Az
osztrák barokk zene kiemelkedő alakja. A bécsi császári udvar karmestere,
orgonistája és zeneszerzője. A
Parnasszus lépcsője
címmel 1725-ben zeneszerzés-tankönyvet írt, melyben összefoglalta és
megfogalmazta az ellenpontozás szabályait. Ezen könyvén zeneszerzők több
nemzedéke nőtt fel, többek között Haydn is ebből tanult fiatalkorában. Fux
paraszti sorból származott. Fiatalkoráról szinte semmit nem tudni. A Grazi
Egyetemen tanult zenét, ahol 1680-ban végzett majd a Jezsuita "Ferdinandeum"
hallgatója lett. Zenei tehetsége már ekkor feltűnést keltett. 1683-tól az
Ingolstadti Jezsuita Egyetemen tanult filozófiát, majd jogot. Az egyetem
elvégzése után (1685) orgonista lett Ingolstadtban, amely állást 1688-ig
töltötte be. Vélhetőleg ekkor Itáliában is járt. Az 1690-es években Bécsben
a főként itt időző esztergomi érseket, Kolonics Lipótot szolgálja. Miséivel
I. Lipót figyelmét is magára vonja. Majd megnősül (1696) és a bencés "Schottenkirche"
orgonistája lesz, végül 1698-ban a császár udvari zeneszerzővé nevezi ki.
1700-ben ismét Itáliába utazik - Rómában Palestrina műveit tanulmányozza
főként Pasquini irányításával. I. Lipót halála után I. József majd VI.
Károly alatt szolgált. 1705-ben lett a Szent István Dóm helyettes-, 1712-ben
vezető kápolnamestere. 1711-ben az udvari kápolna helyettes zenemestere,
majd dómbeli funkcióit feladva, Ziani utódjaként, 1715-ben előlépett vezető
udvari zenemesterré. Hírneve egyre nőtt, legjelesebb tanítványai Zelenka,
Muffat, Tuma és Wagenseil voltak; Bach is csodálói közé tartozott. Idősödve
köszvénye egyre inkább elhatalmasodott rajta, de királyi kegyből, rohamai
idején különlegesen kipárnázott nyughelyen szállították művei bemutatóinak
színhelyére. Fux, Conti és Caldara együtt képviselik a Habsburg udvari zene
aranykorát, mely egyben az osztrák barokk zene leggyümölcsözőbb időszaka is
volt. Műveit uralkodóinak ajánlotta - a Parnasszus lépcsőjét például VI.
Károlynak dedikálta. Ez a legjelentősebb elméleti munkája, mely minden idők
egyik legfontosabb ellenpont szakkönyve (még 1944-ben is jelent meg új
kiadása). A könyv mester és tanítvány dialógusaként mutatja be lépésről
lépésre a kontrapunktális komponálás módozatait. Fux stílusa világos,
könnyen átlátható. A rendkívül didaktikus mű szigorúan ragaszkodik ahhoz az
alapelvhez, hogy míg egy adott nehézségi fokot a nebuló el nem sajátított,
addig nem lehetséges továbblépés. Egyértelműen kifejti a gyakorlat
elsőbbségét az elmélettel szemben. Zeneművei legalább ennyire értékesek. Ő
volt a
stílus keverés
megteremtője. Ő definiálta azt az egész zenei világ, így Bach, Heinichen és
Zelenka által is adoptált koncepciót, melynek lényege a polifon és homofon
(operai) megoldások keverése az egyházi zene minél hatásosabbá tétele
érdekében. Minden jelentős szakrális műve ennek emlékműve. Noha az ellenpont
vitathatatlanul legnagyobb mestere, azt sohasem öncélúan, hanem a kifejezés
szolgálatába állítva alkalmazza (Missa
Corporis Christi – Kyrie, Gloria, Agnus Dei; Missa pro gratiarum actione).
Világi zenéje is él a kor minden lehetőségével, különösen mesteri az obligát
hangszeres áriák kidolgozása, és elsősorban késői termésében gyakran használ
együtteseket, kórusokat. Természetesen mindig a legmodernebb olasz és
francia megoldásokat alkalmazza. A
Costanza e Fortezza
prágai bemutatója egetverő siker volt. Közel 400 művet komponált, köztük
zenekari műveket, triószonátákat, 80 misét, 11 oratóriumot további legalább
300 egyéb kisebb egyházi darabot, nyitányokat (Ouverture
in g minor), szóló
hangszeres darabokat és 20 operát.
