német zeneszerző
1774-ben kinevezték a császári és királyi udvari zeneszerzőjévé. Bécsben főként olasz operákat, komédiákat és vígoperákat írt. Meglehetősen újszerűek voltak táncdrámái, melyeket közösen alkotott a koreográfus Angiolinivel és a költő Calzabigivel. Első reformoperáját, az Orfeusz és Euridikét 1762-ben mutatta be, ezt az Alkésztisz (olaszosan Alceste, 1767) és a Párisz és Heléna (1770) követték, mindkettő szövegkönyvét Calzabigi írta. Az Alceste az első olyan opera, melynek nyitó zenéje az egész mű tartalmát és hangulatát tükrözi. A toscanai nagyherceghez irt ajánlás számot ad arról is, hogy Gluck tudatosan mi mindent vitt végbe az Orfeusz óta; visszavezette a zenét az eredeti céljához, véget vetett az énekek értelmetlen cikornyáinak, az áriát az érzéseknek megfelelő mederbe terelte, a zenekar szerepét szintén teljesen a kifejezendő érzésekhez alkalmazta, a zenét egyszerűvé és igazzá tette. Azonfelül, bár programjában nem mondta ki, gondja volt a jelenetek és felvonások kikerekítésére, a hatás művészi fokozatára; az énekkar szerepét a cselekmény körébe vonta; a recitativóba beleszőtte a zene drámai lüktetését; a szöveg és zene egységét a prozódiára, a versmértékre, mondathangsúlyra, a szavalás törvényeire is kiterjesztette. A reformoperák mellett továbbra is komponált hagyományos olasz operákat, melyek jelentősége azonban már kisebb. 1772-től együtt dolgozott Bailli Le Blan Du Roullet-val, a bécsi francia nagykövetség attaséjával. Miután látta, hogy szempontjai sokkal fogékonyabb talajra találhatnak Franciaországban, Párizsba utazott ahol előadták operáit: Iphigenia Auliszban (1774), Armida (1777) és Iphigenia Tauriszon (1779). Az Orfeo és az Alceste is operaszínpadra került Párizsban, átdolgozva és franciára fordítva. Fokozatosan fogadta el Gluck operáit a francia közönség, az Iphigenia Tauriszon egyértelmű sikert aratott. 1779-ben visszaköltözött Bécsbe és ott komponálta utolsó operáját, az Echo és Nárciszt, ami nem lett sikeres - többet nem is alkotott. 1787-ben halt meg Bécsben, 45 opera, 6 szimfónia és néhány ének őrzi emlékét. Ízelítő műveiből - MIDI:
|
Az
opera műfaj reformjának és a klasszika korai időszakának fontos alakja. Az
oberpfalzi Erasbachban született hatgyermekes családban. 1717-ben
Csehországba költöztek, ahol apja Lobkowitz herceg főerdésze lett. Fiából is
erdészt akart nevelni, de 1731-ben Prágába szökött és beiratkozott az
egyetemre (matematika és logika szakra - nem fejezte be). Zeneileg
lényegében autodidakta, bár hegedű és cselló tanulmányokat is folytatott és
megpróbált zenészként boldogulni. Ezután Bécsbe utazott (1734) ahol
találkozott Melzi lombard herceggel, aki Milánóba vitte és ott Sammartini
tanítványa lett. Első operáját, a Metastasio szövegkönyvére írt
Artaserset
Milánóban mutatták be 1741 december 26-án, a karneváli szezon nyitásaként.
Ezután több jellemzően Metastasio szövegkönyvére írt operáját mutatták be
Itáliában -
Demetrio
(Velence, 1742),
Demofoonte
(Milánó, 1743),
Tigrane
(Crema, 1743),
Sofonisba
(Milánó, 1744),
Ipermestra
(Velence, 1744),
Poro
(Torino, 1744),
Ippolito
(Milánó, 1745). 1745-ben elfogadta a King’s Theatre meghívását és Londonba
ment, ahol két operáját mutatták be. (La
caduta de’giganti
és
Artamene). Művei nem
tetszettek ugyan, de Händel operáit hallva, lassan érlelődött benne a
gondolat a dalműzene átalakításának módjáról. Az utazások évei következtek -
1746 és 1752 között -, 1747-ben Drezdában aratott sikert. Egy évre rá
karmesternek szerződött a hamburgi Mingotti társulathoz, velük mutatta be
Koppenhágában
La contesa de Numi
című színpadi szerenádját. Locatelli társulata, melynek egy ideig tagja
volt, 1750-52-ben Prágában két operáját (Ezio,
Issipile) játszotta.
1752-ben visszatért Bécsbe, ahol 1754-64 között az udvari opera karnagya
volt és rendkívüli tevékenységet fejtett ki. Ebben az időben a város és az
udvar érdeklődése Párizs felé fordult. Francia társulatot hívtak az udvarba,
akik importálták a balettet és a vígoperát Bécsbe. Gluck feladata volt a
Párizsból szerzett operák bécsi színpadra vitele. Ez alkalmat adott neki,
hogy tapasztalatot szerezzen későbbi operareformjához.
