magyar
zeneszerző, zongoraművész
A háborút követő években az új zenei intézményrendszer egyik legaktívabb közszereplőjévé vált. Már 1945-től a Zeneakadémia zongora tanszakának tanára, később vezetője lett. A Művészeti Tanács elnökhelyettese (1945-49 között), a Magyar Zeneművészek Szövetségének elnökségi tagja (több ízben elnöke is), a Szerzői Jogvédő Hivatal és a nemzetközi szerzői jogi testület zenei bizottságának (CISAC) elnöke. A Londoni Royal Academy of Music tb., a Deutsche Akademia der Künstel tagja. Zongoraművészként elsősorban a kortárs zene tolmácsolását tekintette fő hivatásának. Több mint félévszázados pedagógiai múltja során zongoraművészek generációit (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Jandó Jenő) nevelte. Zongorajátéka erősen emlékeztetett Bartók játékmódjára, előadásmódjára a telt hangzás és a lüktető ritmika volt a jellemző. Bár Kadosa alig két évtizede még a tömegdalok révén már az általános iskolákban is jelen volt, azóta csak elvétve hallani műveit. Zeneszerzői stílusát is elsősorban Bartók Béla és Kodály Zoltán határozta meg, de sok szempontból volt rá nagy hatással a korai avantgárd és a német neoklasszicizmus is. A magyar zeneszerző-nemzedék legmarkánsabb jelenségeinek egyike volt. 8 szimfóniát (op. 33, 1942; op. 39, 1948; op. 50, 1955; op. 53, 1959; op. 55, 1961; op. 62, 1966; op. 64, 1967; op. 66, 1968) és egy Kamaraszimfóniát (op. 10, 1929), négy zongora- (op. 15,1931; op. 47, 1953; op. 63, 1966), két hegedű-, brácsa versenyművet, versenyművet vonósnégyesre és kiszenekarra; két versenyművet hegedűre, brácsára, zenekarra; 1951-ben az Operaházban bemutatott (Jókai novellája alapján, Szabolcsi Bence szövegére) Huszti kaland c. két felvonásos operát komponált. Egyéb zenekari művei - Goriot apó, Modri sziklák (rádió-hangjátékok kísérőzenéje); Győztesek (dráma kísérőzenéje, 1951); Becsület és dicsőség (film kísérőzene, rendező: Gertler Viktor, író: Örkény István, 1951); Zenekari darabok - Gyászóda (1945); Március nyitány; Mezei csokor; Concertino; Szimfonietta; Sérénáde; két divertimentó. Kamarazenéi - szólóhegedű-szonáta; hegedű-zongoraszonáta; vonóstrió; fúvósötös; zongoratrió; három vonósnégyes (op. 22, 1935; op. 25, 1936; op. 52, 1957); négy zongoraszonáta. Vokális művei - Irren ist Staatlich – "Lehrstück" szólóhangra, kórusra és zenekarra (op. 17, 1931), kantáták, kórusművek, tömegdalok, dalok. 1983. március 30-án halt meg Budapesten. Ízelítő műveiből - videó:
|
Veisz
Pál néven, a ma Szlovákiához tartozó Léván született. Édesapját korán
elveszítette, ezért kisiskolás éveit a közeli Nagyszombaton töltötte a
nagyszülőknél, itt tette meg első lépéseit a zongora mellett is. 1918-ban
édesanyja újra férjhez ment, a családjával Budapestre költöző 15 éves
fiatalember ezúttal komolyan belevágott a zenei tanulmányokba: előbb Pál
Ilona zongoraóráit látogatta szorgalmasan, majd három évvel később a
Zeneakadémián már a kor legnagyobb hazai muzsikusaitól leste el a zongorázás
(Székely Arnold, Keleti Lili), a kamarazene (Weiner Leó), és a zeneszerzés
(Kodály Zoltán) fortélyait. A "Sturm und Drang" - korszakát élő ifjú
Kadosa azonban nem érte be a muzsikával: festeni és rajzolni tanult,
valamint az irodalmi élet szereplőivel is szoros kapcsolatokat ápolt (Berény
Róberttel, Bortnyik Sándorral, Dési Huber Istvánnal, Sugár Andorral, Pátzay
Pállal és Goldmann Györggyel). Zongoraművészként 1923-ban lépett először a
nyilvánosság elé. Még nem volt 20 éves, amikor
I. zongoraszvitjével
zeneszerzőként is bemutatkozott Budapesten, amit 1925-ben követett két
művének berlini bemutatója. A főiskolán 1927-ben szerezte meg diplomáját.
1927-től (1943-ig) a két világháború közötti időszak legendás hírű – s épp
Kadosa születésének évében alapított – intézetében, a Fodor Zeneiskolában
tanított zongorát: az itt töltött másfél évtized pedagógiai tapasztalatai
majd évtizedekkel később, a Zeneakadémia tanszakvezető tanáraként hozták meg
igazi gyümölcsüket. 1928-ban megalapította a Modern Magyar Muzsikusok
zeneszerzőcsoportot, amely hamarosan beolvadt az Új Magyar Zenei
Egyesületbe. Ez utóbbi az 1930-as években az Új Zene Nemzetközi Társasága
tagjaként tevékenyen munkálkodott a modern zene terjesztésén, kapcsolatot
tartott fenn a legfontosabb európai kortárs zenei rendezvényekkel is. Első
önálló szerzői estjét (1933. május 2-án) az ÚMZE keretében rendezte; az
egyesület vezető egyénisége volt számos hangversenyen játszotta saját
műveit, sikerre vitte hazai és külföldi kortársai alkotásait. Első
nemzetközi sikerét is
I. zongoraversenyével
aratta Amszterdam fesztiválján, 