Ízelítő műveiből - videó: Sonata Pastorale a tre
for strings & b.c. in A major (K 396) / Capella Agostino Steffani
Az
osztrák barokk zene kiemelkedő alakja. A bécsi császári udvar karmestere,
orgonistája és zeneszerzője. A
Parnasszus lépcsője
címmel 1725-ben zeneszerzés-tankönyvet írt, melyben összefoglalta és
megfogalmazta az ellenpontozás szabályait. Ezen könyvén zeneszerzők több
nemzedéke nőtt fel, többek között Haydn is ebből tanult fiatalkorában. Fux
paraszti sorból származott. Fiatalkoráról szinte semmit nem tudni. A Grazi
Egyetemen tanult zenét, ahol 1680-ban végzett majd a Jezsuita "Ferdinandeum"
hallgatója lett. Zenei tehetsége már ekkor feltűnést keltett. 1683-tól az
Ingolstadti Jezsuita Egyetemen tanult filozófiát, majd jogot. Az egyetem
elvégzése után (1685) orgonista lett Ingolstadtban, amely állást 1688-ig
töltötte be. Vélhetőleg ekkor Itáliában is járt. Az 1690-es években Bécsben
a főként itt időző esztergomi érseket, Kolonics Lipótot szolgálja. Miséivel
I. Lipót figyelmét is magára vonja. Majd megnősül (1696) és a bencés "Schottenkirche"
orgonistája lesz, végül 1698-ban a császár udvari zeneszerzővé nevezi ki.
1700-ben ismét Itáliába utazik - Rómában Palestrina műveit tanulmányozza
főként Pasquini irányításával. I. Lipót halála után I. József majd VI.
Károly alatt szolgált. 1705-ben lett a Szent István Dóm helyettes-, 1712-ben
vezető kápolnamestere. 1711-ben az udvari kápolna helyettes zenemestere,
majd dómbeli funkcióit feladva, Ziani utódjaként, 1715-ben előlépett vezető
udvari zenemesterré. Hírneve egyre nőtt, legjelesebb tanítványai Zelenka,
Muffat, Tuma és Wagenseil voltak; Bach is csodálói közé tartozott. Idősödve
köszvénye egyre inkább elhatalmasodott rajta, de királyi kegyből, rohamai
idején különlegesen kipárnázott nyughelyen szállították művei bemutatóinak
színhelyére. Fux, Conti és Caldara együtt képviselik a Habsburg udvari zene
aranykorát, mely egyben az osztrák barokk zene leggyümölcsözőbb időszaka is
volt. Műveit uralkodóinak ajánlotta - a Parnasszus lépcsőjét például VI.
Károlynak dedikálta. Ez a legjelentősebb elméleti munkája, mely minden idők
egyik legfontosabb ellenpont szakkönyve (még 1944-ben is jelent meg új
kiadása). A könyv mester és tanítvány dialógusaként mutatja be lépésről
lépésre a kontrapunktális komponálás módozatait. Fux stílusa világos,
könnyen átlátható. A rendkívül didaktikus mű szigorúan ragaszkodik ahhoz az
alapelvhez, hogy míg egy adott nehézségi fokot a nebuló el nem sajátított,
addig nem lehetséges továbblépés. Egyértelműen kifejti a gyakorlat
elsőbbségét az elmélettel szemben. Zeneművei legalább ennyire értékesek. Ő
volt a
stílus keverés
megteremtője. Ő definiálta azt az egész zenei világ, így Bach, Heinichen és
Zelenka által is adoptált koncepciót, melynek lényege a polifon és homofon
(operai) megoldások keverése az egyházi zene minél hatásosabbá tétele
érdekében. Minden jelentős szakrális műve ennek emlékműve. Noha az ellenpont
vitathatatlanul legnagyobb mestere, azt sohasem öncélúan, hanem a kifejezés
szolgálatába állítva alkalmazza (Missa
Corporis Christi – Kyrie, Gloria, Agnus Dei; Missa pro gratiarum actione).
Világi zenéje is él a kor minden lehetőségével, különösen mesteri az obligát
hangszeres áriák kidolgozása, és elsősorban késői termésében gyakran használ
együtteseket, kórusokat. Természetesen mindig a legmodernebb olasz és
francia megoldásokat alkalmazza. A
Costanza e Fortezza
prágai bemutatója egetverő siker volt. Közel 400 művet komponált, köztük
zenekari műveket, triószonátákat, 80 misét, 11 oratóriumot további legalább
300 egyéb kisebb egyházi darabot, nyitányokat (Ouverture
in g minor), szóló
hangszeres darabokat és 20 operát.
