A
litvániai Vilniusban született egy, a napóleoni háború idején sebesülése
után, 1812-ben Oroszországban maradt francia katona, Antoine Cui
(oroszosított alakban Anton Leonardovics Kjui) és egy elszegényedett litván
nemesi családból származó anya, Julia Gucewicz utolsó, ötödik gyermekeként.
Egyik bátyja Alexandr, híres építész lett. Iskolai évei alatt megtanult
oroszul, franciául, litvánul és lengyelül. Ez idő alatt tanult meg
zongorázni is. Szülővárosában a legalaposabb zenei képzést az 1840 és 1858
között ott élő Stanislaw Moniuszkótól kapta. A gimnáziumi tanulmányait már
nem szülővárosában fejezte be, 1850-ben Szentpétervárra küldték, ahol a
Központi Mérnöki Tanintézet (jelenleg Katonai Műszaki Egyetem) diákja lett.
Itt zászlósi rendfokozattal végzett 1855-ben, és beiratkozott az I. Miklós
Mérnöki Akadémiára (ma: Katonai Műszaki Egyetem), ahol két évvel később
hadmérnökként és hadnagyként végzett. Ezután tanári állást vállalt és
először a topográfia, majd az erődítés oktatója, később (1880-ban)
professzora lett. Tanítványa a Romanov-ház számos tagja, köztük II. Miklós
cár. 1906-ban ezredesi rangot kapott. Tanulmányai idején kapcsolódott be a
főváros zenei életébe, a zenében autodidaktának számított. Állandó
látogatója volt a cári operának. 1856-ben ismerkedett meg Balakirevvel és
szoros barátság alakult ki köztük. Zenei képzettsége is e barátság révén
fejlődött a legtöbbet. Alighanem Balakirev segítségével hangszerelte első
nagyobb műveit, valamint első operáját (A
kaukázusi fogoly), és
részt vett az
Orosz ötök
csoportjának alapításában (1862, Balakirev, Borodin, Kjui, Muszorgszkij és
Rimszkij-Korszakov), ő fogalmazta meg annak kiáltványát is. Barátjuk,
Sztaszov, a kor elismert zenekritikusa a Hatalmasok kis csoportjának
nevezte őket. A csoport tagjain kívül nagy hatással volt zenéjére
Dargomizsszkij és Glinka munkássága. 1858-ban feleségül vette Malvina
Rafailovna Bamberget, aki Dargomizsszkij tanítványa volt. Két gyermekük
született: Ligyija és Alekszandr. Ligyija amatőr énekesnő, Alekszandr pedig
országgyűlési képviselő az októberi forradalom előtt. 1864-től kritikákat és
zenei beszámolókat írt orosz, belga és francia lapokba. Szentpéterváron halt
meg 83 éves korában. Először felesége (1899-ben hunyt el) mellé temették a
szmolenszki evangélikus temetőbe, majd 1939-ben mindkettejüket újratemették
a szentpétervári tyihvini temetőben az Ötök többi tagja mellé.
fiatalon, 1870 és később, 1913
1859-ben mutatták első művét a
Scherzo-t (Op. 1) Anton
Rubinstejn vezényletével, tíz évvel később pedig színpadra került első
operája, a Heine tragédiája nyomán írt
William Ratcliff.
Kortársa, Liszt Ferenc elismerően nyilatkozott erről az operáról, ezért Kjui
könyvét a
La musique en Russie-t (Az orosz zene)
és
Zongoraszvitjét
(Op. 21) is neki ajánlotta, a
Tarantella zenekarra
(Op. 12) című műve pedig Liszt egyik zongoradarabja alapján készült. 1896 és
1904 között az Orosz Birodalmi Zenei Társaság szentpétervári csoportjának
vezetője, majd 1904-től az egész társaság tiszteletbeli vezetője. Külföldön
is számos zenei társaság választotta tiszteletbeli tagjai közé. Művei nem
váltak olyan ismertté, mint az Ötök többi tagjának zenéi, de az orosz népi
karakter, a Glinka által kezdeményezett törekvés a népdal nemzeti zenévé
emelésére nála is megtalálható. Színpadi darabokat (operákat), kórus számára
írott műveket, zenekari, kamara-, zongoramuzsikát, valamint dalokat
komponált.
Operái
A kaukázusi fogoly (Puskin nyomán; első változat: 1857-59, második változat:
1881-82; bemutató: 1883)
A mandarin fia (vígopera; 1859; bemutató: 1878)
A hó vitéz (gyermekopera; 1905)
A kalóz (vígopera; librettó: Jean Richepin; 1888-89; bemutató: Párizs, Opéra
Comique, 1894. január 22)
A kapitány lánya (Puskin nyomán; 1907-08; bemutató: 1911)
A szaracén (id. Alexandre Dumas VII. Károly című drámája nyomán; 1896-98;
bemutató: 1899)
Angelo (Victor Hugo nyomán; első változat: 1871-75, második változat: 1900;
bemutatók: 1876, 1900)
Bolond Istók vagy Bolondoska Ivanuska (gyermekopera; librettó: Dolomanova,
népmesei alap, 1913)
Csizmás kandúr (gyermekopera; Charles Perrault nyomán; 1913; bemutató: 1915)
Piroska és a farkas (gyermekopera; Charles Perrault nyomán; 1911)
Lakoma pestis idején (Puskin nyomán; 1895–97, bemutató: 1900)
Mademoiselle Fifi (Guy de Maupassant nyomán; 1902-03; bemutató: 1903)
Mateo Falcone (Prosper Mérimée nyomán; 1906-07; bemutató: 1907)
Mlada (balett-opera; Kjui, Borogyin, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij és
Minkusz közös műve; 1872; töredék, nem mutatták be)
William Ratcliff (Heinrich Heine nyomán; 1861-68; bemutató: 1869. február
26, Mariinszkij Színház).
Ízelítő műveiből - videó: Hegedű és zongora
szonáta