olasz zeneszerző,
hegedűművész és karmester (1653-1713)
A
barokk kor kamarazenéjének kiváló képviselője, a concerto grosso műfajának
első nagy mestere volt. Szóló-szonátákat, triószonátákat és concerto
grossókat komponált. Művészete nagy hatást gyakorolt Händelre és J. S.
Bachra. A zenetörténet kevés adatot tud életéről. Ötgyermekes családba
született Fusigianóban, Ravenna közelében. Gyermekkorában kezdett el zenét
tanulni, valószínűleg egy faenzai paptól. 13 évesen Bolognába utazott, ahol
Benvenuti tanította hegedűre. Négy évi tanulás után felvették a város
Accademia dei Filarmonici zenekarába. Növekvő hírneve révén több városban is
megfordult, így lett fokozatosan Itália vezető hegedűse. 1670-ben elhagyta
Bolognát, Rómába ment, ahol zeneszerzést tanult Simonellitől, később a
Teatro Capranica zenekarában játszott. Krisztina svéd királynő, akinek a
városban háza volt, a szolgálatába fogadta. Corelli már komponált, és
Krisztinának ajánlotta
op.1-es triószonátáját,
amit két hegedűre, gordonkára és csembalóra írt. 1679 és 1680 között
Münchenben, Heidelbergben és Hannoverben tartózkodott. Visszatérve Rómába a
San Luigi-templom zenekarát vezette, majd a Santa Cecilia virtuózainak tagja
lett. Ettől kezdve Panfili kardinális lett fő támogatója, aki zenemesterként
alkalmazta, így Corelli be is költözött a palotájába. A kardinálisnak
ajánlotta
op.2-es kamarazenei műveit.
1690 körül Modenában járt, majd visszatérve Pietro Vitto Ottoboni bíboros (a
későbbi VIII. Sándor pápa) szolgálatába állt. Corelli koncerteket és
operákat vezényelt, komponált, új kamaratrió-sorozatát a bíborosnak
ajánlotta. 1700-ban a római Szent Cecília Akadémia zenekarának élére kerül,
majd az Árkádiai Akadémia, a zenenépszerűsítő szervezet tagjává
választották. 1707-ben találkozott Händellel, és vezényelte is műveit.
1708-ban Nápolyban szerepelt saját művei szólistájaként. A zenekart
Alessandro Scarlatti vezényelte. A zene és az előadás is kiváló, de a
nápolyi alkirály elhagyta a termet, mert a lassú tételeket unalmasnak
találta. Éélete utolsó éveiben visszavonult a nyilvánosságtól, búskomorságba
esett. 1712-ben saját házába költözött a bíborosi palotából, majd egy év
múlva meghalt. Nagy tiszteletnek örvendett, ezért a római Pantheonban
temették el, Raffaello mellé. Ottoboni bíboros díszes síremléket állíttatott
neki. Corelli hegedűs volt, ezért zeneszerzői munkásságának a középpontjában
is a hegedű áll. Ezen a téren munkássága korszakos jelentőségű. Egyik
legismertebb, ma is gyakran játszott kompozíciója a hegedűre írt
La folia
variáció sorozat. Ebben két zenei sor kérdés és felelet viszonyban áll
egymással. Jellemző rá a visszhangszerűség. Zenéje igen dallamos, szépek
lassú tételei, meleg lírájukkal ragadják meg a hallgatót. Szonátáival
iskolát teremtett. Georg Muffat szerint Corelli a concerto grosso műfajának
a megteremtője. A zenedarabokban többnyire két hegedűt és egy csembalót
állít szembe a zenekar többi részével. Művei -
48 triószonáta (12-es sorozatokban, Op.1-4), szonáta hegedűre és csemballóra
(Op.5, 1700), 12 Concerto grosso (Op.6, 1714).
A
barokk kor kamarazenéjének kiváló képviselője, a concerto grosso műfajának
első nagy mestere volt. Szóló-szonátákat, triószonátákat és concerto
grossókat komponált. Művészete nagy hatást gyakorolt Händelre és J. S.
Bachra. A zenetörténet kevés adatot tud életéről. Ötgyermekes családba
született Fusigianóban, Ravenna közelében. Gyermekkorában kezdett el zenét
tanulni, valószínűleg egy faenzai paptól. 13 évesen Bolognába utazott, ahol
Benvenuti tanította hegedűre. Négy évi tanulás után felvették a város
Accademia dei Filarmonici zenekarába. Növekvő hírneve révén több városban is
megfordult, így lett fokozatosan Itália vezető hegedűse. 1670-ben elhagyta
Bolognát, Rómába ment, ahol zeneszerzést tanult Simonellitől, később a
Teatro Capranica zenekarában játszott. Krisztina svéd királynő, akinek a
városban háza volt, a szolgálatába fogadta. Corelli már komponált, és
Krisztinának ajánlotta
op.1-es triószonátáját,
amit két hegedűre, gordonkára és csembalóra írt. 1679 és 1680 között
Münchenben, Heidelbergben és Hannoverben tartózkodott. Visszatérve Rómába a
San Luigi-templom zenekarát vezette, majd a Santa Cecilia virtuózainak tagja
lett. Ettől kezdve Panfili kardinális lett fő támogatója, aki zenemesterként
alkalmazta, így Corelli be is költözött a palotájába. A kardinálisnak
ajánlotta
op.2-es kamarazenei műveit.
1690 körül Modenában járt, majd visszatérve Pietro Vitto Ottoboni bíboros (a
későbbi VIII. Sándor pápa) szolgálatába állt. Corelli koncerteket és
operákat vezényelt, komponált, új kamaratrió-sorozatát a bíborosnak
ajánlotta. 1700-ban a római Szent Cecília Akadémia zenekarának élére kerül,
majd az Árkádiai Akadémia, a zenenépszerűsítő szervezet tagjává
választották. 1707-ben találkozott Händellel, és vezényelte is műveit.
1708-ban Nápolyban szerepelt saját művei szólistájaként. A zenekart
Alessandro Scarlatti vezényelte. A zene és az előadás is kiváló, de a
nápolyi alkirály elhagyta a termet, mert a lassú tételeket unalmasnak
találta. Éélete utolsó éveiben visszavonult a nyilvánosságtól, búskomorságba
esett. 1712-ben saját házába költözött a bíborosi palotából, majd egy év
múlva meghalt. Nagy tiszteletnek örvendett, ezért a római Pantheonban
temették el, Raffaello mellé. Ottoboni bíboros díszes síremléket állíttatott
neki. Corelli hegedűs volt, ezért zeneszerzői munkásságának a középpontjában
is a hegedű áll. Ezen a téren munkássága korszakos jelentőségű. Egyik
legismertebb, ma is gyakran játszott kompozíciója a hegedűre írt
La folia
variáció sorozat. Ebben két zenei sor kérdés és felelet viszonyban áll
egymással. Jellemző rá a visszhangszerűség. Zenéje igen dallamos, szépek
lassú tételei, meleg lírájukkal ragadják meg a hallgatót. Szonátáival
iskolát teremtett. Georg Muffat szerint Corelli a concerto grosso műfajának
a megteremtője. A zenedarabokban többnyire két hegedűt és egy csembalót
állít szembe a zenekar többi részével. Művei -
48 triószonáta (12-es sorozatokban, Op.1-4), szonáta hegedűre és csemballóra
(Op.5, 1700), 12 Concerto grosso (Op.6, 1714).
