemző dallamokat. Élete során többször előfordult, hogy hosszú hónapokig vagy akár évekig nem tudott komponálni. Bénult időszaknak nevezi ezeket a periódusokat, amelyek azonban nem teltek eseménytelenül, hiszen tanított, utazott, zongorázott. És élt. Párizsban, Berlinben vagy éppen Budapesten, ahol nemcsak a zenébe, hanem a kultúra más területeibe is ugyanolyan szenvedéllyel és kíváncsisággal vetette bele magát. Műveiben szereti a nagy ellentéteket, a lenyűgöző élményeket, az összetett hatást és az impulzív hangzást. Kurtág azt állítja, életében két művéről volt határozott elképzelése: az egyik a Berlinben elkezdett Huszonnégy antifónia, amelyből végül három változat készült, a másik pedig a Zongoraverseny első tétele. Számára a zeneszerzés azt jelenti, hogy a mű magától építkezik, ő dönti el, hol áll meg és mikor halad tovább. Előfordul, hogy az évekre félretett darabok egyszer csak "beindulnak" - az egészen szépen kezdődő művek pedig hirtelen megmakacsolják magukat. Kurtág Györgynek milyen a jó zene? - "Minden zene jó, amelyben érezni lehet a teljes személyes elkötelezettséget. Legyen szó akár operettről vagy Jimi Hendrixről..." Ízelítő műveiből - videó:
|
A
romániai Lugoson született zeneszerző már 5 éves korában zongorázni tanult,
felsőfokú zenei tanulmányait Temesváron kezdte. Itt Kardos Magda (Bartók
tanítványa) volt a zongora-, Max Eisikovits pedig a zeneszerzés tanára.
1946-ban aztán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke lett, ahol
Kadosa Pálnál zongora tudását, Veress Sándornál és Farkas Ferencnél
zeneszerzési ismereteit mélyítette el, valamint Weiner Leó kamarazene óráit
látogatta. 1951-ben szerezte meg zongoraművészi és kamarazenei diplomáját, 4
évvel később pedig lediplomázott zeneszerzésből is. Még ebben az évben
Erkel-díjjal tüntették ki. Az 1957-1958-as párizsi tanulmányútja, ahol
Marianne Stein tanítványa volt és rendszeresen látogatta Darius Milhaud és
Olivier Messiaen óráit is, fordulatot hozott pályáján: megismerkedett a
nyugat-európai irányzatokkal és megalapozta saját, a kifejezés maximális
tömörítésére törekvő stílusát. A következő évtizedben mindössze néhány
kamaraművet komponált, amelyek közül kiemelkedik a
Vonósnégyes
(1959) és a
Bornemisza Péter mondásai
(1963-1968). Magyarországra visszatérve 1960-tól kezdődően 8 éven át volt az
Országos Filharmóniai Társaság korrepetitora. 1967-ben aztán a Zeneakadémia
zongora-, majd kamarazene-tanára lett. Többek között tanítványai voltak
Kocsis Zoltán és Schiff András is. 1971–1972 között egy évet
Nyugat-Berlinben töltött a DAAD Művészprogramjának keretein belül. Nem
sokkal hazaérkezése után, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1986-ban úgy
döntött, hogy elhagyja a Zeneakadémiát, de 1993-ig még korlátozott számban
tartott órákat az intézményben. A következő évben tagjai közé választotta a
müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és a Berlini Művészeti akadémia. Még
ebben az évben megkapta a Pierre Monacoi Herceg Alapítvány zenei díját,
valamint a Herder- és Feltrinelli-díjat is. Ezután két évre meghívták a
berlini Wissenschaftskollegbe, itt a Berlini Filharmonikusokkal dolgozott.
1994-ben aztán további két kitüntetést ítéltek oda neki: az osztrák
kormánytól megkapta az európai zeneszerzőknek járó nagydíjat, valamint Denis
de Rougemot-díjat az Európai Fesztiválok Szövetségétől. A következő évet
Bécsben töltötte, ahol komponálási felkéréseknek tett eleget és
mesterkurzusokat tartott a Konzerthausban. 1996-ban ismét megkapta a
Kossuth-díjat. Még ebben az évben meghívást kapott a Sociéte Gaviniés-tól, a
hágai Royal Conservatorytól, az utrechti Muziekcentrum Vredenburg-tól, az
amszterdami Concertgebouw NV-tol, a Nederlandse Operától, a Schönberg
Ensemble-tól, az Asko Ensemble-tól, az Orlando Quartettol, az Osiris Triótól
és a Reinbert de Leeuwtol, hogy két évig Hollandiában dolgozzon.
