Párizsban
született, francia polgári nyomdász családból. Még nem volt 19 éves, amikor
eldöntötte, hogy zenei pályára lép, egy Claude Debussy előadás meghallgatása
után. Hatással volt rá Ravel zenéje is. Elsősorban autodidakta zeneszerző,
magántanulmányokat folytatott, Saint-Léon Réquier a Schola Cantorum tanára
és a Saint-Gervais karnagya segítségével. A 20. század elején fellépő fiatal
francia zeneszerzők, az ún.
Hatok
(Les Six) csoportjának rövid ideig volt tagja (1919-1921). Mivel irritálta a
csoport szellemi "atyja" Jean Cocteau személye, ezért kilépett, de
baráti kapcsolata megmaradt továbbra is a zenészekkel. 1919-ben a csoport "megalakulása"
előtt tartott közös hangversenyen elhangzott Durey egy dala (Images
ci Crusoe'- Saint-Léger
szövegére). Saint-Léger három verséhez is írt dalt és számára ezek voltak a
legfontosabb művei. 1920-ban megjelent a Hatok albuma - zongorára írt zenei
gyűjtemény a hat zeneszerző egyetlen közös zenei projektje, amelyben
mindannyian részt vettek, (művének címe az albumban -
Szavak nélküli románc,
op.21, 1917). Sőt, a csoport alakulásának tizedik évfordulóján (1929.
december 11, Párizs) tartott ünnepi koncerten is részt vett Durey. 1921-ben
Dél-Franciaországba költözött (Saint-Tropez) és ott alkotott, ott is hunyt
később el. Kezdetektől fogva főleg a kórusmuzsika jellemezte. Kantátákat,
kamaraműveket, kórusdalokat, stb. írt, verseket zenésített meg, több
dokumentumfilm zenéje is neki köszönhető, később antifasiszta dalokat írt.
Sok műve kiadatlan maradt. 1923-ban operát (L'occasion)
komponált - lírai komédia, 1 felvonásban egy Mérimée füzet alapján. A
harmincas évek közepén belépett a kommunista pártba, a második
világháborúban a náci megszállás idején együtt dolgozott a francia
ellenállással. A háború után a megalkuvást nem ismerő politikai hozzáállása
akadályozza karrierjét. Megélhetés miatt, 1950-ben elvállalta egy kommunista
újság zenekritikusi megbízatását Párizsban. Jelentős szerepet játszott a
haladó francia zeneművészek különböző szervezeteiben. Összesen 116 alkotása
ismert, a balett kivételével a klasszikus zene minden területén alkotott.
Humanista volt, önmagát nem sorolta a zene egyik stíluságába sem,
folytonosan igyekezett megújulni.
Ízelítő műveiből - videó: La Metempsychose -
Lélekvándorlás