magyar
zeneszerző
Stílus és forma tekintetében Goldmark zenéje szerencsés és egyéni ötvözete mindannak, amit a romantikus zene megteremtett. A pátosz és a forró lírai hangvétel, valamint a konvenciókhoz való kötődés és a kísérletező kedv kontrasztja jellemzi. Műveiben érződik kitűnő zenei humora, hangszínező fantáziája és gazdag dallamvilága. Kései műveit erősen nosztalgikus hangvétel hatja át. Számos magyaros jellegű művet írt, ezek nem tartoznak legsikeresebb darabjai közé. Egyes kamaraműveibe és zongoradarabjaiba verbunkos motívumokat épített be, amelyek megkapó erővel hatnak. Vonzódott a programzenéhez is, irodalmi ihletésű műveit leszámítva gyakran adott címet saját alkotásainak. Nem írt túl sok zenedarabot, de életműve szinte valamennyi zenei műfajra kiterjedt. Egész munkásságán az opera, a drámai zene vonala húzódik végig, ezért ma elsősorban mint operaszerzőre emlékeznek rá, noha operái közül ma már csak a Merlint (1886) és a Sába királynőjét szokták elővenni német nyelvterületeken. A Sába királynője nagyopera, a Merlin zenedráma, A házi tücsök (1896) meseopera és a Téli rege (1908) lírai dalmű nevezhetőek legsikeresebb darabjainak. Szimfonikus műveiben is elsősorban a színpadi beállítottság, a drámai kifejezőkészség uralkodik, egésze dramatikus programzene. A Berlioz - Liszt-féle programszimfóniát és szimfonikus költeményt vitte tovább. Két szimfóniája közül az első már címével (A falusi lakodalom, 1876) és tételeinek elnevezésével is egy kész programot ad. Hangversenynyitányai lényegében szimfonikus költemények. Nagy zenekari műveit romantikus tartalom és többé-kevésbé klasszikusan kötött forma jellemzi. Általában jellemző volt rá a tragikus, patetikus témaválasztás és a színes és virtuóz hangszerelés. Az operák és a szimfonikus művek mellett a kamarazenei darabok adják a zeneszerző pályájának kezdő és záró szakaszát. Első fennmaradt művei mind kamaradarabok, utolsó befejezett alkotása eredetileg zongoraötös. Operákon kívül főbb művei - Szvit Op. 11. (hegedűre-zongorára; 1864); Sakuntala nyitány (1865); Hegedűverseny (a-moll Op. 28); Zongorás kvintett (B-dúr, Op. 30.); Penthesilea nyitány (1879); Tavasszal (nyitány, 1888); Zrínyi (szimfonikus költemény, 1903); Ifjú éveimből (nyitány, 1912); Zongorás kvintett (Desz-dúr, 1914). Ízelítő műveiből - videó:
|
Zsidó
származású, német anyanyelvű magyar–osztrák zeneszerző, hegedűművész és
zenepedagógus. Szegény kántor család gyermeke volt, zenei tanulmányait
édesapja egyik énekes kollégájánál kezdte 1842-ben, aki hegedülni oktatta
Sopronban. 1844-ben Bécsben a Konzervatóriumban Josef Böhm tanítványa lett
1848-ig. Muzsikuspályáját színházi hegedűsként kezdte. Az 1848/49-es
forradalom és szabadságharc idején Sopronban és Győrben működött színházi
zenészként. 1850-ben Budára szerződött, de csak két évet töltött el itt.
1852 után hét esztendőn át bécsi színházak (Josefstädter- és Carl-Theater)
zenekarában játszott, közben alkalma volt megismerkednie korának színpadi
muzsikájával; a színház, a dráma zenei követelményeivel és lehetőségeivel
ami későbbi operaszerzői működésére döntő hatással volt. Ez idő tájt főképp
kamaramuzsikát komponált. Első szerzői estjét 1857-ban tartotta Bécsben, két
évvel később pedig Pesten is bemutatkozott. Neve egyre ismertebbé vált,
különösen az osztrák fővárosban, ahol véglegesen letelepedett. 1865-ben
mutatták be
Sakuntala
című nyitányát, amely meghozta neki a várva várt nemzetközi sikert. 1865-71
között komponálta élete fő művét, a
Sába királynőjét,
amelyet 1875. március 10-én mutattak be Bécsben. A Sába királynője a század
egyik legnagyobb közönségsikere lett Európában, amely meghozta szerzője
számára a hírnevet. Goldmarknak ezután már nem voltak anyagi gondjai, és még
öt operát komponált, de ezekkel már csak mérsékelt sikereket ért el, az
utolsó,
Téli regét
kivéve. Kapcsolata szülőhazájával nem szakadt meg. Bár ritkán mozdult ki
Ausztriából, Budapestre több ízben látogatott, itt mutatták be 1902-ben
A hadifogoly
(1899) c. operáját. Élete utolsó évtizedeit addig nem ismert lánya aranyozta
be, a zeneszerző örömmel tett eleget apai kötelezettségeinek. Utolsó éveit
Bécsben és a gmundeni villájában töltötte és megírta emlékiratait. Az első
világháború kitörését eleinte lelkesen fogadta, majd unokája elestét hallva
ágynak esett, majd elhunyt.
